Nyitott, szexi és totál szabad

Szex, drogok, és az Izrael-állapot, 2000 - ezt a címet viseli Ari Shavit izraeli újságíró novemberben megjelenő könyvének (Hazám, az ígéret földje) az a fejezete, amelyben a szerző lényegében az izraeli társadalom hagyományosan katonás és puritán erkölcsének felbomlását írja le az egész könyvet jellemző őszinteséggel, önuralommal és tárgyilagossággal. Az alábbi interjút a szerző a tel-aviv-i éjszakai élet ismert vagabundjainak egyikével készítette:

"Nini mondja: "Végre tényleg Izraelben élhet az ember". Valóban így is érzi. Ahogy közeledik az ezredforduló, ez az első eset, hogy Nini nyugodt lehet itt. Általában úgy volt, hogy valahányszor visszajött Amszterdamból, minden alkalommal azt kérdezte magától, hogy miért kellett visszajönnie. De ebben az évben egyszer csak azt vette észre, hogy jól érzi magát itt, Tel-Avivban. Tud lélegezni. Tel-Aviv szabad hely és szórakoztató. Az az érzése az embernek, hogy hirtelen mindenki eldöntötte, hogy ami elég, az elég. Mindenkinek tele van a sárcipője a kamuzással, a politikával, a terroristák támadásaival. A vallásos fanatikusokkal. A megszállt területekkel. A kötelező tartalékos katonai kiképzéssel. Szóval mindazokkal a nyomasztó dolgokkal, amelyek mindig is felnyomták az agyát az ittenieknek.

Itzik Nini táncos a Club Allenby 58-nál. Harmincegy éves, jóképű és kreol. A testhezálló fekete T-shirtjében, terepszínű nadrágjában és magas szárú fekete csizmájában olyan, mint egy európai vagány. Valójában egy Binyamina nevű kisvárosból került Tel-Avivba tizenhárom éves korában. Mindent látott, mindent kipróbált, mindent átélt, beleértve az összes klubokat: a Coliseumot, a Penguint, a Metrót. Elment, visszajött, megint elment. Egy színész-modell-előadóművész életét élte a divatos tel-avivi Sheinkin negyed és az Amszterdami éjszaka között ingázva. Vagyis tudja, hogy vannak dolgok, amiket itt egyelőre nem lehet csinálni. Például az S&M is ezek közé tartozik. Itt ehhez egyelőre nincs meg az ilyesmihez szükséges nyíltság. Végtére is ez a Közel-Kelet. És akárhogy is vesszük az S&M inkább egy nyugati dolog. De ettől és néhány más keményebb dologtól eltekintve, egyszer csak az az érzése támad az embernek, hogy itt is minden megnyílt. Szinte minden elmegy. A változás valóban fantasztikus. Néha maga is meghökken ezen.

Mi okozta ezt a változást? Nini azt mondja, hogy a béke. A béke miatt az izraeliek most jóval nyugodtabbak, sokkal több az önbizalmuk. Látni ezt a Yehuda Halevi utcán lévő ablakából is, Tel-Aviv belvárosában. Minden nyugisabb lett. Az emberek órákig üldögélnek a kávéházakban. Elemükben vannak. Nincsenek már öregasszonyok, akik rájuk kiabálnak, hogy szégyelljék magukat, amiért ők itt szórakoznak, klubokba járnak és lefekszenek egymással, miközben máshol izraeli katonákat ölnek.

Van egy másik dolog is. Az MTV. A videoklipek itt tényleg benyomulnak az ember fejébe és felturbózzák őket. Amikor tizenöt éves kölyköket látsz valamilyen távoli településfejlesztési területről ideérkezni piercinggel a fülükben és tetoválásokkal a testükön, már nem is csodálkozol, mert tudod, hogy a szülővárosukban az MTV-t nézik. Látják, mi történik a világban, és maguk is részévé akarnak válni. Élni akarnak. Nagyon-nagyon akarnak élni.

A változások igazi oka azonban Nini szerint a drog. Azok nagyon bejöttek az utóbbi öt vagy hat évben. És a dolog évről-évre erősödik. Ezt veszi észre, valahányszor visszaérkezik Amszterdamból. Tel-Avivban most az az érzés az uralkodó, hogy ez így rendben van. Mindenki drogozik. Az egész világ drogozik. És meg kell mondani, hogy ezek a drogok fantasztikus dolgokra képesek. Ezt ideje kimondani. Mindenkit boldoggá tesznek. Felszabadítanak. Megnyitják számodra a dolgokat, különösen az Ecstasy. Ez az ezredforduló drogja, az Ecstasy. Ez nem utazás, ez nem LSD. Nem von ki a valóságból, hanem azt eredményezi, hogy jobban érzed magad a valóságban. Először a nagyon dühös emberek drogja volt. Egy tabletta, ami lecsillapította őket, kedvesebbek lettek, szeretetteljesebbek. És ezt tette az izraeliekkel is. Kevésbé merevvé, kevésbé feszültté tette őket. Ha végignéz az utcán, maga is láthatja. Az embernek néha az az érzése, hogy beledöntöttek egy halom Ecstasyt a Nemzeti Vízcsatornába, hogy mindenkit boldoggá és gondtalanná tegyenek. Vegye például a homokosokat - mondja Nini. - Pár évvel ezelőtt melegnek lenni tényleg titkolni való dolog volt. Amikor végigment az utcán a lófarokba kötött hosszú hajával, az emberek rákiabáltak: őrült buzi. És az egész homokos világ rejtve volt, sötétben létezett, alig száz-kétszáz ember. Ma viszont ezrek, tízezrek vannak. És többé nem szégyellnek semmit. Nem félnek. Le nem szarják, hogy mit mondanak róluk. "Látta a Purim karnevált a Rabin téren?" - kérdezi Nini. - Hát a Love Parade-ot? És az éjszaka, amikor Ehud Barak megnyerte a választásokat Binyamin Netnyahuval és Aryeh Derivel szemben? A melegek minden alkalommal buliztak az utcákon. És a Shirazi fesztivál is olyan meleg volt, amilyen csak lehet." Nini szerint mindenki előjött a sötétből. A millenniumi izraeliek szétfeszítették a börtönrácsaikat.

Nini megjegyzi, hogy manapság már a kőkemény keleti srácok sem szólnak egy szót sem. A heterók pedig irigylik a melegeket. Egyébként nehéz megmondani, ki kicsoda. "Minden heteró olyan, mint ha meleg volna, a melegek meg olyanok, mint a heterók - állítja -, minden a feje tetejére állt. Soha nem volt itt ilyen nyíltság. Furcsán hangzik, de a szerelem benne van a levegőben. Tel-Aviv ma nem kevésbé izgalmas, mint New York. Talán még izgalmasabb is. Mindenki tudja, hogy Tel-Aviv milyen forró. Nagyon forró. És ami itt van, az igazán osztályon felüli. Érdemes idejönni csak azért, hogy körülnézzen az ember. Kicsit kezd Ibizára hasonlítani a hely. Melegek, heterók, utópartik, tabletták. Nyitott, szexi és totál szabad. Egyáltalán nem olyan, amilyen valaha Izrael volt".