Megrendült Merkel bizalma

Publikálás dátuma
2013.10.24. 15:30
Fotó: GettyImages/ Sean Gallup
Feszültség árnyékolja be a német-amerikai viszonyt azután, hogy kiderült, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) Angela Merkel kancellár személyes mobiltelefonját is megfigyelte. A német politikai élet képviselői felháborodással fogadták a hírt, Guido Westerwelle német külügyminiszter berendelte az Egyesült Államok Berlinbe akkreditált nagykövetét, John B. Emersont. Ugyanakkor egyik félnek sem áll érdekében a feszült viszony huzamosabb ideig való fenntartása.

Jelentősen megrendült Angela Merkel bizalma az Egyesült Államokban. Mint a német sajtó írta, "mi szükség van ezek után ellenségekre, ha az országnak ilyen barátai vannak". Először a Spiegel adott hírt a kancellár telefonjának megfigyeléséről, s ezután indított vizsgálatot a szövetségi informatikai hivatal, a BSI. Hogy pontosan mire is jutott, erről egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot. Az első hírek arról szóltak, hogy szivárogtak ki információk a mobilról. Nem derült azonban ki, ez mit is jelent, vagyis lehallgatták-e telefonbeszélgetéseit, vagy bizonyos adatokat töltöttek-e le róla. A Die Welt azonban úgy értesült, nincs minden kétséget kizáró bizonyíték arra, hogy az NSA-nak sikerült is információkhoz jutnia a telefonról. A német szövetségi hírszerzés, a BND mindenesetre megerősítette, hogy az NSA próbálkozott a megfigyeléssel.

Angela Merkel szóvivője, Steffen Seibert útján közölte, Barack Obama tudtára adta, hogy ez az eljárás elfogadhatatlan Németország számára, ilyen régi és szoros partnerek között pedig megengedhetetlen egymásmegfigyelése. Hangsúlyozta, súlyos bizalmi válság keletkezett a két ország között. A kancellár azonnali átfogó magyarázatot követelt Washingtontól. A Fehér Ház később azt állította, hogy nem kémkednek Merkel után"sem most, sem a későbbiekben". A közleményben a múltról nem esett szó. Az NSA néhány napja Franciaországban keltett felháborodást, mert mint a Le Monde megírta, több mint hetvenmillió franciaországi telefonbeszélgetést figyelt meg.

Merkel ezúttal sokkal hevesebben reagált, mint nyáron, amikor fény derült arra, hogy az NSA az Európai Unió diplomáciai képviseleteit is megfigyelte. Seibert akkor annyit közölt, "nem vagyunk a hidegháborúban". Az ellenzék élesen bírálta Merkelt, hogy túlságos visszafogottságról tett tanúbizonyságot. Az NSA megfigyeléseiről a választási kampányban is szó esett.

Felháborodott reakciók
Michael Grosse-Bröhmer, a CDU/CSU frakcióigazgatója: Élesen elítélendő mindaz, amit az amerikai titkosszolgálat tett. Washingtonnak magyarázatot kell adnia.
Thomas de Maiziere védelmi miniszter: Az amerikaiak ugyan ezek után is a barátaink maradnak, de ez így nem mehet tovább.
Michael Hartmann, az SPD képviselője: Az NSA tevékenysége már minden elképzelést felülmúl. Az Egyesült Államok elveszítheti hitelességét.
Georg Gysi, a Balpárt frakcióvezetője: Az Egyesült Államok nem tehet úgy, mintha az egész világ az övé lenne. Nem csak tiltakozásokat, ellenállást is várok.
Rainer Wendt, a német rendőrszakszervezet elnöke: Az Egyesült Államokat, mint Németország barátját, megilleti az ártatlanság vélelme.

