közbeszerzés;nemzetbiztonság;országgyűlési választások;

2013-11-20 13:01:00

"Nemzetbiztonsági áldással" félmilliárdot kapott titokzatos választási előkészületekre egy cég

Mit, mire, miért, erre a három kérdére nincs válasz, holott százmilliók mennek el már most az országgyűlési választásokra. Csak a "mennyiért" az, ami többé-kevésbé tudható.

A tavaly államosított IdomSoft Zrt. és a Magyar Posta Zrt. állítólag szabályos közbeszerzésen kapott megrendelést, ám nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva azonban tíz évig nem tudhatjuk meg, hogy mit vásároltak, és amit vettek, mire használható, ugyanis az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága mentesítette az uniós szabályok alól ezeket a beszerzéseket, írja a Népszabadság. (A cikket teljes terjedelmében itt olvashatja.)

 A Népszabadság megkeresésére a hivatal tartózkodóan a kötelező minimumot árulta el vásárlásairól. Nem maradt titok például, hogy a 2014-ben esedékes országgyűlési, illetve Európa-parlamenti választások ürügyén idén októberig mintegy 930 millió forintot költöttek, és ebből 550 millió forintnál is több jutott a verseny nélkül kiválasztott beszállítóknak. Költhettek volna többet is. Két mentesített beruházásra, köztük egy 230 millió forintos keretösszegűre, még sort sem kerítettek.

Vitán felül áll, hogy az NVI informatikai hálózatának és eszközeinek fejlesztésére a választási rendszer átalakítása megfelelő apropót teremtett: a 2014-ben már egyfordulós választások, a korábbinál kisebb parlament, elég hivatkozási alap lehet néhány milliárd forint elköltésére.

Kétségeket legfeljebb az ébreszthet, hogy a választások tisztességes lebonyolításáért felelős szervezet közléseiből éppen az nem derül ki, mire ment el titokban az adófizetők pénze. Például, hogy pontosan mit is vásároltak 416,9 millió forintért a Zalaszám Kft.-től. Mert az csak a felületes érdeklődőnek lehet válasz, hogy a cég vállalkozási szerződése a 2014-es országgyűlési és európa parlamenti képviselő-választás „pénzügyi, logisztikai lebonyolításához”, illetve „az NVI alapfeladatainak” ellátásához szükséges szoftverek továbbfejlesztésére, működtetésére, „egyes szoftverkomponensek és speciális szakértői tevékenység” biztosítására szól.

Az országgyűlési választásokig fél év sem maradt, így nem lenne meglepő, ha a következő hónapokban az NVI az idő rövidségére hivatkozva rendkívüli sürgősséggel, nemzetbiztonsági felmentéssel újabb beszerzéseket indítana. Kifogást legfeljebb a bennfentesek emelhetnének, hiszen ők tudják, hogy a választási „recept” hozzávalóit megvásárolták-e már. A hivatalon kívülről viszont csak annyit látni: miközben a 2014-es választásokra eddig nagyjából egymilliárd forint ment el, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint 2010-ben 16 közbeszerzés nyomán 3,4 milliárd forintot fizettek ki. Igaz, az NVI honlapján megjelölt beszerzések összege ezt nem adja ki.