Bosznia;tömegsír;etnikai tisztogatás;

2013-10-24 22:13:00

Húsz évig titokban tartott tömegsírt tártak fel Boszniában

Több mint 200 személy teljes holttestét és további 68 részlegesen megmaradt testet találtak abban a tömegsírban, amelyet húsz év után fedeztek fel a boszniai Tomasicán - írta csütörtökön a Slobosna Bosna című internetes hírportál az Anadolu balkáni hírügynökség információira hivatkozva.

 Szakértők szerint Bosznia területén a legnagyobb olyan tömegsírról lehet szó, amelybe az etnikai tisztogatás áldozatai kerültek.
    A boszniai főügyészség azt mondta, hogy a helyszín közelében további két kisebb sírt is találtak, ahol hamarosan megkezdődik a feltárás, és várhatóan tovább emelkedik a megtalált áldozatok száma. Összesen több mint 3000 négyzetméteren végeznek kutatást. 

    "Két évig nyomoztunk, és végül megtaláltuk azokat az embereket, akik hajlandók voltak beszélni" - mondta Mujo Begic, a törvényszéki kutatócsoport egyik vezetője. Állítólag olyan szemtanúk, korábbi szeparatista boszniai szerb harcosok kerültek elő, akik nem tudták tovább titkukat őrizni.
    A boszniai főügyészség szerint a tomasicai tömegsírban bosnyák és horvát nemzetiségű személyeket találtak, akiket 1992 nyarán gyilkoltak meg. 

    Lejla Cengic, a boszniai eltűnt személyekkel foglalkozó intézet szóvivője korábban a Fena hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a térség egyik legnagyobb tömegsírjáról lehet szó. Az eddigi legnagyobb teljesen feltárt tömegsírban, Crni Vrhön 629 testet találtak.

    Az északnyugat-boszniai Prijedor térségében további körülbelül 1200 bosnyák és horvát nemzetiségű megölt személy után kutatnak a bosnyák és a nemzetközi szakemberek. 
    A hágai Nemzetközi Törvényszék a Reuters hírügynökség jelentése szerint eddig 16 boszniai szerbet ítélt összesen 230 év börtönre a prijedori térségben elkövetett háborús bűnökért. 
    A boszniai háborúban körülbelül 100 ezer embert öltek meg.