MSZP;aláírásgyűjtés;János kórház;Együtt-PM;

2013-12-07 13:26:00

"Intenzív osztályon" a János kórház - Aláírásokat gyűjt az MSZP és az Együtt-PM

Aláírásgyűjtést indított az Együtt-PM és az MSZP a fővárosi János kórház rendbe tételéért, és azért, hogy minél hamarabb a budai polgároknak is önálló szakrendelő épülhessen - jelentette be Szabó Tímea, a szövetség politikusa szombaton.

A Hegyvidék Együtt-PM-MSZP által támogatott országgyűlési képviselőjelöltje a XII. kerületi intézmény előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az elhibázott és az emberekkel nem törődő gazdaságpolitika egyik állatorvosi lova a János kórház. 

Utalt arra a közelmúltban nyilvánosságra került állami vizsgálatra, amely szerinte bizonyította, hogy az intézményről érkezett több ezer betegpanasz jogos volt. Ennek ellenére az Orbán-kormány semmit nem tett a János kórház rendbe tételéért - állapította meg. Azt mondta: kiderült, hogy az épület, a műszerpark "romokban" van, alkalmatlan a szakellátásra, sokszor hónapokat kell várni egy vizsgálatra, a kórház súlyos orvos- és nővérhiánnyal küzd.

Az Együtt-PM és az MSZP azt követeli az Orbán-kormánytól, hogy tegye rendbe a János kórházat és a Fidesz-vezetésű kerület foglalkozzon végre a budai polgárok egészségügyi ellátásával, épüljön a kerületben önálló szakrendelő - szólított fel, megjegyezve: a fővárosban csak két kerületben - a Hegyvidéken és Kőbányán - nincs önálló szakrendelő. 

A független képviselő kitért arra, hogy míg a vidéki kórházakra uniós forrásokból lehet költeni, addig a budapesti kórházakat állami finanszírozással lehet fejleszteni. Szabó Tímea szerint a kormány olyan területnek tekinti az egészségügyet - a gyermekszegénység és az oktatás - mellett, amelyre nem kell költeni, a miniszterelnököt pedig csak az érdekli, hogy minél több helyen épülhessenek stadionok.

Katona Tamás, az MSZP XII. kerületi elnöke azt mondta, a János kórház képletesen "az intenzív osztályon van". 
Az elmúlt három évben összesen 300 milliárd forintot vont ki a kormány az egészségügyből, és államosította az egészségügyi intézményeket, ezzel lehetetlenné téve az önkormányzati segítségnyújtást - jelentette ki. Közölte: arra készülnek, hogy a kormányváltás után önálló szakrendelője lesz a XII. kerületnek és átszervezik a János kórházat, hogy az modern, korszerű ellátást biztosítson. Fontosnak tartják - tette hozzá -, hogy az önkormányzatoknak valódi beleszólásuk legyen az egészségügy szervezésébe. 

Szabó Tímea - annak kapcsán, hogy lapértesülés szerint Gyurcsány Ferenc DK-elnök miniszterelnök-jelöltek megnevezését tervezi - kérdésre kifejtette: a demokratikus ellenzék különböző pártjainak nem egymással kell foglalkozniuk, hanem minden erővel a kormányváltáson kell dolgozniuk. Katona Tamás hozzátette: az MSZP-nek és az Együtt-PM-nek is megvan a listavezetője és a választópolgárok majd eldöntik, hogy ki legyen a miniszterelnök.