kampányfinanszírozás;

2013-10-31 06:11:00

Kampánypénzek a szürkezóna határán

A kampányfinanszírozási szabályok esetleges módosítása után sem várható a kampánypénzek "kifehéredése", a törvény továbbra is ezer sebből vérzik - mondta lapunk Tóth Zoltán választási szakértő. A szakember arra regált: a fideszes Gulyás Gergely megfontolandónak nevezte, hogy a pártok 2014-es választási kampányának állami támogatását ne a jelöltállításhoz, hanem a jelöltindításhoz kösse a törvényhozás. 

"Mindenképp megfontolandó, hogy ne az egyes jelöltek állítása, hanem csak a tényleges indítása esetén járjon állami támogatás a pártoknak" - mondta Gulyás.

Ám vélhetően nem erre gondolt a Political Capital és a Transparency Magyarország, amikor kedden sürgették a finanszírozás módosítását. A szervezetek a joggal való visszaélés lehetőségére hívták fel a figyelmet, ugyanis szerintük a törvény ebben a formában súlyos kockázatokat rejt. Lehetőséget ad például "kamupártok alapítására, ezzel pedig több milliárd forint közpénz folyhat el feleslegesen" - írták. Az egyéni jelölteknek járó, fejenkénti egymillió forintot kitevő támogatással ugyan szigorúan és tételesen el kell számolni, de a pártlista-támogatásról elegendő számlákat - ez pedig lehet fiktív is - szerezni.

Ráadásul míg az egyéni képviselő-jelölteknek kincstári kártyán utalják majd át az egymilliós támogatást, az országos listát állító pártok készpénzt kapnak, melynek összege - az egyéni jelöltek számától függően - 149,25 millió forinttól 597 millióig is terjedhet.

Tóth Zoltán szerint azonban a Gulyás által említett változtatás nem oldja meg a problémát, mert ha mondjuk egy nagyobb baráti társaság összeáll, és kamupártot alapít a százmilliós támogatás reményében, ráadásul összeszedik a szükséges számú aláírást a jelöltállításhoz, akkor már el is indítják a jelöltjeiket. Tehát a Gulyás által említett megoldás Tóth szerint aligha zárja ki a "kamuzást". A kampánypénzek kifehérítése a választási szakértő szerint sokkal összetettebb probléma.

Felhívta például a figyelmet arra, hogy - mint az köztudomású - a pártok nem csak a hivatalos kampányidőszak alatt kampányolnak, hanem már hónapokkal, bő fél évvel azelőtt. Tehát - folytatta - a kampánypénz-költés korábban, nem a kifejezetten a kampányra kapott pénzből, hanem más pártforrásból is történik.