Angela Merkel telefonjának megfigyelése valóságos számítástechnikai mestermunka az NSA programozóinak részéről, jóllehet ezt aligha értékelik Berlinben. A német kancellár telefonja ugyanis - papíron legalábbis - a világon a legbiztonságosabbak közé tartozik. 2009 óta az internetes biztonsági rések megoldásával foglalkozó Secusmart vállalat szoftverét használja Blacberry Z10-es okostelefonján. Ez a szoftver nem is hozzáférhető bárki számára. A telefon különlegessége az, hogy élesen elkülöníti a magán- és a hivatali használatot. Korábban a német kormány tagjai akár három mobilt is használtak, ezzel a megoldással azonban nincs szükség a maroktelefonok halmozására. Október elején fejlesztették tovább a szoftvert, amely a SecSuite nevet kapta. Ezt speciális SIM-kártyával szállítják, hogy teljesen "lehallgathatatlan" legyen. Távolról sem biztos azonban, hogy az új program feltörése gondot jelentene az NSA ügynökei számára. A SecSuite mindenesetre igen népszerű a német politikusok körében: már 1200 megrendelést adtak le - írta a Teltarif szakfolyóirat honlapján.

Józsa: jó, ha májusig kitart a költségvetés

Az MSZP szerint megalapozatlan a jövő évi költségvetési javaslat, nem szolgálja a kiszámíthatóságot, a növekedést, és továbbra is a gazdagoknak kedvez.

Józsa István, a szocialisták vezérszónoka a büdzsé csütörtöki általános parlamenti vitájában azt mondta: a kormány növekedési várakozása tavaly sem teljesült, idén sem fog, és a jövőre várt 2 százalékos GDP-növekedés sem megalapozott.

Az Orbán-kormány 2010-ben növekvő gazdaságot vett át, ám a gazdaság fejlődése szempontjából az azóta eltelt három év kimaradt, a beruházási ráta folyamatosan csökken, és már 25 százalékkal kisebb az öt évvel ezelőttinél - mondta.

Az MSZP-s politikus szerint jó, ha májusig kitart a költségvetés, ám az új kormánynak biztosan módosítania kell majd.

Az Orbán-kormány három év alatt 12 új adót vezetett be, negyvenszer emelte az adókat, és csaknem 3000 milliárd forint megszorítást hajtott végre - jelentette ki Józsa István, hozzátéve, ennek csak egy töredékét adja vissza a kiskeresetűekre kiterjesztett családi adókedvezmény, amit a szocialisták már két éve sürgetnek.

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szavaira reagálva - miszerint a jövő évi a rezsicsökkentés költségvetése lesz - azt mondta: a költségvetésnek semmi köze a rezsicsökkentéshez, szinte meg sem jelenik benne.

Bírálta, hogy a kormány az adótörvények előtt terjesztette be a költségvetést, és megemlítette: kockázatokat lát az Állami Számvevőszék is, amely csak a tervezett bevételek 52 százalékát tartja megalapozottnak. Véleménye szerint kockázatos az inflációs becslés is, amivel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugdíjasok fogyasztói kosara az inflációt meghaladó mértékben drágul.

Józsa István szólt arról is, hogy a kormány 2010 óta "módszeresen rontja" a forint árfolyamát, ami mindenkit szegényebbé tesz.

Az MSZP vezérszónoka szerint a költségvetési javaslat csak a gazdagoknak kedvez, ezért vissza kellene vonni.

Gúr Nándor MSZP-alelnök azt mondta: a 2014-es a stadionépítések és a további elszegényedés költségvetése lesz.

Szavai szerint a kormány három éve növeli a társadalmi, jövedelmi különbségeket, recesszióba taszította a gazdaságot, miközben romlott a foglalkoztatottsági helyzet, az emberek többet dolgoznak kevesebb bérért.

Burány Sándor, az MSZP harmadik vezérszónoka arról beszélt: a költségvetésben nincs szó gazdaságélénkítésről, munkahelyteremtésről és a szegénység elleni küzdelemről.

Kiemelte, hogy a versenyszférában idén is csökkent a foglalkoztatottak száma, a gazdaság teljesítménye pedig 2014-re jó eséllyel is csak a 2010-es szintet éri el. Szólt arról is, hogy a minimálbér vásárlóértéke csökkent a kormányváltás óta.

Véleménye szerint a költségvetési javaslat a felső tízezer és a "fideszes haverok" érdekeit szolgálja, ezért a 2014-ben megalakuló új kormánynak a büdzsét és az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját is el kell vetnie.

Szerző