Normális országban nyilván fel sem kellene tenni azt a kérdést, hogy vajon a hatóság határozhat-e emberéletekről. Unortodoxiában, ahol mostanában élünk, erről is beszélni kell. Mivelhogy az egészségbiztosítási pénztár egyedi méltányossági alapon dönt arról, melyik ember milyen gyógyszert kaphat. A rákbetegek meg úgy érzik, ez embertelen és méltatlan eljárás, hiszen a medicina adott esetben életeket menthet. Csakhogy a hatóság döntésében közgazdasági szempontok érvényesülnek. Megnézik például, hogy az adott gyógyszer mennyire költséghatékony. Aztán nem tekintenek egyenlően az ellátottakra. Az egyes kórházakba, orvosokhoz járó betegek ebben a rendszerben nagyobb eséllyel kaphatnak támogatást a gyógykezelésre, mint mások. A szakemberek szerint mindez azért drámai, mert az igazoltan hatékony korszerű terápiákat kizárólag így finanszírozzák, noha korábban automatikusan jutottak hozzájuk a betegek.
Ám a jelek szerint a hatalom ebben az ügyben (is) istent játszik. A társadalombiztosítás kezét ugyanis megkötik a törvények. A jogszabályok figyelembe vételével dönthetnek életről és halálról. Meghatározhatják, ki kaphat esélyt a túlélésre és ki nem.
Ezek után nem csodálkozhatnak, ha a betegek ebben az esetben is Orwellt és alapművét idézik. "Minden ember egyenlő, de vannak egyenlőbbek" - mondják. Pedig tudhatnák, hogy manapság senkit sem hagynak az út szélén. Legfeljebb azt, aki gyógyíthatatlan beteg. Vagy annak látszik. Mint ez a rendszer is.
