Publicisztika;Neumann János;

2013-11-22 07:10:00

A védett tanú

A 20. század legnagyobb hatású matematikusa, Neumann János születésének közelgő 110. évfordulója kapcsán gyakran elgondolkodom azon, hogy miképpen lehetne szemléletesen bemutatni, hogy játékelméletét nap, mint nap használjuk anélkül, hogy tudnánk róla.

Ennél sokkal tudatosabbak lehettek a magyarországi bankok kockázatkezelői, amikor a játékelmélet eszköztárát felhasználva három esztendővel ezelőtt megtartott üzleti reggelijükön olyan stratégiát vázoltak fel, amellyel a végtörlesztés által okozott károk mérsékelhetők lettek volna. A Neumann János által nyújtott, elméleti fogódzó azonban ezúttal sikertelennek bizonyult, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a bankszektor 370 milliárd forintos kárt szenvedett el. 

A GVH jobb sorsra érdemes szóvivője most mosakodik. Az állítván, hogy az eljárás nem a Hagelmayer-dijas közgazdász belvárosi polgármester, Fidesz frakcióvezető, a gazdasági és informatikai bizottság elnökének ármánykodása nyomán indult, hanem állampolgári bejelentések révén. Szavait kár lenne kétségbe vonni, hiszen a belső feljegyzéseket, e-mail-levelezéseket felhasználó vizsgálat, amelynek eredményét 149 vaskos oldalon sorolják fel, bizonyára képes felmutatni számos olyan panaszost, aki Rogán Antal közbeszédformáló vádjait magukévá téve a Versenyhivatalhoz fordultak.

A GVH munkatársai nem restellettek a "bűnbarlang" vendégei közül olyan reggelizőtársat találni, aki védett tanúként kollégái ellen vallott. A törvényesség híveiként korántsem kárhoztatjuk azt, ha valaki kartellt észlel, és halált megvető bátorsággal, vezetői és kollégái megvetését is vállalva a tisztességes piaci magatartás zászlóvivői szerepét felvállalja.

A versenyhivatalok világszerte azzal kénytelenek megküzdeni, hogy nem találnak használható "nyelvet", aki a mindig titkos, szóbeli vagy írásbeli egyezségen alapuló üzleti összefonódásról vall. A mi versenyhivatalunknak lám szerencséje volt. Nemcsak a politika hátszelét érezte (és ezt nem volt rest viszontszolgáltatni), hanem még a vád tanúját is prezentálni tudja.
Igazát vele bizonyíthatja majd a bíróságon.