Megfiatalított Mozart

Mint kamaraszínház A varázsfuvola előadásával nyílt meg a Zeneakadémia egykori kisterme, amit a nagy karmesterről, Solti György Kamarateremnek kereszteltek. Az egykori lepusztult, megszürkült helyiségből freskókkal, szép csillárokkal díszített kamaraszínház lett, ami zenekari árkot, vasfüggönyt is kapott.

A Zeneakadémiának mágikus vonzása van, nyilván ennek is köszönhető, hogy a felújítás utáni első zenés színházi produkcióra, A varázsfuvola előadására összeálltak az egykori és a mostani diákok szereplőkként, és zenekari tagokként egyarámt. Fiatalos, invencióval, és némi szertelenséggel teli, élvezetes előadás született. Van benne ötlet, tettvágy, lelkesedés. Kicsit mozaikos, de ez a műből is adódik.

Ami esetleg nem kellőképpen kimunkált, vagy elmélyült, azt pótolja a játékkedv, az üde frissesség. Aminek egyik záloga, Varró Dániel író új, eleven fordítása. Azt mondja erről az előadás szünetében, hogy Almási-Tóth András rendező hívta fel azzal, szeretne fiatalosabb fordítást. Varró örült, mert ennél szebb feladatot nehezen tudna elképzelni. Sokkal bonyolultabb munka volt, mint gondolta. Sokáig tartott, minden szótagnak illeszkednie kellett a zenéhez.

Közben csodálatos volt Mozartot hallgatni. Ez a feladat igen nagy kaland volt, de abszolút élvezte. Schikanader szövege régiesnek hat, szerinte már számunkra nem annyira érdekes a felvilágosodás, a szabadkőműves vonulat. Nem volt bent próbákon, most látja először az előadást. Tetszik neki az egész, az különösen, hogy lehet érteni, mit énekelnek a színészek.

Marton Éva világot járt operaénekes, a produkció művészeti vezetője, a tradicionális, német szöveget szerette volna. Megnézte Varró fordítását, amit azért meg kellett emésztenie. Amikor átolvasta, és ráhelyezte a zenére, nagyon stimmelt, nem kellett eltorzítani sem a hangokat, sem a ritmust. A lényeg az volt, hogy közelebb hozzák a fiatalok beszédstílusához, hogy megértsék a szöveget.

Marton azt mondta, hogy az eddigi kisterem, amit a nagy karmesterre emlékeztetve Solti György Kamarateremnek neveztek el, már kamaraszínház lesz, ha nem is tartanak benne minden este előadást. De már van új produkcióra megrendelésük, szeretnének a tavaszi, az őszi fesztiválon is részt venni. Szeretnének barokk és kortárs darabokat egyaránt. A színpadtechnika egyszerű, nincs mélysége, és oldalszínpadok sincsenek. Szűkek a lehetőségek.

A lift, amivel a díszleteket szállítják, még nem megy. Zsinórpadlás van, a zenekari árkot többféleképpen lehet emelni, süllyeszteni. Ami rendelkezésre áll, abból kell gazdálkodni. Az építkezés hátráltatta a munkát, utolsó pillanatban lettek csak például reflektorok, de a legkomolyabb dolog valamit beüzemelni, és lám, most tanúi vagyunk, hogy működik. A második rész még mozgalmasabb. Nem lehet nagy látványosságot, mutatós díszletváltásokat csinálni, de kedves ötlet, és a műhöz igencsak illik, hogy az alapdíszlet a Zeneakadémia orgonáját mintázza.

A zenekar Alpaslan Ertüngealp vezénylésével telten, bensőségesen, szenvedélyesen, vagy éppen fájdalmasan szól, mikor mire van szükség. A kórus az erkélyről zeng, a Juronics Tamás koreografálta ifjonc balettosok meglehetősen virgoncok, ahogy a három fiút alakító Kiss Tamás, Szabó Barnabás, Krúdy Bálint szintén. Tamino Brickner Szabolcs megszemélyesítésében tényleg szép szál legény, aki a próbák alatt felnőtté érik.

Ahogy persze Pamina is, aki Hajnóczy Júlia alakításában a szenvedés egészen megrendítő stációit járja végig, és ezek szolgálnak boldogsága alapjául. Gaál Csaba Papagenója, Zavaros Eszter Papagenája megspórolja magának ezt a szenvedést, de abszolút szerethetőek, kitörő öröm a szerelmük. Vitákat váltott ki, hogy Cser Krisztián erőteljes Sarastróként Paminához, és Az éj királynőjéhez is komoly vonzalmat mutat. Az éj királynője Varga Viktória megformálásában sötét dolgok tudója.

A három dáma, Ambrus Orsolya, Vincze Klára, Vörös Szilvia, nem akarnak különösen fenségesnek mutatkozni, viszont szarkasztikus humoruk van. T. Gippert Béla Monostatosként szintén inkább humoros figura, mint dermesztően gonosz. Az egész produkció vitatható részeivel együtt is, odaadást, tehetséget sugároz.

Meczner János, a Budapest Bábszínház igazgatója, aki maga is rendezte A varázsfuvolát, azt mondja az előadás után, szép gesztus, hogy amikor megnyílik ez a kamaraszínház, a Zeneakadémia volt és jelenlegi énekes hallgatói, a volt zenész hallgatói és a mostaniak adják a nyitó produkciót. Nagyon szép a terem, de A varázsfuvola nem kamaraopera, ki kellett találni, hogyan illik ebbe a környezetbe. Sok, nagy díszlettel nem lehetett operálni, ezért a mozgás, ami alapvetően dominál. A terem pedig remekül vizsgázott.

Almási-Tóth András rendező szerint, kamaraoperákra való a terem, de baj, hogy nincs oldalszínpad, hátsószínpad, süllyesztő, hiszen a zenekar becsúszik a színpad alá. Ugyanakkor nagyon jó, intim hangulata van a helyiségnek. A varázsfuvola nem kamaraopera, de olyan az eszmeisége, hogy ezzel meg lehet nyitni egy kamaraoperát.

Hiszen arról szól, hogy minden emberben van ellentmondás az ész és a zsigeri dolgok, a szenvedély és az intellektus között, és a zene az, ami ezt kisimíthatja, mert az Apollóni és dionüszoszi benne össze van csomózva. A varázsfuvola arról szól, hogy a zene az, ami képes minket megváltani a belső ellentmondásainktól. Azért nem lehet naponta játszani ebben a teremben, mert rengeteg hétköznapi probléma adódik, például, hol szállítják, hol tárolják a díszleteket, a ruhákat hol szárítják.