baleset;ítélet;előzetes letartóztatás;házi őrizet;Rezesová;

2013-12-03 19:54:00

Házi őrizetből börtönbe vitték Rezesovát

Házi őrizetből visszahelyezte előzetes letartóztatásba Eva Rezesovát a Budapest Környéki Törvényszék. Mindez délután derült ki, pedig a délelőtt még Rogán Antal felháborodásától volt hangos, aki a szlovák milliomosnő ügye miatt a házi őrizet szabályainak felülvizsgálatát követelte, ugyanis nem tartotta elfogadhatónak, hogy a négy ember halálát okozó milliomosnő luxuskörülmények között várja a jogerős ítéletet.

A másodfokú eljárás befejezéséig visszahelyezte előzetes letartóztatásba a házi őrizetből Eva Rezesovát a Budapest Környéki Törvényszék, megváltoztatva a Gödöllői Járásbíróságnak a november 22-i elsőfokú ítélet után hozott végzését. A döntés ellen nem fellebbezhet a négy ember halálát okozó, 6 év fogházra ítélt szlovák milliomosnő.

A törvényszék szerint a külföldi állampolgárságú, külföldi lakcímmel rendelkező vádlottat életvitele, családi kapcsolatai egyáltalán nem kötik Magyarországhoz, ezért valójában semmi érdeke nem fűződik az itteni tartózkodáshoz. "A kiemelkedő vagyoni háttér és a külföldi kapcsolatrendszer adott esetben nagy mértékben megkönnyíti egy esetleges külföldre távozás kivitelezését, még az elektronikus nyomkövető eszköz használatának kötelező elrendelése mellett is. A nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés - mértékénél fogva, összevetve a vádlott fentebb említett személyi körülményeivel - már önmagában is olyan nagyfokú fenyegetettséget eredményez, ami a legsúlyosabb kényszerintézkedést teszi szükségessé" - szól a bírósági indoklás, amely szerint az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a nem jogerős ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett, ami a halmazati szabályokat figyelembe véve, már 5 évtől 13 évig terjedő büntetési tételkeretet jelent, ami a bíróság szerint olyan fenyegetettség, ami "a szökés veszélyét tovább fokozza".

A mostani döntés azért is érdekes, mert mintegy összhangban áll nemcsak a Rezesová elleni ítéletet túl enyhének tartó közvéleménnyel, de a Fidesz "elvárásaival" is egyezik. Rezesová eddig egy Duna-parti, szállodák ellátottságával is vetekedő luxusházban tartózkodhatott az ítélet óta.

És miközben nincs egy hónapja, hogy az ároktői banda miatt a kormány átírta a házi őrizetre vonatkozó jogszabályokat, Rogán Antal ezt a felháborodott közhangulatot is meglovagolva, kedden - nyilván tisztában volt azzal, hogy kedden döntenek Rezesováról másodfokon - egy Facebookon közzétett videóban nekiment a bírósági döntésnek: elfogadhatatlannak tartotta, hogy a bíróság a jelenlegi szabályok szerint nem vizsgálhatja, milyen körülmények közé kerül egy vádlott, ha házi őrizetbe helyezik, ezért lépéseket várt a jogszabály felülvizsgálására az igazságügyi minisztertől. És hogy, hogy nem, pár órára rá a bíróság is "meggondolta" magát.

Begurult a frakcióvezető

"Én arra szeretném kérni a Fidesz-frakció nevében a parlament alkotmányügyi bizottságának az elnökét és az igazságügyi minisztert, hogy a szabadlábra helyezés, a házi őrizet indokoltságát próbálják meg kivizsgálni, vonják le belőle a következtetéseket, és ha kell, akkor egy szigorú törvénymódosítással előzzük meg, hogy még egyszer ilyen felháborító eset előforduljon" - adott hangot felháborodásának Rezesová ügye kapcsán Rogán Antal. Még ha formálisan csak a Fidesz-frakció nevében nyilatkozott is, és kért kivizsgálást, Rogán ötletéből minden bizonnyal törvénymódosítás lesz. Pedig, mint lapunknak hangsúlyozta Magyar György ügyvéd, "abban semmi kivetnivaló nincs", ha valakit előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyeztek, ráadásul a költségek is a vádlottat terhelik. Magyar szerint véget kellene már vetni a napi szintű jogalkotásnak. A jogszabályok időállósága és a jogbiztonság azt diktálja, hogy az állampolgárok tartsák tiszteletben a törvényeket, és ezt nem lehet elérni, ha újabb, és újabb napi politikai érdekből, szinte már folytatólagosan változtatják a jogszabályokat.