Mondanám, hogy ennél mélyebbre már nem tud süllyedni Hoppál Péter, de nem akarok hozzá méltatlan lenni. Egyrészt, mert tud, másrészt pedig a Fidesz szóvivője nem magától válik alantassá és hazuggá. Feladatot teljesít: Gyurcsány és a baloldal diabolizálásának feladatát. Amihez persze már hozzászoktunk, azt is mondhatnám, a hazugságokhoz is. Azt is tudomásul vettük, hogy a 2006 szeptember 17-i és október 23-i események teljes mértékben az azóta kormányzati pozícióhoz jutott pártok csapdájába estek; szinte kizárólag az ő narratívájuk érvényesül.
Ez alapján az akkor történtek hol népfelkelésnek, hol békés tüntetésnek versus rendőri terrornak, baloldali attaknak tűnnek föl a jobboldal médiájában illetve politikusi nyilatkozataiban. Szívesen hozzáfűznék ehhez egy a baloldalnak szánt kritikát is, mert nem volt elég erős és elszánt ahhoz, hogy kellő erővel mutassa be a Fidesz hazugságait, október 23-i ármánykodásait, illetve azt, hogy a csőcselék, nem pedig "népfelkelők" borították föl Budapest életét és hozták lehetetlen helyzetbe a rutintalan rendőrséget.
Még egyszer ideírom: a hét év alatt - ugye micsoda képtelenség, hogy ennyi idő sem volt "elég" az ügy lezárására, talán mert Orbánék nem is akarták lezárni - sokféle mese, legenda íródott az akkori "sajnálatosról". Például dinamikusan nőtt a kilőtt szemű emberek száma, s vele együtt felejtődött el az összes Fidesz-bűn, de ez a Hoppál előadás mindenen túlment. Ez az ember ugyanis azt állította, hogy Gyurcsány Ferenc, akkori miniszterelnök lövetett a tömegbe, és verette meg a tüntetőket; Gyurcsány direkt utasítást adott, a bíróság előtt elhangzott vallomások alapján.
Ilyet persze senki nem mondott, még Kondorosi, akkori államtitkár sem, pedig ő igazán nagyot fordult azóta. Ráadásul azért sem mondhatott, mert ő a szeptember 17-i Szabadság-téri förtelemről vallott, amikor viszont, mint tudjuk, a rendőrség nem volt abban az állapotban, hogy lőni tudjon, örült, ha megússza a kődobálást, vagy épségben kimászik a rágyújtott autóból.
De hogy mi is történt valójában, mindegy is. Azt írtam: van még lejjebb. És, higgyék el, tényleg van. A Fidesz következő szóvivője már arról fog szónokolni, hogy egyenesen Gyurcsány volt az, aki géppisztollyal a kezében üldözte a pesti forradalmárokat. Amíg volt: a szemük láttára.

