Ingatag a büdzsé bevételi oldala

Publikálás dátuma
2013.10.31. 06:20
A Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épülete előtt bírálta az ellenzék a jövő évi büdzsét FOTÓ: K 2 PRESS
A jövő évi büdzsé tervezett bevételi oldalával kapcsolatban már a kormányhoz közel álló szervezetek is kifejezték kétkedésüket. A Policy Agenda most arra hívja föl a figyelmet, az adóbevételeket a rezsiharc is mérsékli.

Lehet, hogy egyszer még megbánja Varga Mihály, hogy a 2014-es büdzsét a rezsicsökkentés költségvetésének nevezte. Az állítás első körben szakmailag értelmetlen, hiszen a rezsi a szolgáltatók és a fogyasztók közötti viszonyban értelmezhető, az állami költségvetésben maga a díj nem jelenik meg. Egyre inkább úgy látszik, ahol viszont meg kellene jelennie a büdzsében, ott nem számoltak a készítők a rezsicsökkentéssel. A Policy Agenda (PA) tegnap megjelent elemzésében legalábbis azt írja, hogy a költségvetési tervezet készítői nem vették figyelembe, hogy a rezsicsökkentés az állam bevételeit is mérsékli. A november első napján életbe lépő második rezsicsökkentés hatása nagyrészt 2014-ben érezhető. Márpedig a 11,1 százalékos mérséklés ugyanennyivel csökkenti az általános forgalmi adót is, amely a szolgáltatások díjára rakódik.

Csak a villamosenergia és a földgáz egyenként 100 milliárdos nagyságrendű áfa-bevételt jelent a költségvetésnek, vagyis a rezsicsökkentés egyenként tízmilliárdos bevételkiesést hoz jövőre e területen. Ehhez képest a törvénytervezetbe a 2013-as áfa-bevételi tervnél 1,6 százalékkal nagyobb számot írtak. Ez szerény növekedésnek látszik, ám az általános forgalmi adóból már idén sem jön be annyi, amennyit terveztek, a tényleges 2013-as adatnál pedig a 2014-es terv a PA számításai szerint már 11 százalékkal nagyobb. Ez a növekedés pedig indokolatlan, különösen, ha nem hagyjuk figyelmen kívül a rezsiáfa csökkenését.
Hogy a 2014-es áfa-tervek nem megalapozottak, azt már sokan mondták. Az ellenzéki erőkön kívül ilyen értelemben foglalt állást három olyan szervezet is, amelyet aligha lehet kormányellenességgel vádolni.

Az Állami Számvevőszék az áfát a csak részben megalapozott bevételek között vette számba. Többféle kockázatot is lát, ezek összege akár 150 milliárd forintra is rúghat szerintük. A Költségvetési Tanács ugyancsak túl optimistának vélte a büdzsé áfa-terveit. Szerintük se a fogyasztás növekedése, se a gazdaság fehérítése nem növeli annyival a forgalmiadó-bevételt, mint azt a 2014-es büdzsét készítő Nemzetgazdasági Minisztériumnál gondolják. Végül tegnapelőtt a Magyar Nemzeti Bank is azt írta a költségvetésről szóló elemzésében, hogy kockázatosak az áfa-tervek.

A PA úgy véli, a rezsicsökkentés két további adónemben is közvetlenül mérsékelni fogja a központi bevételeket. Az energiacégek, szolgáltatók társasági nyereségadója nyilván kisebb lesz, ha a rezsiharcban csökken a nyereségük vagy veszteségbe fordulnak. Ezen kívül az energiellátók jövedelemadója elnevezésű sarc összege is visszaesik. Ha elmaradnak a bevételek, tehát a rezsiharc miatt is, jövőre újabb költségvetési megszorítások jöhetnek, zárja gondolatmenetét a PA.
Az Országgyűlésben közben tegnap véget ért a jövő évi költségvetés négynapos általános vitája. A részletes vitára, vagyis a benyújtott módosító javaslatok értékelésére november második hetében kerülhet sor. Módosító javaslatokat tegnap délutánig lehetett benyújtani. A táblázatunban azok a módosítók szerepelnek, amelyeket kormánypárti képviselők nyújtottak be és amelyeket várhatóan el is fogad Parlament.

A Fidesz szegénységet okoz

Az MSZP szerint a Fidesz az elmúlt három évben nem váltotta be korábbi gazdaságpolitikai vállalásait, ez a szegénység mélyüléséhez, a társadalmi különbségek növekedéséhez vezetett. Erről Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese beszélt szerdán, a szembesítő kampány második fordulóján. Az adócsökkentést ígérő Fidesz hét új, a lakosságot érintő terhet vezetett be. A magyar gazdaság a 2003-as szinten teljesít. A sajtótájékoztatón részt vett Katona Tamás, az MSZP szakpolitikusa, korábbi pénzügyi államtitkár is, aki arról beszélt, hogy a magyar gazdaság jelenlegi rossz teljesítménye nem egy globális vagy régiós válság eredménye, a környező országok lényegesen jobban teljesítenek Magyarországnál.

Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Orbán-kormány igazságtalan, embertelen és munkahelyellenes adóreformja egyre mélyebbre löki Magyarországot. Az egykulcsos adó miatt 50 ezer munkahely szűnt meg. Egy bruttó százezer forintot kereső ember 11 ezer forinttal kevesebbet visz haza az egykulcsos adó miatt, mint a kormányváltáskor, míg a bruttó 700 ezret keresők nettója majdnem százezer forinttal nőtt.

