Tévedtem. Kiss János, aki néhány évtizede viharos körülmények között lett a társulat igazgatója, fantasztikus pályára vitte társulatát. Győr és a nagyvilág. Ez a Győri Balett hétköznapja. Produkcióit jegyezték New Yorkban és Japánban, szerte Európában, mindig a legnagyobb színpadokon. Vámos György pedig, aki a Budapesti Táncművészeti Főiskola tiszteletbeli professzora, 1972-ben lett a müncheni Bajor Állami Balett első táncosa, de koreográfiáinak tapsolt Milánó, Amerika, Tokió és nem utolsó sorban évtizedeken át a düsseldorfi Deutche Oper am Rhein vezető koreográfusa. Kiss szerint a péntek esti főpróba nagy siker volt, Vámos úgy vélte kell még egy kis csiszolás az esti bemutató előtt. S szombaton fél tizenegykor ott ült a színpadon, félkört alkotva a teljes együttes, szemben velük a koreográfus és első munkatársa, az egykor volt prímabalerina, Joyce Guocco, valamint a magyar asszisztensek. Kara Zsuzsanna kezében papírlapok és onnan idézve veszik sorba a különféle jeleneteket, pontosabban csak egy-egy részletét, s hogy a táncosok számára még egyértelműbb legyen, mit is akarnak, hol Vámos, hol Joyce meg is mutatják. A néző számára az élmény fantasztikus, hiszen mi az, amin finomítani szándékoznak? Hogyan tartsák a karjukat, mikor legyen a mozdulat kicsit szögletes, a kézfejet úgy kell tartani, hogy a néző mindig lássa mind az öt ujjat, miként kell megjátszani, amint Hermia arcul csapja a tolakodó Demetriust és az miként birkózza le vetélytársát, aki ennek fejében arcon rúgja. Ez mindössze fél perc sincs, amint a többi finomító rendelkezés is legfeljebb egy-egy percet képvisel a kétszer egy óra hosszú előadásból. És ismétlés, ismétlés mindaddig, amíg nem érzik tökéletesnek és eközben nincs egy hangos szó sem, legfeljebb amikor fel kell szólni a hangmesternek, hogy indulhat a zene.
A zene, ami nem más, mint Félix Mendelsshon-Bartholdy muzsikája, a mű pedig Shakespeare Szentivánéji Álom című darabjának táncba álmodott változata. A szerzők neve önmagukat fémjelzik, ehhez kell felnőni annak, aki úgy akarja táncba vinni, hogy a nézőben felidéződjön az eredeti mű. De itt nem támaszkodhat az alkotó a szövegre, itt a lábaknak, a kezeknek, a szemeknek kell mindazt elmondani, ami egy ilyen napfordulós éjjelen megtörténhet az erdőn, ahol együtt él a fiatalság a tündérekkel, koboldokkal és a játék rontó-javító, huncut és ravasz ördögével: Puck-kal. Csakhogy ebben a táncjátékban figurája párra lel, aki pont olyan, mint ő, így együtt rohannak fel s alá, miközben bravúrosan táncolnak, gombolyítják a szerelem fonalát, s ebben hol egyikük, hol másikuk talál rá az igazi segédeszközökre. Amikor először megy fel a függöny, fiatalok, mai öltözékekben nyitják a játékot, mintegy jelezve: egy vidám éjszaka elé nézhetünk, ami bizony nem fukarkodik a szerelem sugárzó érzéseivel. De a koreográfus mást is akar. Mélyebbre ásni, megfejteni, vajon miért lesz csalfa a tündérkirálynő és miért jelennek meg Shakespeare színpadán a mesteremberek. Őket modern járművel hozza be. Manapság talán nem lényeges, hogyan érkeznek? S míg a darabban együtt jövének, csak éppen miközben Zuboly, a polgári foglalkozása szerint takács egy szamár fejjel gazdagszik, itt elkülönülve, látványosan, nem a feje jelzi szamár voltát, de pamacsos farka és extra szőrös melle mutatja: bizony ő átvedlett és így válik Oberon bosszúja teljessé tündérkirálynő párja felett, hiszen egy szamárral hál együtt a nászi ágyon. Egyébként ilyen klasszikus erővel megformált harag, amilyent Oberon tánca produkál, igazán ritka a táncirodalomban. Amint Titánia az, ki meg akarja hódítani a szamárrá lett takácsot és a szerelmet áhítozó tánc ugyancsak remeklés. S ebben Oberon sem marad el. Amikor elkergeti a sok mindent összezavaró Puckokat, maga vállalja, hogy összehozza a fiatal szerelmeseket. Eközben bizony megérinti a fiatal lányok testének bódulata, és már-már túllép figurájának méltóságán, de mindig ráébred, az ő dolga, hogy a szerelmes párok életét hozza egyenesbe, őrá meg majd ott vár Titánia, saját szerelme. Ahogyan hömpölyög a cselekmény a színpadon, a zene segítségén túl, a fények játéka is segíti a nézőt, a történésektől függően hol ide, hol meg oda vonzza tekintetét. S a néző emellett pillanatok alatt fel tudja idézni, a prózai mű fordulatait. Ennél többet egy táncjátéktól nehéz lenne kívánni.
Az előadás utolsó harmadában a világosodással egy időben, egy festett vásznat feszítenek ki, hajazva a televíziók reklám alpáriságára. Ez is, meg a provincializmust jelképező kolbászfüzér újra gondolandó lenne, mert méltatlan a produkció egészéhez. Meg aztán, ha külföldre is szánják, kvázi humorát nem érthetik, mert nem kívánható el a felirat magyar szövegének megértése. Persze ez nem kis fejtörést okozhat, hiszen Vámos György ezen a héten már Karlsruhéban dolgozik. Szemben az előzőekkel, a mesteremberek visszajövetelekor népi táncot járnak. Ez viszont egyike a sok-sok telitalálatnak.
Az előadásnak van további kulisszatitka is. Oberon (Pátkai Balázs) is, Zuboly (Sebestyén Bálint) is, és még néhányan a Győri Balett tánciskolájának tanítványai, itt nőttek szólistává, remek táncosokká. Azon a bizonyos szombat délelőttön, amikor smink és kosztüm nélkül figyelhettem a finomításra váró balerinákat, feltűnt fiatalságuk. S amikor este láttam őket, átlényegülve, megállapíthattam: sok víz folyhat le a Rábán, de ezek a táncosok még mindig elvihetik maguk és koreográfusuk hírét szerte a világba. Mert meggyőződésem: export darab született. S ha valaki kételkedne benne, december 3-án a Müpában megláthatja. Érdemes megnézni.
