Beírók;közpénz;nyaralás;képviselő-testület;

2013-11-12 06:11:00

Közpénzből vakációztak a képviselők

Egyhetes olaszországi vakációra utazott Nyírlugos város képviselő-testülete, az úti- és szállásköltséget az önkormányzati pénzből fizették - számolt be a Blikk. A polgármester és a képviselők hozzátartozóikat is vihették magukkal. A település 40 fős iskolabuszával összesen tizenhatan mentek Rómába és más városokba, az út 2,4 millió forintba plusz az üzemanyagköltségbe került.

Alig egy éve még Nyírlugos volt az egyik legjobban eladósodott település Magyarországon, több mint egymilliárd forintos tartozását az állam az év elején átvállalta. A Fidesz-KDNP-s Hovánszki György polgármester szerint az utazással minden rendben van, hiszen a külföldi úttal a tiszteletdíj nélkül, ingyen dolgozó képviselők eredményes munkáját köszönték meg. Az útra a képviselők, valamint a jegyző is vihette házastársát, és egy idegenvezető is velük tartott, hogy kalauzolja a társaságot. Mint a polgármester elmondta, programjában azt ígérte választóinak, hogy a képviselő-testület tagjai díjazás nélkül végzik majd munkájukat, ezzel húszmilliót spórolnak, de cserébe tanulmányutakkal "bővítik látókörüket". Voltak Firenzében, Rómában, a Vatikánban, Assisiben és Nápolyban is. Állítása szerint nem kocsmáztak és szórakoztak, viszont látták, hogyan működnek a Nyírlugosnál nagyobb városok, milyen az ottani egészségügy és közbiztonság. "Nagyon sok mindent tapasztaltunk, és ez szükséges, hogy felkészültek legyünk" - mondta -, és Széchenyi Istvánt hozta példaként, aki azt tanácsolta honfitársainak, hogy utazzanak, lássanak világot, utána pedig itthon hasznosítsák a látottakat. Ez egyébként a második külföldi útjuk ebben a ciklusban. Két éve Szlovákiában, Lengyelországban és a Baltikumban szereztek hasonló tapasztalatokat.

Két éve novemberben tizenkét kormánypárti megyei közgyűlési elnök utazott az Európai Régiók Közgyűlésének azori-szigeteki rendezvényére, többen családtagjuk, illetve mások kíséretében érkeztek az Atlanti-óceánon található, Portugáliához tartozó szigetekre. A közgyűlési elnökök útját a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége közpénzből fizette, a botrány kirobbanását követően az útiköltséget és a felvett napidíjakat jótékonysági célra ajánlották fel a résztvevők.