A szemfényvesztés magasiskolája

Publikálás dátuma
2013.11.25 06:45
Szabályos kis jelenet kerekedik ki a hókuszpókuszokból, a show játékosan épít az évezredes csodavárásra FOTÓ: K2 PRESS
Az Illuzionisták című produkció szereplői megbabonázták a hétvégén a Syma Csarnokban a magyar publikumot is. Los Angelesben készült tavaly a show, New Yorkból, Hollywoodból, Olaszországból, Angliából érkeztek hozzá szereplők. Most éppen európai turné keretében tértek be hozzánk. Mesteri fokon űzik a szemfényvesztést. Nem csupán üres látványossággal szolgálnak, többen komoly kézügyességgel, előadókészséggel, szuggeráló erővel és jó humorral rendelkeznek.

Az Illuzionisták nem akarnak istenségnek mutatkozni, mindenáron elhitetni, hogy lehetséges, ami lehetetlen, és azt amúgy csakis kizárólagosan ők képesek megcsinálni. Nem játsszák el a mindenek fölötti csodatévőt.

De építenek a több évezredes csodavárásra. Arra, amire mágusok, politikusok, egyházi méltóságok, másokat befolyásolni akarók, szerencsejátékokat forgalmazók, akár még kóklerek, szélhámosok is építenek.

Az ember soha nem érzi tökéletesen magát a bőrében, bármi lehetne jobb és sokkal jobb, és józan eszünkkel tudjuk, hogy ez már nem elérhető, ezért szeretünk bízni a lehetetlenben.

A földöntúliban, abban, hogy a gyógyíthatatlan betegség gyógyítható, hogy a valós és jelképes bilincseink széttörhetők,  szabadulhatunk a rabságból, erős koncentrációval átvihetjük a gondolatainkat és akaratunkat másokra, és előttünk is nyílt titok, hogy mi forog embertársaink agyában.

Arról már nem is beszélve, hogy mennyire szeretnénk kifogni a nehézkedési erőn, vagy akár visszahozni halottainkat az életbe.

Egy ilyen mágikus show mindezzel eljátszik, de szerencse, hogy ezt valóban játékosan teszi, nem úgy, mint Thomas Mann remekművében, a Mario és a varázslóban a dermesztően agresszív, a közönségét leuralni, megalázni akaró mágus, Cipolla.

Bár a publikum bizonyos tagjait ezúttal is gyakran felhívják a színpadra, de inkább mókáznak velük, hagyják, hogy ők ugyancsak megnyilvánuljanak, netán még rögtönzött poénokat is mondjanak, miközben persze orránál fogva vezetnek mindenkit.

Nézzük például a világ egyik legegyszerűbb, kínosan gyakran ismételt, bárkinek simán betanítható, hiszen semmilyen valós képességet nem igénylő, mert csak technikai trükkről van szó, számát.

Amikor általában egy szép nőt ládába tesznek, és kettéfűrészelik. Még szét is húzzák a ládát, mozog a nő feje éppúgy, mint a lába.

Most is megcsinálják, de bár tudom a mutatvány forszát, nem az általam már nagyon unott módon prezentálják.

Eljátsszák, hogy egy műtőről van szó. Fölhívnak két férfit a nézők közül a pódiumra, egyikük, amikor kettéfűrészelik a csinos áldozatot, még váratlanul meg is tapizza a felsőtestét, hogy netán nem távvezérelt bábu hever-e ott, és érezhető a meglepetése, hogy nem, szó sincs róla, valódi nő fekszik ott előtte két darabban.

Ilyenkor persze röhögnek a nézők, nem csupán az ámulat uralkodik, szabályos kis jelenet kerekedik az egész hókuszpókuszból.

A bűvész, Kevin James adja a komoly, fehér köpenyes orvost, a közönség tagjai pedig önkéntelenül a kedves balek funkciójába kerülnek, miközben a mutatós, testre simuló ruhát viselő nő, aki persze bármit kibír, és utána ugyanolyan igéző kívánatossággal áll előttünk, mint amikor először láttuk, legalább annyira csodálni való, mint maga a mutatvány.

Ami igazából egy-két percig tartana, de ilyen ravasz, és jól előadott körítéssel, az egyik fő számmá lép elő. És így van ez általában a többi produkcióval is.

