ítélet;Lakos Imre;Molnár Gyula;

2013-10-31 06:06:00

Ártatlanból bűnös

Meglepő fordulattal letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítéltőtábla Molnár Gyula volt MSZP-s újbudai polgármestert. Egykori SZDSZ-es helyettese, Lakos Imre felfüggesztettet kapott. Pedig egy éve még bűncselekmény hiányában felmentette őket a bíróság. Időközben nem változott semmi: a vádat nem módosította az ügyészség, új fejlemény nem merült fel és a felmentő ítéletet megalapozó megállapítások sem gyengültek. Az érintettek koncepciós eljárást emlegetnek - az ügy a fellebbezések miatt a Kúrián folytatódik.

Nyolc hónap letöltendő börtönbüntetést és pénzbüntetést szabott ki a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla Molnár Gyula volt MSZP-s újbudai polgármesterre, felfüggesztett szabadságvesztést és ugyancsak pénzbírságot egykori helyettesére, az SZDSZ-es Lakos Ismrére egy kerületi ingatlan értékesítése miatt. Az ítélet azért meglepő, mert egy éve első fokon mindkettejüket bűncselekmény hiányában mentette fel a bírsóság a vádak alól. Ráadásul Molnár esetében a mellékbüntetésként kiszabott, két évre szóló közügyektől való eltiltás akár főbüntetésként is értelmezhető: ez azt jelenti, hogy - ha az ítélet jogerőssé válik - nem vehet részt a 2014-es választásokon, holott éppen a nem jogerős felmentő ítélet után jelezte, hogy jövő ősszel újraindul a XI. kerület polgármesteri posztjáért.

Semmi köze az Öböl-ügyhöz
Noha még mindig sokan összekeverik, a mostani perben érintett ingatlanügynek semmi köze a jobboldali sajtóhíradásokban illetve a Fidesz politikusainak nyilatkozataiban évekig "futtatott" úgynevezett Öböl-ügyhöz, vagy más néven Kopaszi-gát ügyhöz. A kapcsolat mindössze annyi, hogy abban az ingatlanokkal összefüggő ügycsoportban is Schneller Domokos helyi fideszes képviselő tett feljelentést.

Érdekesség, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) Molnárékat 2010 őszén, az önkormányzati választás előtti napokban gyanúsította meg; Molnár így már gyanúsítottként volt kénytelen nekivágni a voksolásnak, amelyen nem tudta megőrizni polgármesteri tisztségét. Némi vígasz lehetett számára, amikor az ingatlanügyben felmentették Lakossal együtt. Méghozzá bűncselekmény hiányában, miután az első fokú eljárásban az ügyészség tanúja sem támasztotta alá a vádiratot, sőt a vádhatóság is elismerte, hogy az ingatlanértékesítéssel nem történt károkozás. Emlékezetes: fideszes feljelentésre az ügyészség azzal vádolta őket, hogy 2006-ban pályáztatás nélkül próbáltak egy magáncégnek átjátszani egy telket, de kiderült: az ingatlan értékesítése a képviselő-testület által jóváhagyott, törvényes folyamat volt.

Azóta semmi nem változott, mégis 180 fokos fordulattal már a vádlottak bűnösségét állapította meg tegnapi ítéletében a Nehrer Péter vezette táblabírósági tanács. A fellebbezések miatt az elmarasztaló ítélet nem jogerős, a Kúrián folytatódik az ügy. A vádlottak az ítélet után csalódottak voltak. Molnár Gyula a Facebookon írta: "Hiába bíztunk... Most egy kicsit emésztem a dolgot... Köszönöm a sok biztatást, egyben biztos lehet mindenki, hogy nem adom fel, küzdeni fogok az igazamért!!!" Lapunknak pedig azt ítélethirdetés után azt is elmondta, hogy érthetetlen számára a tábla döntése, hiszen "az elsőfokú bíróság egyéves tárgyalás végén nyilvánvalóvá tette, hogy az ügyészség vádja megalapozatlan, semmilyen vagyoni kár nem keletkezett, a folyamat minden lépése törvényes volt".

Úgy folytatta: annak ellenére, hogy az évek óta tartó eljárásban egyetlen tanú, bizonyíték sem támasztotta alá sem a vagyoni kárt, sem az eljárás szabálytalanságát, a táblabíróság megváltoztatta a döntést, és mindössze két tárgyalási nap, és egy olyan tanú meghallgatása után, akit Molnár még 2003-ban elbocsátott a kabinetfőnöki posztról - tehát nem ismerhette a 2006-os ingatlanértékesítés körülményeit - elmarasztaló ítéletet hozott. "Mintha ebben a korántsem vicces helyzetben a Tanú című film jelenete elevenedne meg, amikor az ügyvéd kér súlyosabb ítéletet a védencére" - foglalta össze benyomásait Molnár. Hozzátette: "vagy az igazságszolgáltatás szakmaiságában, vagy függetlenségében lehet okunk kételkedni". Molnár mégis reméli, hogy a jogerős ítéletben a Kúria majd másként dönt, ő pedig emelt fővel állhat azok elé, akik nevében meghurcolták és alaptalanul gyanúsították.

Ebben bízik Lakos Imre is, aki lapunknak "döbbenetesnek" nevezte az ítéletet, és hozzátette: úgy érezte magát, mintha "rögtönítélő hadbíróság" előtt állt volna. Mint mondta, másfél órás szóbeli indoklásában az ítélőtábla bírája "zavaros" indoklást adott elő, és közben folyamatosan emlegette "Leisztinger Tamást, a milliárdos vállalkozót", holott vele kizárólag a Molnár által említett, csak a másodfokú eljárásban "előkerült" tanú hozakodott elő.

Lakos azért is érthetetlennek nevezte az elmarasztaló ítéletet, mert a mostani eljárásban sem dőltek meg azok az első fokon elhangzott állítások, miszerint az állam megkapta a pénzét a kerület tulajdonába került ingatlan után, az önkormányzat azt 20 százalékos haszonnal adta tovább, a bevételt pedig fejlesztésre fordította, ráadásul az Állami Számvevőszék is megállapította 2011-es jelentésében, hogy Újbuda vagyongazdálkodása "szabályszerű és példaértékű" volt.

Fehérorosz módszerek

- A keleti nyitás jegyében fehérorosz módszerekkel "kampányol" az orbáni hatalom!:( (Az MSZP-s Szanyi Tibor a Facebookon)

- "Molnár Gyulát első fokon bűncselekmény hiányában mentette fel a bíróság. Másodfokon azonban elítélte. A két ítélet teljesen ellentétes egymással, így az MSZP kíváncsian várja a Kúria harmadfokú ítéletét (...) és szolidáris Molnár Gyulával". (Az MSZP közleménye)

- A "gyalázatos" ítélet "minden demokrata számára elfogadhatatlan (...) az orbáni önkény koncepciós perekkel akar eltakarítani mindenkit, aki útjában van" (A Demokratikus Koalíció közleménye)

- "Beigazolódni látszik, hogy a XI. kerület korábbi szocialista vezetése nyakig benne volt a kerületnek súlyos károkat okozó korrupciós ügyekben (...) Molnár Gyula mögött a másodfokú ítélet ellenére is összezár a bukott baloldal". (Hoffman Tamás, Újbuda fideszes polgármesterének közleménye)