Szombat este mutatja be pápaként első húsvéti vigíliamiséjét XIV. Leó

Vasárnap pedig a Szent Péter-bazilika középső erkélyéről mondja el az éves húsvéti Urbi et Orbi üzenetet, és adja apostoli áldását a városnak és a világnak.

XIV. Leó nagyheti megszólalásai azt az üzenetet hordozzák, hogy Isten nem hívható segítségül a háború vallási igazolásához

Rekordösszegű, 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetéssel számol jövőre a Trump-adminisztráció

Minden olyan kiadást csökkentenének, amelyik nem védelmi célokra szolgál.

Donald Trump amerikai elnök és Pete Hegseth, a védelmi minisztere

Iráni béketerv a válságra

Béketervvel állt elő Dzsavad Zarif volt iráni külügyminiszter, miközben Donald Trump fenyegetése ellenére folyatódtak a kölcsönös csapások az Irán ellen öt hete tartó háborúban.

Az amerikai erők lebombázták a Teherán és Karadzs közötti 136 méter magas függőhidat, nyolc ember halálát és több mint száz sebesülését okozva

„Mentsük meg Orbán Viktort!” – Nyilvánosságra hozták JD Vance magyarországi programját

A Trump-adminisztráció számára az Orbán-kormány Magyarországa a minta ahhoz, ahogyan az egész Európai Uniónak működnie kellene.

JD Vance

Az iráni Forradalmi Gárda azt állítja, lelőtte az amerikaiak egyik F-35-ös vadászrepülőgépét

 Az Egyesült Államok nem erősítette meg a bejelentést.

Illusztráció

Menesztette az amerikai hadsereg vezérkari főnökét Pete Hegseth

A Pentagon nem indokolta meg a döntést.

Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter

Erre figyeljen, itt lesznek útlezárások az amerikai alelnök látogatása idején Budapesten

JD Vance április 7-8-án, kedden és szerdán tartózkodik Magyarországon.

Irán minden eddiginél elsöprőbb támadásokat ígért az Egyesült Államok és Izrael ellen

A fegyveres erők központi parancsnokságának szóvivője közölte, a műveletek addig tartanak majd, amíg a két ország meg nem adja magát.

Ebrahim Zolfakari

Útra kelt a Hold felé az Orion, az Artemis II program űrhajója

Ötvennégy év, vagyis az Apollo-program lezárása után az első alkalom, hogy űrhajó emberrel a fedélzetén a Hold felé indult. 

Donald Trump azon gondolkodik, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a NATO-ból

Mindig tudtam, hogy papírtigrisek, ezt Vlagyimir Putyin is tudja egyébként – mondta az észak-atlanti szövetségről az amerikai elnök.

Donald Trump a Fehér Ház Ovális Irodájában, Washingtonban, 2026. március 31-én.

Donald Trump közölte, két-három héten belül lezárja az iráni konfliktust az Egyesült Államok

Az amerikai elnök kijelentette, hogy a következő hetekben az amerikai haderő „befejezi a munkát”.

Donald Trump amerikai elnök

Bal csapott az amerikai polgároktól

Az Egyesült Államok felszólította az amerikaiakat, hogy azonnal távozzanak Irakból

Az erről szóló közleményben felsőoktatási intézményeket fenyegető veszélyekre is felhívták a figyelmet.

Az USA bagdadi nagykövetsége körül kijelölt biztonsági zónát őrző katonai egység március 18-án

Nem akarnak királyokat, több ezer helyszínen tiltakoztak Donald Trump politikája ellen az amerikai tüntetők

No Kings jelszóval minden szövetségi államban rendeztek megmozdulásokat.

„Megvédjük szomszédainkat!” Több ezer helyszínen voltak felvonulások

Az amerikaiak fele inkább megszüntetné, de hétfőtől már a repülőtereken is szolgálatot teljesít a rettegett ICE

A szövetségi Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) ügynökeinek minneapolisi razziáit követő társadalmi felháborodás csak átmenetileg fékezte a deportálások intenzitását. A repülőtéri jelenlét főpróba lehet a félidős választások felügyeletéhez.

A repülőtéri biztonsági személyzet kisegítésére érkezett ICE-ügynökök továbbra is félelmet keltenek a társadalom jelentős részében

Észak-Korea már a hajtóműtesztjénél tart annak a rakétának, amely képes elérni az Egyesült Államokat is

A tesztet figyelemmel követte Kim Dzsongun észak-koreai vezető.