Ugyanez a művész papírgalacsint gyúr, lebegteti a levegőben, vagy éppen a kis galacsin kúszik felfelé a karján, aztán papírvirággá alakul, amit megkap az a közönség soraiból kiválasztott kislány, aki segédkezett az attrakcióban.

Költői hangulatot találtak ki ehhez, a zenekar halk, lírai muzsikát játszik, az artista áhítattal teli arcot vág, a kislány persze magától is ámul, és máris megteremtődik a szám hatásos miliője.

A lebegtetés is régi bűvésztudomány, az úr az ég egy adta világon semmi olyat nem csinál, amit a mi nagy bűvészünk, Rodolfo nem tudott volna, de remek előadókészséggel a saját egyéniségéhez idomítja a produkciót, és kiváló ritmusérzékkel bemutatja.

És ahogy Rodolfo is tette, ő szintén beszél hozzá, ahogy a show-ban fellépő társai szintúgy. Kevés már a beszélő bűvész, jobban szeretnek csak mutogatni, pedig a beszéd a figyelemelterelés egyik legjobb módja, csalafinta rafináltsággal lehet vele más irányba terelni a publikum koncentrációját, mint ahol éppen a csalás történik.

Így lehet például több ezer néző szeme láttára társaink karjáról észrevétlenül lelopni az órájukat, már mondani se akarom, hogy ezt is milyen elsőrangúan csinálta Rodolfo.

Na jó, igaz, ami igaz, összekötözött lábbal, összebilincselt kézzel, fejjel lefelé nem zárták be egy vízzel teli ládába. Ez az eredetileg Weisz Erik néven született, magyar származású Houdini specialitása volt, akit a szabaduló művészet professzorának is tekinthettünk.

Most adrenalin fokozóként ilyen számot is láthatunk, ebben persze nincs humor, ez a vérfagyasztást szolgálja.

A cirkusz mindig is szeretett játszani az életveszéllyel, és hogy erre ma is mekkora az igény, ezt mutatja még a komoly híradók elbulvárosodása is, melyekben nézettségnövelőként buzgón folyatják a vért.

A fakír szintén a dermesztés eszköze, Dan Sperry túlvilági zombinak öltözve tűt, cérnát húz át a saját nyakán, de a szemén is vagányul keresztülhúz ezt-azt.

Van olyan bűvész is, aki viccesen táncikál a kártyatrükkjéhez, és meglett úr módjára, bőrébe nem férő bohócként viselkedik. A mentalista pedig mit tenne mást, mint gondolatot olvas.

Régi fogáshoz is folyamodik, elhiteti, hogy valami nem sikerült, hogy aztán diadalmasan az orrunk alá dörgölje, azt ugyancsak tudta ám, amiről úgy hittük, hogy elszúrta.

Minden momentumában gondosan felépített, fölöttébb szórakoztató ez a show, ami azonban nem stadionnyi méretekben, hanem mondjuk az Erkel Színházban adta volna ki igazán a formáját.

Nemes Jeles László nyerte a legjobb rendező díját Pekingben

Publikálás dátuma
2019.04.23 17:40

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Clara Royer, Jakab Juli, Dobos Evelin és Rajk László is részt vett a Napszállta kínai premierjén.
A Napszállta című filmjéért Nemes Jeles László vehette át a legjobb rendezőnek járó díjat a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel kedden. A nagyszabású seregszemle a hétvégén ért véget, a zsűri elnöke Rob Minkoff amerikai rendező-producer volt. Az Oscar-díjas Nemes Jeles Lászlóval együtt Clara Royer, Jakab Juli, Dobos Evelin és Rajk László is részt vett a Napszállta kínai premierjén – írja a közlemény. A Napszállta operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője Melis László, sound designere Zányi Tamás, casting directora Zabezsinszkij Éva, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi volt. Nemes Jeles László a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is. A film főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár). A közel száz tagú szereplőgárda nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben. A Napszállta a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában, a francia Playtime-mal koprodukcióban készült Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével. Világpremierje a velencei filmfesztivál versenyprogramjában volt, ahol elnyerte a legjobb film díját a nemzetközi filmkritikusok szövetségétől, a FIPRESCI-től. Nemes Jeles László filmjét már a világpremier előtt csaknem 70 ország forgalmazója vásárolta meg – olvasható a közleményben.
Szerző

