MSZP;kormány;szegénység;szegények;

2013-12-01 12:43:00

MSZP: a kormány nem a szegénység, hanem a szegények ellen küzd

 Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országos elnökségének tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a szegények harmada gyermek, 40 százalékuk pedig fiatal.

Magyarországon jelenleg a gyermekvállalás jelenti a legnagyobb szegénységi kockázatot, ezért a következő szocialista kormány kiemelt figyelmet fordít majd a gyermekekre - tette hozzá az ellenzéki politikus.
Azt mondta: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint csaknem 4,6 millió ember él a létminimum alatt, több mint másfél millióan pedig a szegénységi küszöb alatt, csaknem félmillió gyermek éhezik minden nap.

A szocialista politikus számításai szerint két és félszer magasabb a szegénység a gyermekes családoknál, mint a gyermekteleneknél, a minimálbér környékén keresők adója éves szinten 58 ezer forintról 126 ezer forintra emelkedett a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével, így a keveset keresők sokkal több adót fizetnek, mint a gazdagok.

Bangóné Borbély Ildikó szerint a családi adókedvezménnyel csak a magas keresetűek jártak jól, a rezsicsökkentést pedig átverésnek nevezte. A munkanélküliség egyre nő, és egyre kilátástalanabb a magyar családok helyzete - tette hozzá.
Ha az MSZP nyeri a 2014-es választásokat, akkor - egyebek mellett - felszámolják a gyermekéhezést, befektetnek az oktatásba, bölcsődei és óvodai fejlesztésbe kezdenek, tornatermeket építenek, javítják a nyelvoktatás színvonalát, kedvezményes diákhitelt biztosítanak, és igazságos béremelést adnak a pedagógusoknak.

A sajtótájékoztatón Csige Tamás (MSZP), Hajdúdorog polgármestere bejelentette: felhívással fordulnak a szocialista önkormányzati képviselőkhöz, kezdeményezve, hogy az önkormányzatok, polgármesterek közösen kérjék Orbán Viktor miniszterelnököt, változtassa meg a belügyminiszter szerintük hibás döntését, amely szerint csak az 5 ezernél kisebb lélekszámú települések vehetnek rész az állam szociális tűzifaprogramjában.

A polgármester emlékeztetett arra, hogy miközben 1700 olyan település, ahol 5 ezernél kevesebb a lakosok száma, részt vehetett szociális tűzifaprogramban, csaknem ezer olyan település van, ahol ugyan kevesebb mint 5 ezren élnek, mégsem vették be őket ebbe a programba, miként azt a 300 várost sem, ahol ennél többen élnek. Álláspontja szerint a döntést módosítani kell, mielőtt tragédia történik.