Ferenczi Gábor vasárnap délután meséli el a történteket az Origónak. Gábor a hetes buszon utazott egy barátjával a Keleti felől szombaton délelőtt, amikor a busz megállt, és az elöl állók döbbenten kiabálni kezdtek. Leugrott a buszról, az úton heverő ruhátlan testhez szaladt, körbejárta, nézte, hogy igazi ember-e, nem tudta hová tenni a helyzetet. "Arccal a betonnak volt, nem tudott lélegezni. Láttam, hogy oldalra kell fordítanom a fejét, lehajoltam hozzá. Azokat a hangokat nem felejtem el" – mondja. A sebesült még lélegzett.
Sokszor kiabáltam, könyörögtem, hogy hozzanak valamit, akármit, amivel be lehet takarni. Kiabáltam a barátomnak is, hogy a kabátomat terítse rá, de nem tette. Ha akkor sikerül elérnem, hogy betakarják, nem készülnek róla méltatlan fotók. Sok ember szemébe néztem, de csak álltak, beszélgettek, fényképeztek." Gábor szerint hárman is közelebb mentek megkérdezni, hogy "úristen, mi történt", de nem azért, hogy segítsenek, csak kíváncsiskodtak.
Az autósok nem álltak félre, nem kérdezték, hogy hozzanak-e pokrócot, csak lelassítottak, kikerülték a helyszínt, több sofőr a telefonjával videózott az ablakon keresztül. Ötven-száz ember tömörült össze a közelben. Gábor emlékszik, hogy teljesen magán kívül odakiabált egy büfésnek, hogy "hozzál valamit, bármit", mire az azt felelte, hogy hoz, de ehelyett csak beállt a tömegbe. Olyanra is emlékszik, aki nevető arccal mutogatott feléjük.
A teljes interjú a linkre kattintva olvasható: "Az a fontos kérdés, hogy miért nem jött oda senki más?"