Hangok várjátéka

Publikálás dátuma
2019.04.23 10:30

Fotó: Népszava/ Draskovics Ádám
Kodály Zoltán öröksége megelevenedett a homokhátságban. A Budapesti Fesztiválzenekar Közösségi Hét programján gyerekek játszottak világhírű művészekkel. Egyenrangú partnerként.
A hárfaszóló elején még le-leestek az izgő-mozgó gyerekek alkalmi hangszerei, Marcel Tournier: Sonatine-jának igazán csendes részeinél azonban már mindenki elhalkult. A Budapesti Fesztiválzenekar közösségi hetének Zenevár című programján Kiskunfélegyházán, az Aranyalma Népmesepontban, a Mesevárban jártunk. Tojástartó-befőttes gumival, műanyag flakon színes cukorkákkal – a gyerekek tudják, hogy nem létezik olyan tárgy, ami valójában nem hangszer. És tudják ezt az együttes művészei is. Tizenöt muzsikus és nagyjából száz gyerek – együtt játszanak. „Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy karmester-király. Országának lakói, a nemesek, udvarhölgyek és lovagok mind-mind örömmel engedelmeskedtek a királyi varázspálca intésére. Így lett a Zenevárban a káoszból rend és a zajongásból harmónia. Saját készítésű hangszereinkkel együtt mi is vendégei lehetünk ennek az országnak, amelynek neve: Zenekar.” - szól Illési Erika meséjének eleje. „Minden családban vannak örök lázadók, kételkedők, kicsit cinikusok – ő a cselló”- hangzik a különleges jellemzés, ami tökéletesen illeszkedik a mesébe. A Mesélő első megszólalásuk előtt egyenként bemutatja a vonós, rézfúvós és fafúvós hangszereket felvetve az obligát kérdést is: hogyan lehet fafúvós hangszer a fuvola? A csellót nagyon sok gyerek felismeri, a fuvolát öten-hatan, a klarinétot többen, a fagottnál csak három kéz lendül a magasba. Szomorúan tapasztalhatjuk a világ múló dicsőségét: a legismertebb magyar fagott-dallam, a valaha volt Tévémaci főcímzenéje, Vajda József műve hallatán egyetlen gyerek arca sem derül fel, csak mi felnőttek mosolygunk némi nosztalgiával. Az egy órás programba belefért Hacsaturján és Dittersdorf, Strauss, és charlestone is. A gyereksorokat pásztázva látszott, hogy ragtime-ot hallva nagyon nehéz mozdulatlannak maradni, a hangos rézfúvós zene alatt viszont befogott fél füllel is jól lehet táncolni. A Mesélő a két széksor között perdül táncra egy-egy kisfiúval, a király pedig hiába király, nem tudja, mire való a hatalmas fakard, Hacsaturján: Kardtánca közben vívás helyett inkább bohóckodni kezd. Viszont bebizonyítja, hogy a fából készült szék éppúgy alkalmas dobolásra, mint a hangszere. A záróakkord, Susato: Mór indulója papír tojásdobozokon lévő befőttes gumik pengetésével és a műanyag flakonokban zörgő színes cukorkák rázásával válik igazivá, a közös zenélés végénél pedig kiderül, amit profi zenekarokat hallva is tapasztal néha a koncertjáró: karmesteri leintés ide, utolsó akkord oda, egy több mint száztagú alkalmi együttesben nem ritmust tartani, nem dinamikát mozgatni és tökéletesen intonálni nehéz igazán, hanem egyszerre befejezni. 

Műsor

A királylány Bernard Andres: Dal Marcel Tournier: Sonatine, Op.30 – I. tétel Polónyi Ágnes - hárfa A királyi család Johann és Joseph Strauss: Pizzicato-polka Carl von Dittersdorf: g-moll kvintett – I. tétel Bíró Ágnes, Illési Erika – hegedű Bolyki László – brácsa Szabó Péter – cselló Lévai László – nagybőgő A nemesek és udvarhölgyek Norman Hallam: Táncszvit – I. Waltz, II. Bossanova III. Quickstep, IV. Charleston Varga Fruzsina – fuvola Berta Bea – oboa Csalló Roland – klarinét Tallián Dániel -fagott A lovagok Tom Hurpin: Harlem Rag Aram Hacsaturján: Kardtánc Póti Tamás, Tóth Zoltán – trombita Bereczky Dávid – kürt Szakszon Balázs – harsona Bazsinka József – tuba A király Beautiful Love – jazz-dal Herboly László – ütőhangszer Csalló Roland – klarinét Lévai László – nagybőgő A zenekar Tielman Susato: Mór induló A gyerekekkel közösen a Zenevár lakói Mesélő: Illési Erika Király: Herboly László  Résztvevő kiskunfélegyházi iskolák: József Attila Általános Iskola, Dózsa György Általános Iskola és a DGYÁI Platán utcai tagintézménye, Göllesz Viktor Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

Ki a menő?

