Egy bátor ember - egyedül

A gyűlöletbeszéd, a gyűlölet-bűncselekmény a magyar közönség többsége számára valami elvont fogalom, amelynek igazi súlya nincs. Gyakran tapasztalom, ha ez a téma kerül szóba, hogy a gyűlölet-bűncselekmények ellen való tiltakozást valamilyen értelmiségi, liberális görcsnek tekintik az emberek, amelyet olykor hajlandóak megérteni (értsd: megbocsátani), olykor pedig valamilyen nemzetellenes aknamunka részének tekintik.

Véletlenül hozta úgy az életem, hogy elég sok uniós joganyagot kellett átolvasnom ezzel kapcsolatban. Az Európai Unióban, konkréten Nagy Britanniában, Németországban Franciaországban, a skandináv államokban, és máshol is, kiemelten kezelik a gyűlölet-bűncselekményt. Nem is elsősorban a megtámadott kisebbség védelmének érdekében, hanem, mert mint ezt minden joganyag leszögezi, a gyűlölet-bűncselekmény támadás a modern, multikulturális társadalom ellen. A jólétünk, mondják az Unió más országaiban, az életszínvonalunk és életminőségünk a multikulturális társadalomnak köszönhető. Boldogulásunk elsősorban attól függ, hogy milyen szinten tudjuk ezt a humanizált együttélési formát megvédeni.

A gyűlölet-bűncselekmény elleni fellépés egyik nagyon fontos módjának tekintik - és ezért bőkezűen támogatják is - a civil szervezeteket. Ennek sok oka van, például az, hogy az emberek szívesebben fordulnak jogi vagy pszichológiai segítségért egy általuk ismert civil szervezethez, mint a hivatalosnak számító rendőrséghez. Náluk jobban bíznak az anonimitásuk megérzésében.
Magyarországon is működnek ilyen civil szervezetek, egyikük a Tett és Védelem Alapítvány. Az ő segítségükkel jutottam el az alábbi történethez. Egy bátor emberről szól, aki mindannyiunk helyett és mindannyiunk érdekében szembenézett a fenyegetéssel. Egyedül marad? Ez a kérdés foglalkoztatott, ezért kerestem meg Jakity Attilát.

Akasztással fenyegették

Mélykúton él a feleségével és két gyermekével. 1985-ben végzett Budapesten közúti villamos jármű szerelőként, azután költözött Mélykútra. Kereskedő lett, igaz, az elmúlt években belekóstolt a gazdálkodásba is. Van munkája bőven, nem napi nyolc óra, mert ma már a család jövedelme tulajdonképpen a mezőgazdaságtól függ. Felesége a helyi könyvtárban dolgozik informatikus könyvtárosként. Felnőtteket és gyermekeket oktat az internet világának megismerésére, foglalkozásokat vezet, és táborokat szervez. Felnőtt fiuk jelenleg Angliában él és dolgozik, a 12 éves kisebbik lányuk a helyi iskolában tanul.

Tudom, hogy magánügy, de azért megkérdezem:
- Ön vallásos?
- Családunk a szegedi zsidó hitközségbe jár, magam a Chevra Kadisha elnöke vagyok. Örökbefogadott gyermekként nőttem fel, a családfakutatás során derült ki a származásom. Sajnos már sem az örökbefogadó-, sem a vérszerinti szüleim nem élnek, így a feleségemen és gyermekeimen kívül nincs más hozzátartozóm.
- Azt hallottam, hogy egy Jánoshalmán élő férfi feltett a Facebook-oldalára egy akasztófát valamilyen antiszemita szöveggel, és azt az ön többszöri kérésére sem volt hajlandó levenni. Azt is beszélik, hogy az eset óta rohamosan romlik a család helyzete a faluban.
- Fegyveres biztonsági őr az illető, kemény legénynek gondolja magát. Kértem, hogy vegye le a képet, amely aláírása szerint ugyan "csak" a parlamenti zsidókat fenyegette, de a kiskorú gyermekemre tekintettel úgy gondoltam, ennek nincs helye a közösségi portálon. Azt válaszolta, nem veszi le a képet, mert ő valahonnan csak átvette azt, de egyetért vele. Ebbe az internetes beszélgetésbe kapcsolódott be egy "Krampusz Motoros" nevű egyén is, akinek hozzászólásait a fegyveres biztonsági őr lájkolta. A kommentek még rátettek egy lapáttal: azt írták, akiknek "nem jut kötél", azokkal majd a gáz fog végezni.
- Ismerik egymást személyesen?
- Találkoztunk már az utcán.
- A levélváltás után ez a találkozás elég kellemetlen lehet...
- Külön is megkerestem őt, hogy normális, felnőtt emberként tisztázzuk ezt a vitát. Kértem, hogy értsen meg, egymás mellett kell élnünk, neki is van családja, gyermeke, munkahelye, nekem is. Mindez hidegen hagyta. Azt mondta: a véleményén mindez nem változtat, mert egyetért a leírtakkal. Mindezek után döntöttem úgy, valahogy megálljt kell parancsolnom ennek a dolognak, hiszen sérült a vallásszabadságunk, az emberi méltóságunk. Egyébként még a parlamenti demokráciát is megtámadta ez a facebook-bejegyzése, hiszen miért ne lehetne zsidó a magyar parlamentben? Miért lehet másokat akasztófával fenyegetni?

