oktatás;Emmi;beszélgetés;PDSZ;egyeztetés;

2013-11-11 21:49:00

Balog nem kegyeskedett elmenni, így a pedagógus szakszervezet csak beszélgetni tudott, egyeztetni nem

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint Balog Zoltán miniszter távolmaradása miatt nem egyeztetés, csak baráti beszélgetés zajlott hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a szakszervezet között. Mendrey László levélben kérte a tárca vezetőjét, jelöljön meg egy olyan időpontot, amikor ő is részt vesz a megbeszélésen.

Az érdekképviselet vezetője sajtótájékoztatója után az MTI-nek telefonon elmondta: a hétfői egyeztetést ők kezdeményezték, amikor meghívták székházukba a szakminisztert, illetve az általa vezetett delegációt. A tárcavezető nem utasította vissza az invitálást, viszont jelezte, hogy egy ilyen tárgyalásnak "a minisztériumban van a helye", ezért oda mentek. Az egyeztetésen azonban Balog Zoltán nem volt ott. Mendrey Lászlót szerint a köznevelésért felelős államtitkári kabinet politikai tanácsadója fogadta őket.

A szakszervezet elnöke beszámolt arról, hogy a gyerekek munkaterhelésének növekedéséről, a pedagógusok munkaidő-terheléséről, egy ezt vizsgáló kutatásról, illetve más fontos, aktuális témákról szerettek volna egyeztetni, de közlése szerint ilyen feltételek mellett ezt nem tudták megtenni. "Fontos lenne, hogy ezekről felelős szervezetek felelős vezetői tárgyaljanak egymással" - fogalmazott az érdekképviselet vezetője.