MSZP;Fidesz;Gulyás Gergely;NAV-botrány;

2013-12-04 18:50:00

MSZP: hazug jogértelmezés mögé bújik a Fidesz

 Az MSZP szerint hazudott a fideszes Gulyás Gergely, amikor azt állította, törvénysértő lenne, ha létrehoznák a parlamenti vizsgálóbizottságot az ezermilliárd forintos adócsalási vád feltárására.

A fideszes politikus szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: az Országgyűlésről szóló törvénybe éppen a szocialisták javaslatára került be az a passzus, hogy vizsgálóbizottság csak olyan ügyben jöhet létre, amely nem tisztázható interpellációval, kérdéssel, nem egyedi jogi felelősség megállapítására vonatkozik, és amely ügyben az Alkotmánybíróság, a számvevőszék, valamint az önkormányzatok saját hatáskörükben nem járhatnak el. Emellett nem lehetséges parlamenti vizsgálat olyan kérdésben sem, amelyben például büntető- vagy szabálysértési eljárás van folyamatban.

Az MSZP közleményben úgy reagált: ha egy állami intézmény megfelelő működése, korrupciógyanús eljárásrendje lenne a vizsgálat tárgya, azt nem zárja ki a Gulyás Gergely által hivatkozott házszabályi rendelkezés. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellen nem folyik büntetőeljárás, viszont erős a gyanú, hogy korrupcióval fertőzött a működése - írták.
Kitértek arra, is hogy az áfacsalási üggyel kapcsolatban ezen a héten több kérdés és interpelláció is elhangzott a parlamentben, ám a kormány tagjait kérdező ellenzékiek egy esetben sem fogadták el a választ, vagyis az ügy ilyenformán nyilvánvalóan nem tisztázható.

A szocialista párt közleménye szerint bár az Orbán-kormány három és fél éve alatt számos vizsgálóbizottság jött létre, mindegyik csak 2010-ig bezárólag vizsgálódott, és egy olyan testület sem állt fel, amely a jelenlegi kabinet intézkedéseit vizsgálta volna, holott a parlamentnek alapvetően a mindenkori hatalmat ellenőrző funkciója van.
Szerintük mindez világossá teszi, hogy a Fidesz egy nevetséges és hazug jogértelmezés mögé bújik. "Várjuk a Fidesz konkrét intézkedéseit az ezermilliárdos áfacsalási ügy tisztázására" - közölte az MSZP.