Jobbos sajtóetika kezdőknek

Névtelen informátorok, szivárogtatók, panaszkodók, feljelentők országában élünk, ami a látszat ellenére nem a demokratikusan elkötelezett, tényfeltáró újságírás diadala, valamint az állam által biztosított sajtószabadság bizonyítéka. Valójában két dolgot jelez: a civil kurázsi teljes hiányát, valamint a politikai manipuláció és a média bűzös frigyét. A hazai közéleti sajtóban ugyanis nem dívik arcukat, nevüket vállaló forrásokkal, vagy dokumentumokkal, videó-, vagy hangfelvételekkel bizonyítani a hazai politikai-gazdasági-kulturális elit hazugságait és csalásait.

Nálunk ritka madár az oknyomozás. Nincs rá idő, pénz, akarat. Ha politikus, állami tisztségviselő, vállalati mogul adja a névtelen fülest - vagy hirdetési pénz, egyéb juttatás ellenében a konkrét utasítást -, szinte kritikátlanul hisznek neki, attól függetlenül, hogy sértődöttségből vagy manipulatív szándékkal közölte az információt. Nem is buknak elnökök, kormányok az ilyen fülesektől.

A Gavra Gábor vezette hvg.hu érdeme, hogy törekedett szakítani ezzel a rendszerváltás után kialakult sajtóhagyománnyal, bár a névtelen informátoroktól ők sem zárkóztak el. Schmitt Pál megbuktatása bizonyította, hogy érdemes egy-egy fülesnek utánajárni, és nem egyből robbantani, ha valamit befúj a szél a szerkesztőségbe. Ha a hamisnak bizonyult bajai videó esetében ez a munka elmaradt, az Gavra hibája volt. Ha csupán megbízott a videót átadó forrásban - még ha szándékosan át is verték vele -, akkor is. Normálisan működő, demokratikus államok médiavilágában ilyen zakók bizony előfordulnak.

Normális országban az újságíró lehet elég bátor ahhoz, hogy egy ilyen infót leközöljön, még ha száz százalékig nem is biztos magában. Bukta esetén viszont le szokás mondani, a hvg.hu főszerkesztője meg is tette. Ilyen, ha valaki komolyan veszi a hivatását.

Az állami cégek reklámjaival, kormányhirdetésekkel teletömött Heti Válasz főszerkesztője azonban sosem volt a szakma csúcsán, így miért is érdekelné, hogy bíróság mondta ki: a kormánypárti hetilap névtelen informátorai - ha egyáltalán léteztek, nem csak Borókai Gábor fejében - valótlant állítottak. Nem kérte ugyanis Laborc Sándor volt NBH-igazgató P. Tamástól, hogy ismert fideszesek után kémkedjen. Ennyi. Hazudtak vagy tévedtek, teljesen mindegy. A kormánypártok egy egész kampányt építettek fel erre a bulvárkacsára. Jött is az állami hirdetés dögivel. Csak a bizonyítékok hiányoztak Borókai elvtárs tarsolyából. Kormányszóvivőként ilyen bolondságokra nem volt szüksége, elég volt más hazugságait papírból felolvasni. Ez viszont saját végtermék, amit kultúrember eltakarít maga után. Földet szór rá, aztán elnézést kér a körülötte állóktól, hogy nyilvánosan engedett a természet parancsának.