Világrengető botrányok – Így szegték meg az írott és íratlan szabályokat a mindenkori hatalom birtokosai

A 2026-os magyar parlamenti választás hajrájában kirobbant titkosszolgálati botrány nyomán felelevenítjük, hogy a mindenkori hatalom birtokosai hogyan szegték meg az írott és íratlan szabályokat hatalmuk megtartása érdekében.

Hárman. Középen Orbán Viktor, mellette Lázár János és Szijjártó Péter. Nem egyszerű figurák

Több magyar kormánytag elleni szankciókat készít elő két amerikai szenátor

Egyikük szerint JD Vance aligha azért jön Magyarországra, hogy a választások előtt támogasson egy korrupt kormányt.

Képünk illusztráció

Donald Trump: Az Egyesült Államoknak semmire nincs szüksége a NATO-tól

Az amerikai elnök azt állítja, soha nem fogja elfelejteni, hogy nem segítettek neki Iránban. 

Korábbi felvétel

Betiltja a külföldi routerek importját az Egyesült Államok

Nemzetbiztonsági okokból, meghatározott kivételekkel.

Donald Trump szerint Irán beleegyezett abba, hogy nem lehetnek nukleáris fegyverei

Az amerikai elnök azt is közölte, hogy Teherán értékes „ajándékot” adott, ám megjegyezte, nem mondhatja el, pontosan miről van szó.

Donald Trump amerikai elnök

A német államfő szerint Donald Trump Irán ellen vívott háborúja sérti a nemzetközi jogot

Frank-Walter Steinmeier tartózkodott az amerikaiakkal közös katonai hadműveletben résztvevő Izrael bírálatától. Azt azonban világossá tette, az amerikai elnök második hivatalba lépése szakadást jelent a transzatlanti kapcsolatokban.

Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök beszédet mond a "Köztársasági Külügyminisztérium újjáalapításának 75. évfordulója" című rendezvényen a Külügyminisztériumban, Berlinben, 2026. március 24-én.

Veszélybe került az élelmiszer-ellátás a Hormuzi-szoros blokádja miatt

A lezárás nem csak a nyersanyagárak emelkedését eredményezi, hanem más olyan szférákat is súlyosan érint, amelyek a mindennapjaink elengedhetetlen részei. Egy sor műtrágya rakomány vesztegel a térségben.

Nigéria egyes részein amúgy is súlyos az élelmiszerhiány, a Hormuzi-szoros lezárása miatt azonban még drámaibb helyzet alakulhat ki

Donald Trump öt napra felfüggeszti az iráni energialétesítmények elleni csapásokat

A „nagyon jó és eredményes” tárgyalásokra hivatkozva.

Repülőgép és földi jármű ütközött a New York-i LaGuardia repülőtéren, többen megsérültek

Ideiglenesen leállították a repülőtér teljes forgalmát.

Irán megtorlással reagálna Donald Trump ultimátumára, nő a bizonytalanság az olajpiacokon

A hírek szerint Tel-Avivban és Ciszjordániában működésbe léptek a légvédelmi szirénák, Khorramabad városában egy lakóövezetet ért támadás, egy Rijád irányába indított rakétát pedig elfogtak.

Füst Teheránban 2026. március 22-én

Donald Trump 48 órás ultimátumot adott, az atomerőművei megsemmisítésével fenyegeti Iránt a Hormuzi-szoros megnyitásáért

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság legfőbb ügyésze jelezte, hogy ezek az atomerőművek a polgári infrastruktúra részei.

Orbán Viktor: Április 12-én nem csak Magyarországon győzünk, de beszakítjuk a progresszívek brüsszeli kapuját is

A magyar miniszterelnök a világ konzervatívjainak ötödik magyarországi fórumán, a CPAC Hungary konferencián vázolta álmát arról, hogy egy-két éven belül az egész világ nemzeti színekben fog pompázni.

Április közepéig meghosszabbították a Szerbiai Kőolajipari Vállalat működési engedélyét

Aleksandar Vucic már korábban jelezte, hogy kedvező hírek várhatók az Egyesült Államokból.

Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS)

Donald Trump a teljes Dél-Pars gázmező felrobbantásával fenyegeti Iránt

Ha Katar LNG-jét ismét megtámadják, nem fogok habozni – üzente az amerikai elnök.

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél