„Mindenekelőtt már az egy hatalmas ajándék volt a számomra, hogy személyre szóló meghívást kaptam a Szentatyától egy koncelebrációs szentmisére. Fogalmam sem volt, hogy ez hogy fog történni. Amikor reggel megjelentem és körülnéztem a Szent Márta Házban láttam, hogy rajtam kívül még tíz-tizenkét pap volt ott, invitáltak bennünket egy helyiségbe, ahol felöltözhettünk. Az egyik szervező, szintén pap testvér külön hívott engem, hogy én az oltárnál a Szentatya mellett fogok állni, illetve a kánonnak egy részét nekem kell majd imádkozni. Ez mindenképpen már egy megkülönböztetést jelentett, nem mintha én erre számítottam volna, vagy ezt vártam volna.” – mondta Imre atya.
„Amikor közeledett a hét óra, akkor kivezettek bennünket a kápolnába, a sekrestyéből és az első sorban ültek le a papok, a sornak a két oldalán a két ember, aki közvetlenül a Szentatya mellett fog majd részt venni a szentmisén. Várakoztuk. Lelkileg készültünk. Egyedül, lassú járással megjelent a Szentatya. Az első impresszió az volt a számomra: ez az ember ijesztő terheket hordozhat. Valahogy az volt a benyomásom, hogy nagy súlyokat cipel. Kedvesen megérkezett és elkezdődött a szentmise. A Szentatya mondott egy rövidke homíliát, amelyben a századosról volt szó, akinek a katonája megbetegedett és kérte Jézusnak a segítségét, hogy gyógyítsa meg ezt az embert. A Szentatya ezt a képet vetítette elénk, mert végeredményben ez a mi életutunk. Hogy odafigyeljünk arra, aki bármilyen gonddal és bajjal küszködik és álljunk mellé Jézus erejével és a kegyelem segítségével” – fogalmazott a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője a Vatikáni Rádiónak.
Kozma Imre atya a szertartás végén a Szentatyával folytatott néhány perces, félig németül, félig olaszul lezajlott személyes beszélgetéséről is beszámolt. „Megható volt az is a számomra, hogy a szentmise után, amikor a Szentatyával egy négy-öt percet beszélgethettem, pontosan tudta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerepvállalását és különösképpen a magyarországi tevékenységét és bizonyos értelemben az európai tevékenységét is. Szintén megérintette a szívemet, hogy külön megköszönte, hogy a Betegápoló Irgalmasrend kötelékébe léptem 1996-ban, és jelenleg Magyarországon három Irgalmasrendi kórház működik, a három katolikus egészségügyi intézmény.
Még egy gondolat motoszkált bennem - mi Krisztus követségében járunk, mint minden hívő ember -, de ahogy a Szentatya mellett álltam ezen a szentmisén, és aztán amikor a búcsúzáskor mondotta, hogy imádkozzunk egymásért és hordozzuk a közös terhünket, akkor arra is gondoltam, hogy most már annak az embernek az üzenete is meghatározza az utamat, az utunkat, aki valóban felismerte, hogy ezen a közös úton közös terheink vannak. És csak közös örömeink akkor lesznek, ha ezeket a közös feladatokat valóban elvállaljuk.”
Az interjú Kozma Imre atyával a Vatikáni Rádió honlapján, vagy idekattintva meghallgatható.