közpénz;nyaralás;Pécsi Tudományegyetem;

2013-11-30 06:11:00

Divat lett közpénzből "nyaralni" külföldön

Tizennyolc fős társaság utazhatott az állami megszorításokkal terhelt Pécsi Tudományegyetem pénzén Brazíliába, miközben az intézményben a közelmúltban éppen a szűkös pénzügyi keretekre hivatkozva jelentettek be csoportos létszámleépítést - írta az Index.

A hírportál szerint a küldöttségben Bódis József rektor mellett HÖK-vezetők és hallgatók is részt vettek, és Rio de Janeiro-ban rendezett Tudomány Világfórumán képviselték az intézményt, de hivatalosan csak a rektornak volt meghívása. A konferencián egyébként jelen volt Szijjártó Péter külkapcsolati államtitkár és Pálinkás József MTA-elnök is.

Mivel csak a repülőjegyek nagyjából tízmillió forintos tételt jelenthettek, az eset nagy felháborodást okozott az egyetemen, hiszen a pénzügyi keretek szűkösségére hivatkozva több mint 40 dolgozónak és oktatónak mondtak fel. Az utazás főszervezője, Gunszt Dóra az Indexnek azt állította, az utazás célja nem csak a világfórum meglátogatása volt, hanem hogy "népszerűsítsék a magyar felsőoktatási intézményt a kinti diákok körében". A résztvevők "ismeretterjesztő tudományos előadásokat is tartottak" a különböző intézményekben, ezért a csoport tagjainak kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy legyen graduális- és posztgraduális hallgató, óraadó oktató, tanársegéd és egyetemi docens is.

Az utóbbi időben több közintézménynél volt hasonló "utazási botrány". Közpénzből utazott az Egyesült Államokbeli Florida államba a fideszes vezetésű Debrecen egyik alpolgármestere és még 15 önkormányzati cégvezető. Mivel magánprogramon is részt vettek, ígérik, kifizetik a költségeket, bár mindezt a botrány kirobbanása után jelentették be. A debreceni közgyűlés Fidesz-KDNP többsége csütörtökön elutasította az üggyel kapcsolatos vizsgálóbizottság felállítását. Kormánypárti politikusok korábban is keveredtek hasonló esetekbe: 2011-ben tizenkét fideszes megyei közgyűlési elnök utazott az Azori-szigetekre az Európai Régiók Gyűlésére.