kormány;támogatás;katolikusok;Vatikáni Szerződés;

2013-11-11 06:09:00

Bőkezű támogatás a katolikusoknak

Több támogatást adna a kormány a jövőben a katolikus egyháznak - legalábbis ez olvasható ki a kormány által pénteken az Országgyűlésnek benyújtott, a vatikáni szerződés módosításának kihirdetéséről szóló törvényjavaslatból.

Az Országgyűlés honlapján olvasható, Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter által jegyzett javaslat szövege szerint az állam biztosítja a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlhatóságát az egyháznak vagy egy külön állami célnak, de ha ez az összeg együttesen nem éri el az szja 1 százalékát, a különbözetet a központi költségvetés az egyes egyházaknak - és a külön állami célnak - a felajánlók számának arányában biztosítja. Ez a kiegészítés eddig 0,9 százalékos volt. Az indoklás szerint egyébként az 1997-ben megkötött megállapodás módosítására a magyar jogrendszer jelentős megváltozása, az új alkotmány, az új egyházi törvény, a "közfeladatellátás megváltozott struktúrája" miatt van szükség.

Az egy százalékos felajánlásokból tavaly már a korábbinál legalább 25 százalékkal kevesebb pénzhez jutottak az egyházak, ennek oka az egykulcsos szja bevezetése, valamint a rendelkező adózók számának csökkenése. Ezen segítene a kormány azzal, hogy a szerződés változtatása szerint a katolikus egyház felsőoktatási intézményei az államiakkal azonos elv és mérték szerint részesülnek a pénzügyi támogatásból, emellett pedig megállapodás alapján, pályázati úton, illetve más központi előirányzatokból is kaphatnak forrásokat. Például a katolikus egyház által szervezett hittan-oktatók díjazását az állam a pedagógusbér átlagával azonos mértékben támogatja, az egyházi hit- és erkölcstan tankönyveket pedig ugyanolyan mértékben támogatja az állam, mint az erkölcstan tankönyveket.

A katolikus egyház felsőoktatási intézményeit az államiakhoz hasonlóan támogatják, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pedig kiemelt egyetem lesz. A katolikus egyház műemlékeinek és műalkotásainak megőrzését és felújítását ugyanúgy támogatják ezentúl, mint az állami tulajdonban lévőket. Támogatást kapnak az egyházi múzeumok, gyűjtemények, levéltárak, könyvtárak is.
A vatikáni megállapodás módosítását még október 21-én írta alá az Országházban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, de annak szövegét először nem hozták nyilvánosságra. Gyurcsány Ferenc a titkolózás okairól kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ennek oka az, hogy a kormány tudja, az ötmillió szegény országában komoly visszatetszést keltenek az egyházaknak nyújtott újabb bőkezű támogatások A parlament honlapjára csak ilyen előzmény után került fel a szöveg.

Azt nem tudni, milyen visszhangja lesz a módosításnak, de a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a vallásosok, illetve felekezetekhez tartozók száma jelentősen visszaesett. A 9,9 millió megkérdezettből 7,2 millióan válaszoltak a vallási hovatartozást firtató kérdésekre. Kiderült: 10 év alatt 5,5-ről 3,9 millióra esett vissza a magukat katolikusnak mondók száma, de a reformátusoké (1,6 helyett 1,15 millió) és az evangélikusoké (304 helyett 214 ezer) is óriásit zuhant. Ezzel szemben a vallási közösséghez nem tartozók száma 1,5-ről 1,8 millióra nőtt, és körülbelül 147 ezren vallották magukat ateistának. Míg az idevágó kérdésre tíz éve 1,1 millió ember nem válaszolt, 2011-re ez a szám 2,7 millióra emelkedett.