Összecsaphat Bacskai és Harcsa

Mától szombatig - az év utolsó fontos eseményeként - rendezik meg Győrben a 90. férfi ökölvívó-bajnokságot. A fő attrakcióként a válogatott két legeredményesebb bokszolója, a 69 kilóban 2010-ben Eb-győztes Bacskai Balázs és a középsúlyban Eb-bronzérmes, olimpiai és világbajnoki ötödik Harcsa Zoltán összecsaphat egymással.

A győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban - az előzetes nevezések alapján - 100-110 ökölvívó húz majd kesztyűt, ami igen komoly létszám, figyelembe véve, hogy az AIBA nemrég érvényre juttatott szabályváltozásai miatt az idén nem állhatnak rajthoz az ifjúsági korcsoport legjobbjai.

Így a 81 kg nagy reménysége, a 2011-es junior Eb-címet és tavaly felnőtt bajnoki címet szerző, ebben az évben ifjúsági Eb-ezüstérmes Hámori Ádám például nem léphet szorítóba, s ugyanígy járt az idei ifjúsági Eb-aranyérmes, 60 kilós Gálos Roland is. A komoly csaták azonban így sem maradnak el!

Legyen elég annyi: középsúlyban (75 kg) randevút ad egymásnak az elmúlt évek két legeredményesebb magyar amatőr bunyósa, az olimpia és világbajnoki 5., Eb-bronzérmes Harcsa Zoltán és a súlycsoportot váltó, 2010-ben még a 69 kilósok között Eb-címet szerző Bacskai Balázs.

Utóbbi már tavaly ilyenkor pedzegette, hogy feljebb lépne - Harcsa üzengetett is neki rendesen -, ám végül most határozta el magát a váltásra.

"Válogatott szinten is érdekes lehet Bacskai súlycsoportváltása, de egyelőre csak az országos bajnokságra koncentrálunk. Korai a dolgot továbbgondolni. Vannak válogatási elvek, kritériumok, amiknek minden, a válogatott trikójáért küzdő ökölvívónak meg kell felelnie. De kétségtelen, Bacskai középsúlyú debütálása különleges színfoltja lesz a győri bajnokságnak" - fogalmazott Kovács László szövetségi kapitány.

Mi is a lényege ezeknek a mondatoknak? Nos, Harcsa az újabb ötödik helyet hozó vb-szereplés után úgy döntött, visszatér korábbi edzőjéhez, Szántó Imréhez, akivel az emlékezetes tavaszi balhéja után - elvitte egyik társa, Varga Miklós autóját és ittasan balesetet okozott - szakított.

Úgy tűnik, a béke helyreállt mester és tanítványa között, ám Szántó nem ért egyet a válogatott januárra tervezett kubai edzőtáborával, amelyen tanítványával együtt nem is szeretnének részt venni.

Hogy ennek szakmai, vagy esetleg más, személyes okai vannak, egyelőre nem került nyilvánosságra. Ha ezt mégis meglépik, akkor nem tesznek eleget a válogatási elveknek, és ez könnyen Harcsa válogatottságába kerülhet.

"Sajnálnám, ha bekövetkezne, mert Harcsa jó képességekkel megáldott versenyző" - tette hozzá a kapitány. Ám amíg ez eldől, a válogatott két ékköve a győri ringben eldöntheti, ki a jobb kettejük közül.

Szerző
Frissítve: 2013.12.03. 22:22

Milliárdos kiemelt sporttámogatások

A Magyar Atlétikai Szövetség összesen 18 milliárd forintot, a Magyar Ökölvívó Szövetség évi 560 milliót kap 2020-ig sportágfejlesztési támogatás keretében, miután a felek aláírták az erről szóló megállapodást az Emberi Erőforrások Minisztériumával.

Simicskó István sportért felelős államtitkár elmondta: az atlétika az idén 375 millió forint támogatásban részesül, ennek egy részét már megkapta. A politikus rámutatott, 12 milliárdot létesítményfejlesztésre, 1 milliárdot akadémiákra, 2,3 milliárdot az utánpótlásra fordítják majd.

Elhangzott: ezer pedagógus megkapta a - sportágfejlesztési támogatástól független - kölyök atlétikai programhoz szükséges képzést, s a tervek szerint összesen 3000-3500 alsó tagozatos tanár sajátítja majd el az atlétikai alapú testnevelés oktatásához szükséges tudást.

Gyulai Miklós, a MASZ elnöke arról beszélt, a jelenlegi 3000-3500 fős igazolt versenyzői létszám megnégyszerezésének feltételét reálisnak tartja.

A tervezett akadémiákkal kapcsolatban azt emelte ki, hogy ugyan sok helyről - többek között Székesfehérvárról, Veszprémből, Békéscsabáról, Budapestről - érdeklődnek, de az akadémiai minősítéshez szigorú feltételeknek kell megfelelni, mert cél, hogy komoly rangot jelentsen akadémiát működtetni.

Eddig egyedül Szombathelyen voltak megfelelőek a feltételek, s a múlt héten meg is nyitották a Németh Pál Dobó Akadémiát.

Szintén akadémiákat, mégpedig négyet, továbbá nyolc régiós központot tervez létrehozni az ökölvívó szakszövetség.

Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke rámutatott, a megállapodás szerint átlagban évi 560 millió forintot kap a szövetség, de ezen felül lesz olyan tétel, amely nem a szövetségen keresztül kerül a sportágba.

"Ezzel a támogatással van jövőképe a sportágunknak" - mondta Csötönyi, aki elárulta, a cél az utánpótlásbázis növelése, a felnőttek megfelelő menedzselése és a szakemberek képzése.

Frissítve: 2013.12.03. 22:26