Ám az egyházfő személyes ápolója utasítást adott a kezelés folytatására.
A katolikus egyházfőt még ma hazaengedik a római Gemelli-klinikáról. Már 3-4 napja folyamatosan azt kérdezi, mikor mehet haza – mesélte Luigi Carbone, a személyes orvosa.
A kétoldali tüdőgyulladásból lábadozó katolikus egyházfőről szóló jó hírt a római Gemelli-kórház igazgatója közölte.
Egy magas rangú bíboros eközben azt nyilatkozta, hogy a katolikus egyházfőnek újra meg kell tanulnia beszélni, miután kórházi tartózkodása alatt hosszan tartó, nagy áramlású oxigénterápiára szorult.
A katolikus egyházfő közel öt hete fekszik kórházban, eddig éjszakánként nem invazív gépi lélegeztetésre volt szüksége.
A Vatikán által megosztott kép egy kórházi kápolnában készült, amikor a katolikus egyházfő szentmisét koncelebrált.
Az orvosok prognózisa már nem „óvatos”. Az egyházfő gyógyszeres kezelését a következő napokban is kórházi körülmények között folytatják.
Nincsen pontos dátuma annak, hogy mikor hagyhatja el a kórházat, jobb az óvatosság.
A katolikus egyházfőnek csendes éjszakája volt, továbbra is lábadozik.
Enyhén, de elkezdett javulni. A szervezete jól reagál a kezelésre.
Február 14-i kórházba kerülése óta ez az első alkalom, hogy a nyilvánosság hallhatta az egyházfő hangját.
A katolikus egyházfőnek az éjjel ismét nem invazív gépi lélegeztetésre lesz szüksége. Állapota azonban stabilnak tekinthető, egy kicsit dolgozott is a nap folyamán.
Minél tovább marad a kórházban a katolikus egyházfő, annál többször merül fel a kérdés, vajon követi-e elődje, XVI. Benedek példáját és lemond-e a trónról, lehetővé téve ezzel a pápaválasztó konklávét.
Hétfő délután újraindították a nem invazív gépi lélegeztetést.
A több mint három hete kórházban lévő katolikus egyházfő imára szólított fel Ukrajnáért, Palesztináért, Izraelért, Libanonért, Mianmarért, Szudánért, Kivuért.
A katolikus egyházfő immár 17. napja fekszik a kórházban tüdőgyulladással.
A katolikus egyházfő továbbra is végzi az utóbbi napokban megkezdett légzési fizioterápiát.
Azt, hogy ez milyen mértékben vetette vissza egészségügyi állapotát, még nem tudni, orvosai a következő egy-két nap alatt végzendő vizsgálatok után tudják majd megállapítani.
A katolikus egyházfő egészségi állapota ettől függetlenül „komplexnek” számít.
Az eddigi információk alapján a katolikus egyházfő túl van a legkritikusabb szakaszon.
A szentszéki szóvivő azt közölte, nincsenek információik azzal kapcsolatban, hogy a pápa meddig marad kórházban, és azt sem tudják, hogy vasárnap délben meg tud-e jelenni a klinika ablakában a hívők üdvözlésére.
A katolikus egyházfő hosszabb ideig karosszékben ült és dolgozott, többek között iratokat olvasott át és négy érsek kinevezését írta alá.
Ugyanakkor a laboreredmények némiképp javultak és a veseelégtelenség sem ad okot aggodalomra.
A katolikus egyházfőn kedd este CT-vizsgálatot végeztek, az enyhe veseelégtelenségét pedig kontrollálják.
Dolgozni is tudott már, ugyanakkor az orvosok óvatosak a prognózissal kapcsolatban.
A klinikai kép összetettsége miatt a katolikus egyházfő orvosai elővigyázatosságból nem adnak prognózist.
A katolikus egyházfő állapota azt is megengedte, hogy a kórházi lakórészében követhesse a délelőtti szentmisét.
A 88 éves katolikus egyházfő üzenetet küldött a híveknek, külön megemlítve az őt ápoló kórház orvosait és egészségügyi dolgozóit.