Felbátorít a hallgatás

- Nem félt belekezdeni ebbe az ügybe?
- Nagyon sok álmatlan éjszakám volt, de nem azért, mert magamat féltettem. Aggódtam, mi történik, ha egyszer majd nem csak fenyegetőznek? Mi történik, ha valakit megtámadnának pusztán csak a zsidó származása miatt? Az én bűnöm is lenne, hiszen ha hallgatok, ha meghunyászkodok, akkor felbátorítom őket! Engem nem a félelemre neveltek a szüleim.
- Milyen ember ez a biztonsági őr? Alacsony, magas? Milyen az életvitele? Van családja, gyereke?
- Elvált ember. 22 éves lánya van, aki az édesanyjával Mélykúton él, ő az élettársával Jánoshalmán, egy rendezett, régi típusú házban. Nem ismerem közelebbről a családját.
- Hogyan reagáltak az esetre az ismerősei, barátai? A közvetlen és tágabb környezet?
- Aki közel áll hozzá, megérti, miért olyan fontos számomra ez az ügy. Bíztattak is, tegyek feljelentést. Vannak közöttük zsidók és más vallásúak, a tágabb környezetem értetlenül áll a dolog előtt. Zsidó ismerőseim között voltak, akik próbáltak lebeszélni, hagyjam az egészet a fenébe, mások csak "hisztinek" tekintik az ügyet, és olyanok is akadnak, akik örülnek, hogy "jól odamondtak a zsidónak".
- Nem gondolt arra, hogy mégis csak jobb lett volna szó nélkül hagyni az egészet?
- Ezek meglepő és kellemetlen tapasztalatok voltak, de mindezek ellenére úgy érzem, hogy hallatni kell a hangunkat, hogy végre mindenki tudomásul vegye: nem megengedhető bárkit vallása, faji, népcsoportbeli hovatartozása miatt meghurcolni. Magyarországon élünk, jogállamban. Mindannyiunknak jogunk van arra, hogy megvédjük magunkat és családjainkat.
- Mit gondol, mi lesz a folytatás?
- Az ilyen harcban mindenki megsérül! Nem öröm sem nyerni, sem megállítani az ilyen embereket. Egy nem zsidó mit tenne ilyen helyzetben?
Megkerestem P. urat is a Facebook-on, küldtem neki egy üzenetet. Emlékeztettem a levélváltásukra, megkértem, mondja el nekem is a véleményét. Mondanom sem kell, nem kaptam választ.

Kinek sérül a joga?

Van ennek az ügynek egy tanulsága. Ügyvéd barátomnak megmutattam a kéziratot, aki azt mondta: Jakuty Attila neve megjelenhet, de a félelemkeltő, a gyűlölet-bűncselekményt elkövető biztonsági őré nem, mert akkor megsérteném emberi jogait.
- Szerintem - tette hozzá az ügyvéd - egyáltalán ne jelentesd meg ezt a cikket, mert ebből csak baj lesz.
Nem gondolnám, hiszen már most baj van. Elég nagy baj, hogy ez, s a hasonló esetek, egyáltalán megtörténhetnek.