labdarúgás;Aranycsapat;Buzánszky Jenő;6:3;

2013-11-20 19:21:00

Buzánszky: tessék énekelni a Himnuszt!

Egy válogatott játékosnak a nemzeti csapatban játszott meccshez nemcsak fizikai, hanem lelki erő is kell, és ehhez a Himnusz éneklése elengedhetetlen - vélekedett Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja a Debreceni Egyetemen.

Az évszázad mérkőzésének tartott angol-magyaron született 6-3-as vendégsiker közelgő, 60. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésén előadásában arról is beszélt a legendás labdarúgó, szomorúsággal tölti el, amikor azt látja, hogy ma a válogatott játékosok közül csak néhány énekli a Himnuszt. "Aki egy nemzetet képvisel, annak a pályán mindent meg kell tennie a sikerért és ebbe ez is beletartozik" - fogalmazott a 88 éves Buzánszky Jenő.

Az egykori válogatott labdarúgót az is aggasztja, hogy egyre kevesebben járnak Magyarországon futballmeccsre, pedig a legendás 6-3 visszavágóján Budapesten százezernél is többen zsúfolódtak be a Népstadionba. "Közönség nélkül nem ér semmit az egész" - jegyezte meg. "Ugyan a válogatott most statisztikailag előre lépett, az élet azonban nem statisztika, a nézőknek foci kell" - utalt Egervári Sándor korábbi nyilatkozatára.

Buzászky Jenő előadásában felidézte az angliai meccset egészen attól kezdve, hogy a helsinki olimpián az angolok meghívták őket. Beszélt arról, hogy ők korábban semmit sem tudtak az angolokról, az általuk használt, súlyosabb labdából is nehezen sikerült szerezniük, és az sem volt biztos, a pártbizottság hozzájárul ahhoz, hogy "kapitalistákkal focizzanak." Amikor aztán biztossá vált a mérkőzés, mások mellett Párizsban a Renault-gyár csapatával játszottak felkészülési mérkőzést és a 18-0-ra megnyert találkozón "a legnehezebb feladat a gólok számolása volt."

Buzánszky Jenő szerint azon a meccsen toronymagasan az angolok fölé nőttek. "Hidegkuti gyors gólja után azt sem tudták hol lakik a +jóisten+ (...) csak szegény Grosicsnak fájdult meg a háta, amiért háromszor is a hálóba kellett visszanyúlnia a labdáért" - jegyezte meg tréfásan, mondván, ezen ő és a csapat is gyorsan túltette magát. Az angolok persze fogadkoztak - folytatta -, hogy ez egy kisiklás volt és visszavágót kérnek. "1954-ben el is jöttek, de ők egy hétre tervezték az utat, ehelyett 7-1-gyel kellett menniük" - okozott derültséget Buzánszky Jenő az egyetem történész oktatóiból és diákjaiból álló mintegy százfős hallgatóság soraiban. Buzánszky Jenő előadását vastaps követte, amikor zárszóként azt mondta: "remélem, még egy ideig nem szólít Gábriel arkangyal és gratulálhatok a jövő nemzedék magyar futballsikereihez."

A Debreceni Egyetem történetében is egyedülálló emlékkonferencián az intézmény történészei tartottak előadást az 1953-as évről. Az érdeklődők olyan ritkaságokat is megtekinthettek, mint az 1954-es világbajnoki ezüstérmek, az 1953. november 15-én játszott Magyarország-Svédország találkozó (2-2) meccslabdája, az 1952-es olimpiai öltöny címere, az 1954. május 24-i magyar-angol meccs belépőjegye, valamint korabeli futballcipő, emlékbélyeg és más ritkaságok.