Ferencváros;női kézilabda;Bajnokok Ligája;Elek Gábor;Tomori Zsuzsanna;Buducsnoszt Podgorica;

2013-11-18 06:57:00

Nem tudott csodát tenni a Fradi

Élet-halál harcot vívott a Ferencváros női kézilabdacsapata a Buducsnoszt Podgoricával a Bajnokok Ligájában. A mérkőzés vesztese a KEK-ben folytathatja nemzetközi szereplését, de a magyar csapatnak a döntetlen is elég lett volna a továbbjutáshoz a már biztosan csoportelső Midtjylland mögött. De nem sikerült, a végeredmény nyolcgólos vereség.

Bár egy hete játszott volna ilyen harcosan Elek Gábor csapata, akkor nem kényszerültek volna ki-ki meccset játszani Tomoriék.

Akik kifejezetten jól kezdték a mérkőzést, az első félidőben többször is vezettek, igaz, egynél nagyobb különbséget sosem tudtak kicsikarni.

A jellemző inkább a fej-fej melletti küzdelem, meg a pofoszkodás, amelynek szenvedő alanya többnyire a harcosan és gólerősen játszó Tomori Zsuzsa volt. 15-14-es hazai vezetésnél fordultak a csapatok, s még egy ideig maradt az egy gól különbség, de a második félidő közepétől a hazaiak felőrölték a Fradi-lányok erejét.

A ferencvárosiak az utolsó öt percet már feladták, így alakult ki a viszonylag nagy gólarányú vereség: 29-21.  Ezzel a montenegróiak továbbjutottak a BL-ben, a Fradi pedig a KEK-ben folytathatja.

A vártnál lényegesen nagyobb csatára késztette a román Baia Mare csapata a Győri Audi ETO-t az EHF női kézilabda Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen, ahol a címvédő hazai pályán 14-14-es félidő után végül 28-26-ra győzött, s ezzel pontveszteség nélkül nyerte csoportját.

Az látszott, hogy a román ellenfél rendkívül komolyan készült az utolsó csoportmérkőzésre, így kemény ellenfélnek bizonyult. A második félidőben szorosabb védekezéssel végül győzni tudott, és 100 százalékos lett a Győr, amelyből Bulatovics emelkedett ki 7 góljával. A mérkőzés után Ambros Martín vezetőedző örömmel nyugtázta a csapat hibátlan teljesítményét.

Herr Orsolya remekelt a kapuban, hetest, és számos ziccert hárított, s mint elmondta: "Úgy készültünk erre a mérkőzésre, mint az összes többire, igyekeztünk a figuráikat kielemezni, a lövéseiket megfigyelni. Kicsit a kelleténél több volt a lerohanásuk, de mi is fáradtabbak voltunk. Nehéz, kiegyenlített mérkőzés volt, látszódott, hogy az ellenfélnek ez most nagyon fontos, de mindenki sokat segített nekem."

A Nagybánya edzője, Costica Buceschi azt mondta: "Szép meccs volt, a Győr az utolsó percekben tudott csak nyerni. Kár, hogy megijedtünk a lehetőségtől. Fontos volt, hogy a BL-ben is meg tudtuk mutatni, hogy jól játszunk, ez volt az első BL-szereplésünk, nem lehetünk elégedetlenek."

További magyar csapatok is pályára léptek a hét végén. Bejutott a női kézilabda EHF Kupa nyolcaddöntőjébe a Vác, miután a hazai hétgólos sikert követően - és a második félidőben a cserejátékosokat szerepeltetve - 25-24-re kikapott a holland VOC Amsterdam otthonában.

Kettős győzelemmel továbbjutott a Fehérvár is az izlandi KC Fram együttese ellen. Pénteken 34-20-ra, szombaton 36-22-re győztek a fehérvári kézilabdázók. A nyolcaddöntő sorsolását kedden rendezik Bécsben.

A női KEK-ben - ahol a tét a 16 közé jutás - a Veszprém Barabás-Duna Takarék csapatának kétgólos hátrányt kellett ledolgoznia a fehérorosz Gorodnyicsankával szemben a győri visszavágón, s ez sikerült, miután szombaton 31-27-re legyőzte a fehérorosz Gorodnyicsankát.

Hibátlanul zárta a csoportkört a Győr

NŐK
Bajnokok Ligája
Csoportkör, 6. forduló
A csoport
Győri Audi ETO KC-Baia Mare 28-26
Thüringer HC-Hypo NÖ 34-25
A végeredmény: 1. Győr 12 pont, 2. THC 4 (159-165), 3. Hypo 4 (149-170), 4. Baia Mare 4 (140-162).

B csoport
Buducsnoszt Podgorica-Ferencváros Rail Cargo 29-21
Midtjylland-Lublin 37-26
A végeredmédny: 1. Midtjylland 10, 2. FTC 6 (141-132), 3. Buducsnoszt 6 (127-104), 4. Lublin 0.

KEK
3. forduló, 16 közé jutásért, visszavágó
Veszprém Barabás-Gorodnyicsanka 25-27, 31-27
Érd-Sercodak Dalfsen 26-23, 21-20

EHF Kupa
16 közé jutásért, visszavágó
Fehérvár-Fram 34-20, 36-22
VOC Amszterdam-Vác 18-25, 25-24

FÉRFIAK
Bajnokok Ligája
Csoportkör, 5. forduló
A csoport
Rhein-Neckar Löwen-Croatia Zagreb 34-26
Zaporizzsja-Szanktpetyerburg (lapzárta után) 
Celje-MKB-MVM Veszprém (lapzárta után)
Az állás: 1. Veszprém 8 pont/4 mérkőzés, 2. Löwen 7/5, 3. Celje 4/4 (107-103), 4. Zagreb 4/5 (137-143), 5. Zaporizzsja 3/4, 6. Szanktpetyerburg 0/4.
(A csoportból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.)

Az Érd viszonylag kényelmes helyzetben volt, hiszen az első meccsen három találattal nyert a holland Dalfsen otthonában.

Vasárnap azonban hazai környezetben a vártnál nehezebben, mindössze egy góllal (21-20) győzte le a holland Dalfsent, és kettős győzelemmel jutott be a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjébe.

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája ötödik fordulójában a magyar bajnok MKB Veszprém a Lékai Mátét is foglalkoztató szlovén Celje otthonába látogatott.

Carlos Ortega együttese idáig mind a négy csoportmérkőzését sikerrel vette, s a Löwen elleni hazai rangadót leszámítva valamennyi összecsapását meggyőző fölénnyel tudta le.

A bakonyi alakulat elképesztő magabiztossággal lépdel előre a csoportgyőzelem felé, így hatalmas meglepetés lett volna, ha éppen a Celje otthonában botlott volna meg. A meccs lapzártánk után ért véget.