- Nekem a hárfa tetszett a legjobban, és amikor mindannyian együtt zenéltünk. Nekem a fagott, nekem a fuvola, nekem a hegedű! Voltunk már szabadtéri koncerten és van kedvem zenélni – csacsogja három kislány. Osztálytársak, a tanítónőjük hozta el őket. - Nekem is a hárfa szóló, és az tetszett a legjobban, amikor kardoztak és amikor táncoltunk. Zenélni nem szeretnék, csak olyat szoktunk csinálni, hogy áthívom a barátomat, van egy játékgitárja, azt pengeti, én pedig két fakanállal dobolok – mondja Gillion Gergely. A kérdésre, hogy nehéz volt-e egyszerre abbahagyni? bólintanak. - Igen, van aki direkt tovább csörgött, hogy menőnek tűnjön, de a mi osztályunk megpróbálta egyszerre befejezni, amikor leintett a király – mondják.  (A képen balról jobbra: Urbán Jázmin (9), Kiss Dorina (10), Gillion Gergely (9), Czombos Petra (8))

Megszállók másképp

Illési Erika, hegedűművész, a Zenevár Mesélője anyaként tudja, hogyan közelíthet a gyerekekhez. – Azért írom ezeket a meséket, hogy a gyerekeknek bemutassuk, hogyan épül fel egy zenekar. Lehet, hogy számukra távolinak tűnik egy zenész, azt hihetik, hogy egészen másfajta életünk lehet, mint nekik. A játékkal megpróbáljuk közel hozni hozzájuk, elképzelhetővé tenni, hogy a saját életük része is lehet a zene és a tánc. Hiszen – Kodállyal szólva - a zene mindenkié – mondja Illési Erika, a Mesélő. - Az ingyenes Közösségi Hét programja négy éve szerveződik, ilyenkor kisebb produkciókkal szinte az egész országot megszálljuk. A zenekar minden muzsikusa fellép valahol, ki templomi koncerten, ki zsinagóga koncerten, más idősek otthonában, mi pedig a gyerekekhez jövünk el a Zenevárral – részletezi.- Nagyon sok mesénk van, a műsor mindig más, most hat-hét mesét játszunk váltogatva. Minden évben születik bennem új történet, koreográfia- és jelmezterv. A kollégákat is bármire rávehetem. Bár mi adni jövünk, nagyon sok mindent, rengeteg inspirációt, ötletet kapunk tőlünk -.utal a kettősségre. - Egyszer egy ózdi kisfiú a produkció előtti hangolásnál a hárfa hallatán megszólalt: hamis! Kiderült, hogy abszolút hallása van. Addig otthon csak úgy mellesleg szoktak az édesapjával gitározni, de zeneiskolába nem járt. A Zenevár előadása után felkarolta őt az ózdi Van Helyed Alapítvány és támogatta a tanulását – választ egy különlegeset a rengeteg élmény közül Illési Erika, hegedűművész, a Zenevár kitalálója.

Hősök

"A Fesztiválzenekar évadonként három Közösségi Hetet szervez, melynek keretében kamaraformációink idősotthonokban, gyermekgondozási intézményekben, iskolákban, templomokban, zsinagógákban muzsikálnak. Elhatároztuk, hogy nemcsak mi megyünk el a hátrányos helyzetű térségekbe, hanem az ott élőknek is megadjuk az esélyt, hogy eljöjjenek Budapestre, és közösen hozzunk létre egy fontos és nagyszabású eseményt. Így jött létre a TérTáncKoncert; a zenekar élő muzsikájára idén is több száz hátrányos helyzetű fiatal táncol együtt, egy napra valódi hőssé válva." (BFZ) Infó: TérTáncKoncert június 16. 19.00 A Bazilika előtti téren (Szent István tér 1.)  

Frissítve: 2019.04.23 10:30