ároktői banda;

2013-11-18 16:52:00

Elfogultságot jelentettek be az ároktői vádlottak a bíró és az ügyész ellen

 Elfogultsági kifogást jelentett be a bírói tanács és az ügyész ellen több vádlott az ároktői banda ügyében folyó elsőfokú büntetőper hétfői tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken.

Több vádlott szerint a média és a politika nagy nyomást gyakorol a hatóságokra, amelyek részrehajlóan járnak el. Az ötödrendű vádlott ugyanakkor a több mint négy éve tartó ügyben most hozakodott elő azzal, hogy eddig - megvádolt testvérei fenyegetéseitől tartva - nem merte előadni rájuk nézve terhelő vallomását, amely a vádat támasztja alá.

Az ügyészség szerint a hat büntetett előéletű, szoros családi kapcsolatban álló férfi 2008-2009-ben tucatnyi alkalommal támadt éjnek idején idős emberekre az otthonukban és súlyosan bántalmazta őket, hogy értékeiket megszerezze. Két halálos áldozata van a bűncselekmény-sorozatnak, amely miatt korábban az ügyészség öt tényleges életfogytiglan kiszabását indítványozta, a védelem viszont jobbára felmentést kért.