Műsormagazin;Harangozó Tamás;Bárándy Gergely;lex Gavra;tényfeltáró újságírás;

2013-11-05 12:25:00

Lex Gavra: Távolabb húzta az MSZP a fideszes kést a sajtó torkától

A gondatlan közzétételt - egy MSZP-s módosításnak hála - nem torolja a lex Gavra, ám így is számos fehér folt van a jogszabályban, például egy játékfilm is lehet bűncselekmény. 

Legalább annak örülhetünk, hogy a tényfeltáró újságírást ellehetetlenítő részt javaslatunkra "kiszerelték" a törvényből - kommentálta a nepszava.hu-nak a szocialista Bárándy Gergely a bajai videó apropóján gründolt jogszabály elfogadását. Emlékeztetőül: kormánypárti képviselők olyan indítvány nyújtottak be, amely szerint egy évig terjedő szabadságvesztéssel lehessen torolni, ha valaki mások becsületének csorbítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételt készít. Aki elérhetővé teszi ezt az anyagot, az két évre számíthat, aki pedig nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva követi el az "elérhetővé tételt", az három évre inthet búcsút a külvilágnak. Az eredeti elképzelés szerint az új jogszabálynak lett volna még egy passzusa, miszerint: aki más, vagy mások becsületének csorbítására alkalmas hang- vagy képfelvételt úgy hoz nyilvánosságra, hogy gondatlanságból nem tud arról, hogy a hang- vagy képfelvétel hamis, hamisított, vagy valótlan tartalmú, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az elérhetővé tétel nem publikálás
Az tesz elérhetővé egy kamuanyagot, aki átadja, terjeszti azt egy újságírónak (vagy éppen bárkinek).
Az hozza nyilvánosságra a kamuanyagot, aki egy adott felüleleten (sajtóorgánumban, közösségi médiában) publikálja.


Magyarán: a különböző orgánumok munkatársai hamar egy cellában találhatták volna magukat a kormánypárti javaslat alapján. Azt persze csak találgatni lehet, hogy az új rendelkezés miként érvényesült volna a mindennapok során, de az borítékolható, hogy életbe lépése számos zsurnalisztát öncenzúrára kényszerített volna. Nem véletlen, hogy két MSZP-s politikus, Bárándy Gergely és Harangozó Tamás az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén letett az asztalra egy módosító indítványt, mely szerint a harmadik, a gondatlanságról szóló rész kerüljön ki a tervezetből. Indoklásuk szerint ugyanis felháborító, hogy a hatalom immár nyíltan cenzúrázná a médiát. Hétfőn a grémium tudomást sem vett a javaslatról, majd kedden hirtelen magáévá tette a tervet. A miértre, mondta Bárándy, nincs magyarázat. Így a T. Ház a módosított verzióra bólintott rá, azaz az újságírókat egyelőre nem fenyegeti a törvény.

Ettől még ez a jogszabály Bárándy szerint úgy rossz, ahogy van. Noha a céljával - senki ne gyártson hamis videókat - egyetértenek, ám szakmai szempontból csapnivaló a törvény - magyarázta az MSZP-s honatya. Ugyanis a rágalmazás jelenlegi esetei most is fedik azokat az aktusokat, amiket az új jogszabály új büntetési tételekkel szankcionálni rendel. Ha a kormánypártok, vélekedett Bárándy, a valós veszélyre akartak volna reagálni, akkor más típusú szabályozást alkotnak. Példának okáért a bajai videó akkor jelentene valós társadalmi veszélyt, ha választási csalás elkövetésére lenne alkalmas, így az ilyen anyagok készítését a választási eljárás elleni bűncselekmények körében lehetne nevesíteni, jól meghatározva a veszélyesség időtartamát, azaz a kampányidőszakot.

Bárándy szerint nem véletlen, hogy erre a kormánypártok kísérletet sem tettek, hiszen az egész huzavona egy kommunikációs kampány része volt, ami azt hivatott demonstrálni, hogy a hatalom bármikor sarokba tudja szorítani a sajtót. Ráadásul, figyelmeztetett Bárándy, a megfogalmazás így sem túl egzakt. Például a Tanú című, valótlan, azaz meg nem történt eseményeket bemutató film remek eszköz Rákosi Mátyás megrágalmazásához - azaz a jogszabály alapján, horribile dictu, egy játékfilm készítése és közzététele is bűncselekmény lehet. Továbbá a közösségi médiumokon eddig szabadon megjelnő videók esetében is számos eljárás indulhat, többek között hamis látszat keltése miatt.