Izgató, feszült álom

Publikálás dátuma
2013.11.20. 06:45
Salvador Dali hatalmas függönye önmagában is élmény FOTÓ: MTI/MOHAI BALÁZS
Totális összművészet a La Verita (Az igazság) című produkció, cirkusz, színház, tánc, képzőművészet, zene, ének a Finzi Pasca előadása a Művészetek Palotájában olyan, mint az izgató, feszült álom.

A La Verita leginkább kellemes, szép, olykor ráérősen, máskor vadul hömpölygő álom, víziók sorjázása, egymásra rakódása, folyamatos élményzuhatag.

Az élménydömping a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában rögtön akkor kezdődik, amikor fölmegy a függöny. Meglátjuk Salvador Dalí hatalmas, 9X15 méter méretű függönyét, amit Leonide Massine koreográfus segítségével festett, a New Yorki Metropolitan Opera Mad Tristan című produkciójához.

Ezt a balettet egyébként Wagner Trisztán és Izolda című műve ihlette, és köztudott, a nagy zeneszerző törekvése volt, hogy a totális, gigászi hatás kedvéért operáiban felhasználja valamennyi művészeti ág eredményeit.

A rendező, Daniele Finzi Pasca ebben a produkcióban éppen ezt teszi. Rendezte már a híres Cirque du Soleil-t, a Corteo című nagyszabású show-t mintegy három millióan látták, a torontói téli olimpia záróünnepségét, ami szintén az ő nevéhez fűződik, tévén keresztül több mint kétmilliárdan.

Ezek a típusú produkciók, miközben tényleg magukba olvasztanak minden lehetséges elemet, már-már inkább népünnepélyek.

Veszélyük, hogy bombasztikus hatásossággal működik a megalomán szórakoztató gépezet, pontos kiszámítottsággal, de elvész a személyesség, a valódi, olykor hektikus művészi teljesítmény, és mindenki csak kis fogaskerék a nagy mechanizmusban, amiben már az egyéniségek nem különösebben érdekesek, kevéssé számítanak.

A La Verita éppen azért tetszett, mert úgy nagyszabású, hogy fontos az arc legkisebb rezdülése is, és csupa remek fazonból, izgalmas egyéniségből áll a társulat.

Kezdéskor kijön egy idősebb úr, arról beszél, hogy majd jótékonysági előadást látunk, de ezt annyi gúnnyal és élccel teszi, hogy érezzük, sok humorban lesz részünk, tulajdonképpen bohóc ő, aki fancsali szemmel látja az amúgy is fancsali világot, kap is maga mellé egy hölgyet, akivel bohócpárost alkotva összekötik a nem mindig automatikusan egymáshoz illeszkedő jeleneteket.

Amúgy pedig az az úgynevezett jótékonysági előadás is olyan mintha fricska lenne, mindenféle tollakban, tütükben pipiskednek a szereplők, állandóan elszúrnak valamit, olyanok, mintha kutyaütőek lennének, földhözragadt az egész.

És innen fogunk majd igencsak elemelkedni, a légbe, sőt a fellegekbe szállni, a csodák birodalmában járni. De amikor éppen ott járunk, rendszerint akkor is van valami zavaró kontraszt, jelezve, hogy az élet közel sem habos torta. De közben az egész produkció mámoros életszeretetről, kiapadhatatlan játékos kedvről tanúskodik. 

Beékelődnek klasszikus artistaszámok, de aztán ezek is átvariálódnak, mert valaki, vagy valakik még bejönnek, azok is kipróbálják a rudat, a trapézt, a diabolót…

Először esetleg csak egy fiatalember diabolózott, de aztán szinte megrészegedve már mindenki diabolózni kezd, de közben netán valaki táncikál, vagy csak különböző maszkokban végig grasszál a színen, olyan az egész színpad, mint egy örökmozgó.

Állandóan megtréfálnak minket, gyakran egészen más történik, mint amit várunk, akár fricskák özönével rukkol elő a csapat.

Aki az előbb még artistának mutatkozik, lehet, hogy nemsokára zongorázik, vagy dalra fakad, boldog mámorral összezavarva bennünket, hogy már ne is tudjuk, mi az igaz, mi a valóság. Illetve azt érzékeljük, hogy ez a produkció nagyon is valóság, hihetetlen műgonddal, de mégsem gépiesen oda van téve a deszkákra.

A látványvilág is lenyűgöző, igazi színpadi költészet, a víziók gyönyörű tobzódása, a mozgás kiváltotta boldogsághormonok serkentése.

Fura, megrészegült világ ez, amiben mindent és mindent tovább tudnak fokozni, bármi megsokszorozódhat, újabb alakot ölthet.

