Fidesz;családon belüli erőszak;Balogh József;

2013-11-05 12:23:00

MSZP: Orbán Viktor határolódjon el Balogh Józseftől!

Az MSZP Orbán Viktor miniszterelnök elhatárolódását kéri Balogh József korábban fideszes, most független országgyűlési képviselőtől, aki bántalmazta élettársát. Ezt Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt elnökségi tagja közölte kedden az MTI-vel.

 Azt írta, Orbán Viktornak azonnal lépnie kell, mivel ő volt az, aki személyes meghallgatás után Balogh Józsefet alkalmasnak találta a képviselői munkára. 

    Nemcsak elhatárolódást várnak a kormányfőtől - folytatta az ellenzéki politikus -, hanem azt is: ha Balogh József önként nem adja vissza mandátumát és Fülöpháza polgármesteri tisztségét, akkor Orbán Viktor gyakoroljon rá nyomást, hogy megtegye.
    Bangóné Borbély Ildikó emlékeztetett arra, a kormány hétfőn jelentette be, hogy nőkkel szembeni erőszakkal foglalkozó munkacsoportot állít fel. Szerinte cinikus, hogy mindez ugyanaznap történt, amikor kiderült, hogy Balogh Józsefet súlyos testi sértés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

    Balogh Józsefet hétfőn hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség. A megalapozott gyanú szerint a képviselő április 28-án Fülöpházán lévő tanyáján ittas állapotban, minden előzmény nélkül ütlegelni kezdte élettársát. A bántalmazás következtében a nő nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, darabos orrcsonttörést, többszörös járomcsont-törést és egyéb sérüléseket szenvedett.

    A képviselőt kedden az Együtt-PM szövetség is lemondásra szólította fel, és a Demokratikus Koalíció is tiltakozott, hogy Balogh József még mindig képviselő és polgármester lehet.

    Balogh József május 2-án jelentette be, hogy azonnali hatállyal kilép a Fidesz-frakcióból.
    Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője aznapi közleményében azt írta: elfogadhatatlan, ha valaki bántalmazza szeretteit, családtagjait, és ezt a véleményét a Fidesz képviselőcsoportjának minden tagja osztja. Rogán Antal mindezt tudomására hozta Balogh Józsefnek is, aki ezt követően tájékoztatta arról, hogy kilép a kormánypárt frakcióból.