vádemelés;bordélyház;

2013-11-20 11:15:00

Vádat emeltek a XVIII. kerületben leleplezett bordélyház ügyében

Vádat emelt prostitúció elősegítésének bűntette és más bűncselekmény miatt a főváros XVIII. kerületében üzemeltetett bordélyház ügyében a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Ügyészség a XVIII. és XIX. Kerületi Bíróságon - közölte Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész.

Közleményében azt írta: a vádirat lényege szerint az élettársi viszonyban álló Zs. Gábor elsőrendű és S. Ivett harmadrendű vádlott 2005-től 2012 szeptemberéig egy XVIII. kerületi ingatlanban bordélyházat alakított ki, majd működtetett.
A bordélyházban alkalmanként egy-négy lány dolgozott, akik a bordélyház használatáért vagy napi 20 ezer forintot fizettek, vagy az ügyfelektől kapott összeg felét adták át - a szervezési feladatokat is ellátó I. Péter másodrendű vádlott közbenjárásával - az elsőrendű vádlott részére.

Az ügyben prostitúció elősegítésének bűntette miatt emeltek vádat.
A kerületi ügyészség a vádiratban az előzetes letartóztatásban lévő elsőrendű vádlott esetében letöltendő börtönbüntetés, társaira pedig felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.