Budapest;vihar;szélvihar;Xaver orkán;

2013-12-06 17:51:00

Fákat csavart ki a szél Budapesten

Csak Budapesten több mint negyven esethez riasztották pénteken délutánig a tűzoltókat a viharos szél okozta károk miatt.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy jellemzően fák dőltek ki, illetve tetőket, személygépkocsikat rongált meg az óránként 85-90 kilométeres sebességű szél. Kisdi Máté beszámolt róla, hogy a XIII. kerületi Forgách utcában több mint harminc négyzetméteren bontotta meg a szél egy raktárépület tetejét, míg a XV. kerületi Rákos úton hat méter magasan tépte föl a vihar a tető héjazatát. Senki nem sérült meg - tette hozzá.

A XV. kerületben, a Drégelyvár utcában egy 15 méteres fát döntött ki tövestől a szél. Egy 12 méteres fa egy kerítésre és az úttestre zuhant a Kinizsi utcában. A XVI. kerületben, a Meszes utcában egy családi ház tetejére dőlt fa.

A katasztrófavédelem arra figyelmeztet mindenkit, hogy a zárja be az ablakokat, illetve engedje le a redőnyöket, mert a kitört ablakok, a lehulló üvegszilánkok súlyos sérüléseket okozhatnak.

Az előrejelzések szerint csak szombat délutánra veszít erejéből a szél a főváros térségében.

Több mint negyven esetben riasztották a tűzoltókatFotó: Mohai Balázs/MTI

Több mint negyven esetben riasztották a tűzoltókatFotó: Mohai Balázs/MTI