József Attila két csodálatos idézetét is elővarázsolta az ATV Friderikusz- sorozatában minap vetített Schiff András interjú. A "Thomas Mann üdvözlésé"-ből "a fehérek között egy európai"-ra utalást, és a "Jöjj el szabadság, Te szülj nekem rendet" óhajtást. A mai világ egyik legjelesebb magyar muzsikusa olyan intellektuális fölénnyel szegezte szembe gondolatait honi támadóinak a kisszerűségével, amely mindennél többet mondott ebben az eltorzult vitában. Az egyébként is szabatosan föltett kérdésekre nyomdakész, mintásan megfogalmazott válaszokkal felelt, amelyek eleve rendet szabtak a magyar jobboldal kusza, áttekinthetetlen álláspontjával szemben. Nekünk idehaza már eleve elégtételt szerzett a tudós hölgynek a bécsi Die Pressében megjelent cáfoló válasza a Fidesz pártfilozófusának harmatgyönge bölcselkedéseire, és ez az óra eleve azt igazolta ismét, hogy a korlátolt eszmevilág eleve vereségre ítéltetett.
Elfogult vélemény lehet, de aligha kétségbe vonható, hogy a zene az a művészet, amely amúgy általában nincs fölényben más csodákkal szemben, de Bach, Mozart, Beethoven és Bartók tolmácsolóit (akik közé maga Schiff is tartozik, és akikre hivatkozott), alacsonyrendű világfölfogással nehéz megszorongatni. Lehet vitatkozni azon, hogy a művész jó sokáig nem kíván hazatérni, így megfosztja rajongó híveit a közvetlen élményektől, de értékelése, amely történelmi hasonlatokkal fejezi ki a mai politika fő jellemzőit, aligha vitatható. A művész gondosan szabatos abban is, ahogyan értékeli Orbán Viktort és jelenlegi szándékait. Tudatosan kerüli a felületes jelzőket, pontos a megfogalmazásaiban, eloszlatja azt a gonoszkodó nézetet, mintha eleve megmerevített sémákban ítélkeznék. Bírálóinak nagy részével ellentétben becsül értékeket, sőt, érdemeket is, így hiteles az a kétségtelenül valamennyire politikainak látszó elhatározása is, hogy addig nem szándékozik hazatérni, amíg ez a kurzus járja. Fájdalmas, de érthető.
Most olvasom egy nálunk eddig kevésbé ismert, ugyancsak kint élő magyar hölgynek most megjelent remek interjú kötetét a csaknem százéves Fejtő Ferenccel. Tömérdek tanulság vonható le belőle, de kivált az, hogy semmiről ne vélekedjünk felületesen, mindig érvekkel csatázzunk, ne indulattal. Schiff András mondhatni ugyanezzel a meggyőződéssel szólalt meg, szellemi fölénye ezzel emeli őt vagdalkozó káromlói fölé. Szíve-lelke talán magyarabb is az ellenfeleinél, várja, keresi a rendszeres kapcsolatot kényszerből elhagyott hazájával. Lelkileg is jelen van, olvassa a friss verseket, regényeket, akárcsak nem is élne a távolban. Ebből is merít erőt ahhoz a meggyőződéséhez, hogy elérkezhet hamarosan, még ha talán nem is a kívánatos gyorsasággal, a honi demokrácia diadalmas visszatérése.
