Semjén Zsolt;Vatikáni Szerződés;Apostoli Szentszék;

2013-10-22 07:14:00

Módosították a Vatikáni Szerződést

Aláírta a Vatikáni Szerződés módosítását Magyarország és az Apostoli Szentszék képviselője tegnap az Országházban. 

A magyar kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jegyezte a dokumentumot, ám részletekről egyelőre nem beszélt. A politikus szerint a megállapodás kitér a személyi jövedelemadó egyházaknak felajánlható egy százalékának a kérdésére, valamint a katolikus felsőoktatás és a közgyűjtemények helyzetére is. Semjén méltatta a Horn Gyula volt miniszterelnök által aláírt 1997-es szerződést, amelyben a magyar állam egyebek közt járadékfizetést vállalt a kommunisták által elkobzott egyházi ingatlanok után.

Semjén a módosítást a jogszabályi környezet megváltozásával indokolta. Bár konkrétan nem említette, de például az egykulcsos jövedelemadó bevezetésével drasztikusan csökkent a katolikus egyház bevétele az egyszázalékos felajánlásokból. Ezen kívül az önkormányzati iskolarendszer államosítása is szükségessé tette a megállapodás megváltoztatását, az egyházi iskolák finanszírozását ugyanis a törvény annak mértékében határozta meg, amekkora arányban az önkormányzatok kiegészítették saját forrásaikból az állami támogatást. A kormányfő-helyettes elmondta, a nemzetközi megállapodás teljes egészében akkor lesz megismerhető, amikor törvényjavaslat formájában benyújtják azt az Országgyűlésnek.