Óvnám magam attól, hogy a volt adóhivatali dolgozót, pusztán azért tartsam rokonszenvesnek, mert a hatalommal szemben hadakozik. Egyelőre azt sem tudjuk, hogy van-e igazságtartalma állításainak, vagyis tényleg csalnak-e, ráadásul töbszázmillárdos nagyságrendben a NAV-nál? A politikai elfogultság sem indokolt, hisz Horváth András – mert róla van szó -, azt is mondja, hogy a hamis ügyletek kormányokon átívelően folynak, folytak, APEH-tól NAV-ig, folyamatosan. Az mindenesetre látható, hogy a Fidesz és vele a kormány, megpróbálta először a szőnyeg alá söpörni, nem létezőnek tekinteni a botrányt, majd – ahogy más esetekben is szokta – hülyét csinálni a bejelentőből, most pedig már elérkeztünk az utolsó, a szokásos forgatókönyvet követő státuszig, igyekszik kriminalizálni a főszereplőt.
A jobboldal médiamunkásai eleddig vagy nem is tudósítottak az esetről, vagy valahol eldugva, pár sorban számoltak be a történtekről, de lám: hirtelen az első oldal tetejére ugrott Horváth András; a botrányhős nem volt revizor, hirdeti a Magyar Nemzet a címlapján. Igaz, ezt sosem állította magáról, most ez mégis úgy hangzik, mintha csalt volna. És, ráadásul rosszul is dolgozott – hangoztatja most róla, maga a hivatal -, mert tíz hónap alatt sem tudott lezárni egy pár nap alatt elvégezhető munkát.
És ez az a pont, ahol Horváth András kezd rokonszenvessé válni, harcát a sajátomnak is érzem hisz látom: fontosabb őt lejáratni, botrányhősnek nevezni, mintsem tényleges, valóságos vizsgálatot végezni. Tartok tőle, hogy Horváth valódi veszélyzónába került; még az is kiderülhet róla, hogy ő az aki adót csalt.