Van például egy jókora guruló, furcsa formájú instrumentum, nem kerék, nem gömb, csaknem absztrakt szobor, rá lehet csimpaszkodni, együtt gurulni vele, tornázni rajta, sokan kipróbálják, tébolyultan megmámorosodnak tőle, együtt örvendenek a szép testek tulajdonosai.

De van egy nő, aki belefogódzkodik egy felülről leeresztett kötélbe, és még azok fölé is száll, és lengedez fölöttük, akik éppen a menyben érezhetik magukat.

Majd visszarántanak minket a mélybe, később újra repítenek, mesterien adagolják a különböző hangulatokat. Sokan kicsit a föld felett járunk, amikor kijövünk a színházteremből.

Szerző
Frissítve: 2013.11.19. 21:31

Újra lesz Monty Python!

Publikálás dátuma
2013.11.19. 18:25
Monty Python, 1971. Fotó: Alan Howard/ Getty Images.
A Monty Python csoport tagjai újra összeállnak egy színpadi műsor erejéig - erősítette meg a héten Terry Jones, a társulat egyik tagja.

"Igaz a hír: összeállunk és csinálunk egy műsort. Nagyon izgatott vagyok, és remélem, egy csomó pénzt fog hozni, hogy ki tudjam fizetni a jelzáloghitelemet" - nyilatkozta Jones a BBC-nek.

Azt, hogy a csoport újra összeáll, hivatalosan várhatóan csütörtökön jelentik be egy londoni sajtótájékoztatón, amelyen John Cleese, Eric Idle, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones is jelen lesz. (Graham Chapman, a hatodik Python 1989-ben hunyt el.) A sajtótájékoztatót a The Playhouse Theatre épületében tartják a londoni West Enden, ott, ahol a társulat Gyalog galopp című filmje alapján készült, Spamalot című musicalt is játsszák.

A Monty Python tagjai az egyetemről ismerik egymást, tanulmányaikat követően pedig számos televíziós show-ban dolgoztak együtt, köztük a Frost-jelentés (The Frost Report) című szatirikus műsorban, amelyet 1966-ban és 1967-ben sugárzott a BBC.

A groteszk humorú brit csapat az 1969-ben indult Monty Python Repülő Cirkusza című tévésorozattal futott be igazán. Később olyan világszerte nagy sikert aratott filmeket készítettek, mint a Gyalog galopp (1975) vagy a Brian élete (1979). Az 1983-as Monty Python: Az élet értelme című film elnyerte a cannes-i filmfesztiválon a zsűri nagydíját.

A folyamatos együttműködés mellett a Pythonok külön-külön is sikeres karrierrel büszkélkedhetnek.

http://www.bbc.co.uk/news/entertainment-arts-24999401

Szerző

Szabó István életműdíjat kap a tallinni filmfesztiválon

Életműdíjjal tünteti ki Szabó István Oscar-díjas filmrendezőt november 30-án a tallinni Black Nights Filmfesztivál.

Az észt online média kedden közölte, hogy a 75 esztendős filmrendező a díjátadó ceremóniára Tallinnba utazik.
"Szabó filmjei az idő múltával csak egyre jobbak lesznek" - értékelte Peeter Simm észt filmrendező a helyi televízióban.
A Black Nights Filmfesztivál, amelyet a helyiek rövidítve csak PÖFF-ként emelgetnek, műsorra tűzi a rendező Oscar-díjas Mephisto című alkotását, valamint a Redl ezredest és az 1991-ben készült Édes Emma, drága Böbe című filmjét is.
"Magyarország egykor az Osztrák-Magyar Monarchiába tartozott, és a birodalmak rendszere mindig ugyan az. Ezek a filmek éppen erről szólnak, és cseppet sem idejétmúltak, univerzálisak. A történetmesélés stílusa vagy a vágás, a színészi játék, a képek, a hang emlékeztet arra, hogy sok év telt el, de folyton meglepődöm, hogy ez az ő munkáin mégsem érződik" - utalt az észt rendező a nyolcvanas években készült Mephisto és a Redl ezredes című filmekre.

A november 15-én kezdődött PÖFF látogatói két hét alatt több mint 250 egészestés filmet tekinthetnek meg, a rövidfilmekkel együtt pedig 70 országból több mint 500 produkció szerepel a fesztivál programjában. Az alkotásokat saját nyelvükön, angol felirattal mutatják be.

A műsorban 20 Oscarra nevezett film is szerepel, nyolc produkció - köztük az Alabama és Monroe, A nagy szépség vagy Az ölés aktusa - pedig esélyes az Európai Filmdíjra.

Szerző