Szerző

Egységes kinézetű közműszámlák a Fidesztől

A közműszámlák egységesítését javasolja a Fidesz. A várhatóan 2014. január 1-jétől hatályos új rendszerben egységesek, egyszerűek, átláthatók, mindenki számára megérthetők lesznek a számlaképek - közölte Németh Szilárd, a kormánypárt szakpolitikusa tegnap, hozzátéve, hogy a szabályokat törvény rögzíti majd.

"Meg fogjuk határozni színekkel az egyes szolgáltatások területét, hogy még könnyebb legyen az eligazodás, és meg fogjuk határozni még a betűméretet is" - mondta az országgyűlési képviselő, jelezve, hogy a jogszabály vonatkozik majd a gáz-, a villany-, a távhő-, a víz- és csatorna-, valamint a szemétszállítási és a kéményseprési számlákra is. Hozzátette, hogy lesz egy úgynevezett elsődleges számla, de emellett a szolgáltatók a továbbiakban is kötelesek lesznek kibocsátani a részletes számlát.

A fidesz fő rezsifelelőse arról nem beszélt, hogy a számlák formátumát ma is rendelet szabályozza, amelyet a Fidesz-kormány készített el, s ez év februárjában lépett hatályba. Az előírás tartalmazza a számlakép valamennyi elemének a kinézetét és tartalmi követelményeit, így nem a szolgáltatók hibája, ha a bizonylatok nem eléggé áttekinthetőek. Számos energiaszolgáltatót pedig a közelmúltban azért bírságolt meg a szakhatóság, mert nem felet meg a rendelkezésnek. Vagyis az újabb számlaképrendelettel a Fidesz-kabinet csupán a saját korábbi rendelkezését írná felül, nem korábbi hibákat orvosolna. Szakértők szerint egyébként értelmetlen valamennyi esetben ugyanolyan számlaképet előírni, miután a különböző közműszolgáltatások árai más-más díjelemekből tevődnek össze.

Németh Szilárd arról is beszélt, hogy péntektől, azaz november 1-jétől ismét olcsóbb lesz a háztartási energia ára, így a gázért, az áramért és a távhőért a 2012. decemberi árakhoz képest 20 százalékkal kevesebbet kell majd fizetni. Jelezte ugyanakkor, hogy ezekkel a díjakkal Magyarország a középmezőnyben lesz európai uniós szinten, amivel szerinte "nem elégedhetünk meg", mert a gáz- és az áramárak még így is az EU-átlag feletti terhet rónak a magyar családokra. Tehát "bőven van indoka még egy esetleges újabb rezsicsökkentésnek" - jelentette ki. Az ármérséklés forrásairól azonban nem beszélt.

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szólt arról is, hogy a közműszolgáltatások tervezett nonprofittá alakításával megnő majd a köztulajdonlás lehetősége, s nem lesz például annyi víziközmű- és hulladékszolgáltató, mint most.
Ezt a kijelentést már a gyakorlat is igazolja: számos település kénytelen új hulladékszolgáltatót keresni, mert a jelenlegi vagy csődbe ment, arra készül, vagy a kedvezőtlen feltételek miatt visszaadta az ipart.

Szerző
Témák
közműszámla

Vizsgálja a hatóság a Blue Travel ügyét

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnak nincs tudomása arról, hogy a Blue Travel Online Utazási Iroda Kft.-vel kapcsolatos hétvégén felröppent információk valósak-e vagy sem - válaszolta lapunk érdeklődésére az MKEH főosztályvezető-helyettese. Békési Tamás ugyanakkor elárulta, hogy vizsgálják az ügyet.  

Amint szerdai számunkban megírtuk, az iroda ügyfeleit Cipruson alacsonyabb színvonalú szállodában helyezték el, mint amire befizettek. Az utazási irodát pedig azóta telefonon nem lehet elérni és bezárt az Alkotás úti irodájuk is.

Békési Tamás tájékoztatása szerint károsultról konkrét bejelentés nem érkezett hozzájuk. Hozzátette, hogy a folyamatban lévő vizsgálat és közigazgatási hatósági eljárás során a tényállás tisztázását követően az MKEH a hatáskörébe tartozó szükséges intézkedéseket megteszi. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha csalás bűncselekménye, vagy fogyasztókat megtévesztő, tisztességtelen piaci magatartásról van szó, akkor az nem tartozik az MKEH hatáskörébe.

Az iroda tegnap még szerepelt az MKEH által az utazásszervezői, illetve utazásközvetítői tevékenységet folytató vállalkozásokról vezetett hatósági nyilvántartásban. Békési kiemelte: az utazásszervezői tevékenység folytatásának nem feltétele az, hogy a tevékenységi engedéllyel rendelkező vállalkozó utcára nyíló, nyitvatartási idővel üzemelő, bárki számára nyitva álló üzlethelyiséget tartson fent.

Az utazásszervező köteles az utazás megkezdése előtt az utasait tájékoztatni arról, hogy mi a célállomáson található - magyarul vagy általánosan használt világnyelvet beszélő - helyi képviselőjének neve, címe, elérhetősége és csupán ennek hiányában köteles olyan úgynevezett „ügyeleti számról” gondoskodni, mely lehetővé teszi az utas számára az utazásszervezővel való közvetlen kapcsolatfelvételt.

Szerző