Előfizetés

Új vadmacskafajt azonosítottak Brazíliában

Publikálás dátuma
2013.11.28. 11:43

Az oncillával rokon új macskafajt azonosított Brazíliában genetikai elemzés segítségével egy nemzetközi kutatócsoport.

 A brazil trópusi esőerdőkben élő oncillának, más néven tigrismacskának valójában nem egy, hanem két faja él egymás mellett - tudósított a BBC hírportálja a Current Biology című szaklapban közzétett tanulmányról.

A kutatók a DNS-szekvenciák összehasonlításával mutatták ki, hogy evolúciós szempontból két külön vadmacskaféléről van szó, amelyek egymás közt nem szaporodnak. Közép- és Dél-Amerikában a Leopardusok, azaz tigrismacskák vagy párducmacskák nemén belül legalább hét kistestű vadmacskafaj létezik, melyekről úgy tartják, a késő pliocén földtani kor idején, 2,5-3,5 millió évvel ezelőtt hódították meg a térséget.

A Porto Allegre-i Rio Grande Do Sul Katolikus Egyetem Eduardo Eizirik vezette kutatócsoportja az ország északi részén élő pampamacskáktól, a déli vidéken vadászó Geoffroy-macskáktól és az oncilla két különböző, az észak-keleti és déli térségben élő populációjától gyűjtött DNS-mintákat.

Többféle molekuláris jelzőanyagot, vagyis markert használtak, hogy felderítsék a vizsgált vadmacskafajok evolúciójának történetét. A markerek összehasonlításával képet nyerhettek a hibridizációjukról, vagyis arról, hogyan szaporodtak egymás közt ezek a macskafajok és populációk.

Azt fedezték fel, hogy az oncilla déli csoportja aktívan párosodott a Geoffroy-macskával azokon a területeken, ahol a két faj érintkezett egymással. Az északkeleti oncillapopuláció azonban a molekuláris bizonyítékok tanúsága szerint a pampamacskákkal szaporodhatott.

Leginkább az lepte meg a kutatókat, hogy az északkeleti és déli oncillák közelmúltbéli párosodásának nem találták nyomát. Eizirik elmondta: ez a megfigyelés vezetette őket arra, hogy külön fajokként azonosítsák a két oncillacsoportot, pedig egyáltalán nem várták, hogy faji szintű eltéréseket találjanak köztük.

A kisebb számú, északkeleti populáció tartja meg az oncilla eredeti rendszertani nevét, a Leopardus tigrinust, az elterjedtebb, frissen azonosított déli faj pedig a Leopardus guttulus nevet kapja. A kutató szerint a felfedezés arra világít rá, mennyi mindent nem tud az ember a természetről, váratlan újdonságok derülhetnek ki még azokról az állatokról, például a macskafélékről is, amelyekről feltételezhető, hogy tudományosan jól leírták már őket.

Kicsapta a biztosítékot a briteknél Andor László

 Elítélő brit politikusi véleményeket is idézve támadja Andor László EU-biztos előző napi BBC-nyilatkozatát csütörtöki kiadásában az egyik legvehemensebben EU-szkeptikus konzervatív brit napilap.

A Daily Mail folyamatos kampányt folytat az új uniós tagállamokból érkezők nagy-britanniai letelepülésének és munkavállalásának korlátozások nélküli engedélyezése ellen. A lap a foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős magyar EU-biztos előző napi BBC-nyilatkozatából kiemeli azt a mondatot, amelyben Andor László az EU-munkavállalók szociális juttatásainak szigorításáról ismertetett brit tervekről szólva kijelentette: az egyoldalú fellépés és az egyoldalú retorika azzal a kockázattal jár, hogy Nagy-Britanniát az EU "utálatos országának színében tünteti fel".

A lap megszólaltatja Nick de Bois konzervatív párti alsóházi képviselőt, aki szerint Andor László "támadása" is mutatja, hogy "az EU-intézmények mennyire eltávolodtak a brit közvéleménytől és a brit kormány igényeitől".

Nyilatkozott a lapnak az ellenzéki Munkáspárt egyik képviselője, John Mann, az antiszemitizmus elleni fellépésre alakult összpárti parlamenti képviselőcsoport elnöke is. Kijelentette, hogy ha Andor László "utálatos országot keres szélsőséges politikusokkal, akkor hazájához közelebb kellene körülnéznie". Mann szerint a Jobbik "a magyar cigányok száműzését" szorgalmazza, Magyarországon "félkatonai szervezetek támadják a romákat falvaikban", és "biztonságukat féltő magyar zsidók százai menekültek Bécsbe".

"Andor Lászlónak a saját portáján kellene rendet teremtenie, mielőtt az Egyesült Királyságot bírálja, és azonnali hatállyal el kellene bocsátani, mert alkalmatlan közhivatal betöltésére" - idézi a képviselőt a Daily Mail.  Andor László a BBC rádiónak adott előző napi nyilatkozatában azokra a szigorítási tervekre reagált, amelyeket David Cameron brit kormányfő vázolt a Financial Times című londoni gazdasági napilapnak írt cikkében. 

A miniszterelnök által ismertetett tervek között szerepel, hogy a többi uniós országból érkezők a jövőben nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában nem igényelhetnek állástalanoknak járó, anyagi jellegű szociális juttatásokat. Ha ilyen támogatásra az első három hónap után is szükségük van, legfeljebb hat hónapig részesülhetnek e támogatásokban, kivéve, ha bizonyíthatóan valós esélyük van arra, hogy álláshoz jussanak. Ha az újonnan érkező uniós állampolgárok nem munkavállalás céljából jönnek, hanem koldulnak vagy az utcán alszanak, akkor "eltávolítják" őket, és tizenkét hónapig nem térhetnek vissza Nagy-Britanniába, hacsak nem tudják bizonyítani újbóli beutazásuk indokoltságát, például azt, hogy van állásuk.

Andor László a BBC-nek nyilatkozva "sajnálatos túlreagálásának" nevezte a brit kormányfő által bejelentett szigorítási terveket. "Ha elkezdjük lebontani az egységes piac egyes szabályait, akkor mások más ötletekkel állhatnak elő, és akkor csúszós lejtőn találjuk magunkat" - fogalmazott az uniós biztos.

Hozzátette: a brit közvéleménnyel "nem ismertették a teljes igazságot" a munkaerő-áramlással kapcsolatban. "A valóság pontosabb bemutatására volna szükség, nem olyan nyomás alatt és nem olyan hisztériával, ahogy az néha az Egyesült Királyságban történik" - mondta a BBC-nek az EU-biztos.

Vassulyom és csempészcigi a hátrahagyott autóban

Tizenkilencmillió forint értékű csempészcigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy autóban, amelynek vezetője előlük menekült, majd hátrahagyta járművét Tiszaszentmártonban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

 Dávid Zoltán elmondta: a pénzügyőrök a Záhonyhoz közeli településen figyeltek fel egy lámpa nélkül közlekedő gépkocsira, amely az ellenőrző pontnál nem állt meg, elmenekült az igazoltatás elől.

A járművet követő pénzügyőrök egy akácosban találták meg a rendszám nélküli, régi katonai terepjárót, amelynek csomagterében 33 600 doboz ukrán eredetű cigaretta volt.

A járműben házilag készített hat vastüskét is találtak, amelyek alkalmasak arra, hogy az autó üldözése esetén akadályozza a követők közlekedését.

A 19 millió forint értékű cigarettát és a járművet lefoglalták, a gépkocsivezetőt keresik.