A hajléktalan nem hasznos tagja a társadalomnak. Ebben Pintér Sándor belügyminiszter, Tarlós István főpolgármester és én egyetértünk. Amíg ugyanis az állam költ rá, fizeti a reggeli zsíros kenyeret, a férőhelyet a hajléktalanszállón, és a rendőrt, aki bírságolja, bevétel nem származik belőle, a mérleg egyértelműen negatív.
Ma Magyarországon nagyjából 30 ezer ilyen ember van, akiktől hiába várják az adóforintokat, ezt éles szemmel ismerte fel a kormány. Ám ennél tovább már nem jutottak, azt már nem látják, milyen lehetőség rejlik ebben a társadalmi csoportban. Mint az ostoba ember, egyszerűen nemet mondanak arra, amit nem értenek. Ám ez a 30 ezer ember potenciálisan nagyon is hasznos, és ha bárki a kormányból egyszer elmenne egy nappali melegedőbe, látná, sokan milyen közel vannak ehhez a hasznossághoz: ápoltak, ruhájuk vasalt, és állásokra jelentkeznek, nem csupán kétkezi munkákra.
A hajléktalanság nem hasznos a társadalomnak, amiként nem hasznosak az üresen rohadó lakások sem, amelyekből legalább félmillió van ma Magyarországon. Az önkormányzatok abban reménykednek, egyszer talán majd megveszi ezeket valami ingatlanbefektető, pénzt lehet belőlük csinálni. És valóban: pénzt lehet belőlük csinálni, csak nem az ingatlanpiacon.
Vajon mi történne, ha ezeket a lakásokat hajléktalan embereknek adnák ki úgy, hogy azokat ők maguk újítanák fel szinte ingyen? Mi történne, ha előbb alacsonyabb, majd lépcsőzetesen emelkedő bérleti díjat kérnének tőlük a lakásokért? És végül mi történne, ha a fedél nélkül elő embereknek nem csótányoktól, poloskáktól hemzsegő ötvenágyas termekben kellene aludniuk, hanem lehetne normális, igazi otthonuk?
A lakásokat nem zabálná fel az enyészet, a hajléktalanoknak pedig nagyobb esélyük lenne munkát találni, hogy később valóban hasznos tagjai legyenek a társadalomnak; a kormány részéről pedig kevesebb zsíros kenyérre és férőhelyre kellene költeni.
A baloldali kritika általában a szociális érzékenységet kéri számon a hajléktalanüldözőkön, pedig, ha meggondoljuk, elsősorban nem is az empátiára vagy a keresztény lelkiségre kellene hivatkoznunk, hanem mindannyiunk jól megfontolt érdekeire.