Tőkés László;

2013-11-21 15:22:00

A visszavont csillag

A Külügyminisztérium szerint Románia Tőkés László kitüntetésének visszavonásával az egész romániai magyarságot alázza meg és megfélemlíteni szándékozik azokat, akik a romániai magyar közösség jogos igényéről, az autonómiáról beszélnek. E megfogalmazás kissé meredek, meg aztán el is gondolkodhatna a kormány, milyen erővel, és mélységben fúrta be magát a román belpolitikába, és azzal kinek mennyit ártott.

A kinti magyaroknak például rengeteget, így Tőkésnek is. Kitüntetésének visszavonása mindazonáltal virtigli nacionalista bunkóság. Tőkés László ugyanis a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Márpedig tény, hogy az ő 1989-ben elrendelt erőszakos kilakoltatása ellenében a védelmére kelt hívek - és a hozzájuk csatlakozó temesváriak - megmozdulása vezetett el a romániai forradalomig. Most akkor mindez már nem igaz? Bukarestben is retusálják a múltat?

Tőkés halk szavú, rokonszenves tiszteletesből időközben (párt)politikussá nőtt (vagy süllyedt), konfliktuskereső személyiségét ismerjük. Mondhatni, szinte egyetlen szavával sem értünk egyet. De azon túl, hogy a maga sajátos módján úgy politizált, ahogyan, egyebet nem tett. Kínálja magát a párhuzam Kertész Ákossal, akinek díszpolgári címét vonták vissza. Annyi talán a különbség, hogy tőle, a magyartól, a magyarok vették el -, s üldözték is el. (Akik eszerint "románabbak a románoknál"?)

Nota bene: Tőkés helyében e kitüntetést el sem fogadtam volna.