halhatatlanok társulata;

2013-10-22 16:30:00

A közönség ismét választhat örökös tagokat

Mostantól újra lehet szavazni a Halhatatlanok Társulatának tagjaira. Vagyis azokra a színészekre, színésznőkre, operaénekesekre és táncművészekre, akiket a közönség az általa eddig megválasztott örökös tagok mellett szeretne látni. További képeket itt láthat!

A programban az eddigiekhez képest jelentős különbség, hogy a Magyar Televízió – a korábbi 12 sikeres év ellenére – ezúttal nem vállalt szerepet a műsorban. Ezért a végeredmény kihirdetését a Klubrádió közvetíti és ott lehet hallani majd az új tagokkal készülő portréműsorokat is.

Minderről a társulat – és a kísérő programok – létrehozásában eddig is óriási szerepet játszó Érdi Sándor, a műsor főszerkesztője és Szegvári Katalin szerkesztő számolt be. Elmondták azt is, hogy szavazni egészen november végéig lehet, a díjátadó pedig karácsony előtt lesz. A kiválasztott művészek lábnyomát aztán újra megörökítik a Pesti Broadway-n, a Nagymező utcában és az örökös tagokat szokás szerint meggyűrűzik. E két elismerés létrejöttében a program két szponzora, a Laki Zrt., valamint a Kendre Ékszer Kft. Vállal szerepet.

A négy kategóriára négy (emelt díjas) telefonszámon lehet szavazni. Aki ezeket tárcsázza, ott megtudja a további teendőket. A neves személyiségekből álló kuratórium az idén is négy –négy tagot jelölt, közülük ketten-ketten lesznek örökös tagok – akikre a legtöbben voksolnak.

A választási lehetőségek:
Színművésznő (06-90-636306) : Eszenyi Enikő, Kováts Adél, Kútvölgyi Erzsébet, Tímár Éva
Színművész (06-90-636346): Gáspár Sándor, Mácsai Pál, Máté Gábor, Sinkó László
Operaénekes (06-90-636369): Gulyás Dénes, Lukács Gyöngyi, Ötvös Csaba, Zempléni Mária
Táncművész (06-90-636360): Bajári Levente, Juronics Tamás, Ladányi Andrea, Aleszja Popova