Az operaház fantomja 700-adszor a Madáchban

Publikálás dátuma
2013.11.08. 19:13
A Christine-t alakító Mahó Andrea Szirtes Tamás rendezővel. Fotó: K2 Press.
Hétszázadik alkalommal láthatja a közönség Az operaház fantomja című musicalt a Madách Színházban szombat este.

A teátrum 2003. május 30-án mutatta be Andrew Lloyd Webber Az operaház fantomja című musicaljét Szirtes Tamás rendezésében. A szombat esti 700. előadáson a közönség a Fantom, Raoul és Christine szerepében minden jelenlegi szereposztást láthat, az előadás végén pedig különleges pas de deux-t táncol a Magyar Állami Operaház két balettművésze, Nakamura Soko és Bajári Levente, aki a pas de deux koreográfusa is.

A Madách Színház tíz éve mutatta be a mű non-replika változatát, vagyis a magyar közönség új rendezésben, jelmezekkel és díszlettel láthatta és láthatja azóta is a musicalt. Az operaház fantomja sorsfordító volt a teátrum számára, a Madách ezzel indult el a zenés színház irányába, és vált kiemelkedővé a műfajban.

Az előadás koncertváltozatát az idén nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon is láthatta a közönség. Szirtes Tamás rendező az MTI-nek akkor elmondta, hogy Gaston Leroux-nak a mindent elsöprő szerelemről és szenvedélyről szóló "vad romantikus" történtét többen is feldolgozták, Andrew Lloyd Webber 1986-ban Londonban bemutatott musicaljének sikere azonban minden korábbi változatét felülmúlta.

A musical jelenlegi szereposztása szerint Fantomként Csengeri Attila, Posta Victor és Sasvári Sándor lép színpadra, a női főszerepet, Christine-t Fonyó Barbara, Krassy Renáta és Mahó Andrea énekli, Raoulként pedig Bot Gábort, Homonnay Zsoltot, Magyar Bálintot és Nagy Sándort láthatja a közönség.

Szerző

Megnyílt a Kézműves Magyar Ízek Vására

Megnyílt pénteken a Kézműves Magyar Ízek Vására a fővárosban, a hagyományos kézműves termékeket felvonultató vásár központi terméke idén a hal- és vadhús.

A háromnapos vásár helyszíne a budapesti Millenáris park B-épülete, ahol az esemény a Vadászkamara Kürtegyüttesének bemutatójával vette kezdetét.

A vendégeket az épületben mintegy száz kiállító várja több mint ötezer ízt képviselő termékkel - mézekkel, lekvárokkal, szörpökkel, sonkákkal, sajtokkal, pálinkákkal, fűszerekkel és tejtermékekkel. Idén első alkalommal az épületen kívül kialakított szabadtéri piactéren további mintegy harminc termelő kínálja húskészítményeit: vad- és halhús mellett vásárolhatók szürkemarha-, mangalica-, szarvas-, pisztráng-, sőt medvekülönlegességek is.

"Halfogyasztás tekintetében sereghajtók vagyunk az Európai Unióban, hiszen a 22 kilogramm per év átlaghoz képest itthon 4,2-4,5 kilogramm halat fogyasztunk. Ezért gondoltuk úgy, hogy a vadászszezon alkalmával a vad és a hal lesz a mostani vásár középpontjában - mondta el Pap Krisztián, a rendező Magyar Delikátesz Kft. ügyvezetője.

Újításként - a kedvezőbb jegyárak mellett - a látogatók 300 forintos kuponok formájában a vásáron is levásárolhatják a belépő árát. A rendezvényről bővebb információ awww.kezmuvesmagyarizekvasara.hu és a www.magyardelikatesz.hu internetes oldalon található.

Szerző

A szó súlya

Amikor egy félbolond, ám végtelenül agresszív figura 1923-ban, miután a német demokrácia megdöntését célzó puccskísérletért rövid időre börtönbe zárták, közreadta a "Harcom" című zagyva és eszement írását, a mértékadó német értelmiség észre sem vette őt. Aki észrevette, legyintett vagy kinevette. Ő, talán egyes-egyedül, de valóban komolyan gondolta, amit a "Harcom" című (németül: Mein Kampf) hagymázas őrületben összeirkált. És amikor módja nyílt rá, elkezdte megvalósítani.

Az első lépés, amellyel Adolf Hitler átlépett minden emberi határt, az úgynevezett Kristályéjszaka volt. Éppen 75 éve, 1938. november 9-ről 10-re virradóra zajlott le ez az országos zsidóellenes erőszakhullám, amelyet azért hívnak Kristályéjszakának, mert a némert városok utcáit a zsidó boltok bevert kirakatainak az üvegcserepei borították.

Már korábban is hozott a hitleri adminisztráció számos olyan rendelkezést, amely ellenkezett a józan ésszel és az alapvető emberi jogokkal. Korlátozták a zsidók arányát a felsőoktatásban, nyugdíjazták a zsidó tisztviselőket. Megtiltották a házasságot és a nemi kapcsolatot zsidók és nem zsidók között. Két kategóriába sorolták a polgárokat: Reichsbürger (birodalmi polgár) csak német lehetett, a zsidók az alacsonyabb Staatsangehöriger (állampolgár) csoportba kerültek.

Ezután történt egy tragikus félreértés. 1938 őszén egy 17 éves zsidó fiú, akit felháborított, hogy szüleit kitoloncolták Németországból, merényletet követett el a párizsi német követség egyébként meglehetősen antináci gondolkozású titkára ellen. Ez volt az ürügy, amire hivatkozva kirobbantották a Kristályéjszakát. És innen, a történelem tanubizonysága szerint, már nem volt visszaút.

Mi történt ekkor? Több tucat zsidót megöltek, felgyújtottak többszáz zsinagógát, rombadöntöttek nyolcezer zsidó üzletet. Harmincezer zsidót koncentrációs táborba hurcoltak, ahonnan azok, akik hajlandóak voltak vagyonukat hátrahagyva kivándorolni, még kiszabadulhattak. Később már ez az esély is semmivé porlott.

Nyilván sokan félelemből hallgattak. Mások talán egyetértésből. Akadhatott aki még mindig abban bízott: "na ezzel most már vége lesz az őrületnek". Hát tudjuk, nem lett vége, csak ezután kapcsolt az őrület magasabb fokozatra.

Hol, melyik ponton, mikor lehetett volna megállítani ezt a világot lángba borító folyamatot? Ki tudja? Csak azt tudjuk, nem próbálták megállítani akkor, amikor még a szó volt a tett. Iszonyatos árat fizetett a világ ezért a tűrésért, iszonyatos árát fizetett érte maga a német nép is.

Úgy tűnik, Európa nyugati fele és Észak Amerika lakossága ma komolyan veszi az együttélés parancsát, és alapvetően arra törekednek ott az emberek, hogy multikulturális békében éljenek együtt. Berlin utcáiról a neonáci feliratokat a lakosság szaggatja le, nem a rendőrség. Úgy tűnik, a világnak ez a boldogabbik része felfogta, hogy nemcsak a konkrét támadások és zavargások vezetnek törvényszerűen pusztításhoz és pusztuláshoz, hanem idevezet minden nacionalista, kirekesztő eszme is. Azok az emberek, akik a szabad világ virágzó városaiban élnek, már érzik a szó súlyát.

Nem könnyű megállni, hogy az ember ne folytassa ezt a gondolatot. Önuralommal tehát mondjunk csak annyit: jó nekik.

Ők tanultak abból, ami 75 éve történt. Nem folytatom a mondatot.