prémium;állami cégvezetők;

2013-12-12 06:07:00

Engedélyezték a most visszakért jutalmakat?

Bár unortodox, nem szokatlan megoldás az Orbán-kormánytól, hogy előbb engedélyez valamit, majd meggondolja magát és visszacsinálja - elég csak a multik mellé telepített dohányboltok bezárására gondolni. A jelek szerint hasonló történt az állami vezetők jutalmazásánál, a prémiumosztásnál is, amiben amúgy sem következetes Orbán Viktor. Egyrészt minden évben meglepődik azon, hogy állami cégvezetők - legtöbbször függetlenül attól, hogy az adott vállalat jól, illetve nyereségesen működi-e - akár több tízmilliós jutalmakat vagy prémiumokat vesznek fel, holott a vezetőkkel már a mostani kormányzat idején kötöttek erre feljogosító szerződéseket. Orbán amúgy tavaly februári évértékelőjében is kitért erre: "két éve még arcátlan végkielégítéseket, prémiumokat fizettek ki állami alkalmazottaknak. (...) Bár buzgár módjára fel-feltörnek ilyen-olyan kísérletek, amit rendre le kell törni."

Információink szerint már két éve előírás, hogy az adott állami társaságnak a jutalom- illetve prémiumosztást jóvá kell hagyatni - még csak nem is a munkájukat felügyelő tárcával, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM), hanem egyenesen a Miniszterelnökséggel.

Vagyis a jelek szerint a kormányfő most azt a pénzt fizettetné vissza, aminek a kifizetését előzőleg már jóváhagyták. Amúgy a visszafizettetés sem teljeskörű, hiszen Kormányzati Információs Központ közlése szerint az idén felvett jutalmak és prémiumok kétmillió forint feletti részének visszaadására szólítja fel a fejlesztési tárca az érintett cégeket. Tehát mondjuk a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) - néhány hónapja amúgy posztjáról távozott - vezetője, illetve a MÁV elnök-vezérigazgatója is megtarthat a maga 19,2 milliójából 2-2 milliót.

Megítuk: Orbán Viktor azon háborodott fel, hogy a vezérigazgatók sok esetben több tízmilliós, akár 8-10 havi fizetésüknek megfelelő jutalmakat vehettek fel. A Blikk hétfőn írt erről, több példát is megemlítve: a 19,2 milliós "csúcspénzek" az MFB-s Baranyay Lászlónak és a MÁV-os Dávid Ilonának jártak, de a devizahiteleseket "mentő" Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vezetője, Csillag István is 10,8 milliós prémiumot kapott. A Blikk megjegyezte, csupán két olyan állami vállalat van, ahol nem kaptak prémiumot a vezetők, az egyik a Magyar Posta Zrt., ám ez sem teljesen igaz.

Kétmillió forintot megtarthatnak a vezérigazgatók
Nem tudni, mi lett az előlegként felvett pénzekkel

Az állami kézbesítőcégnél lehet ugyan, hogy az idén nem történt kifizetés, ugyanakkor tavaly információink szerint a vezérigazgató és több vezető is kapott prémiumelőleget. Ezt azután sem fizették vissza, hogy a tavalyi munkájukat - vagyis a prémiumelőleg alapját jelentő tevékenységüket - tükröző gazdálkodási számok, adatok zárásakor, vagyis a 2012-es mérleg elfogadásakor - idén - kiderült, hogy a Posta 3,4 milliárdos veszteséggel zárta az évet, és éppen emiatt nem fizettek pluszpénzeket.

Nemcsak a Posta, de tucatnyi más cég vezetői is rendre felveszik előlegként az adott évre még annak zárása és a mérlegbeszámoló elfogadása előtt akár fél évvel a jutalmukat. Az egyébként már a tavalyi prémiumbotránykor kiderült, hogy a cégek első számú vezetői közül 12-en prémiumelőlegként 2012 végéig összesen 58,4 millió forintot vettek fel - ebből Szentpétery Kálmán, a Szerencsejáték Zrt. vezére például 9,6 milliót. Magasabbak a számok, ha a tágabb értelemben vett vezetői kört nézzük: ez esetben 373 ember összesen 932 milliós prémium-előlegéről beszélhetünk, és például csak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 28 vezetője 104 millió forintot vett fel tavaly prémiumelőleg címén.

Az idén év elején felmerült, hogy ezeket vissza kell fizetniük, mivel az NFM februárban lapunk kérdésére közölte, hogy "leállították" az állami tulajdonú cégek vezetőinek prémium- illetve jutalom-kifizetését, de nem volt világos, hogy ez a prémium-előlegként felvett összegekre is vonatkozik-e, vagy csak az idei kifizetésekre. Még hétfőn kereste lapunk a tárcát, hogy árulják el: végül ezeket a prémiumelőgeket megtarthatták-e a vezetők vagy sem, de azóta sem kaptunk választ.

Emlékezetes, tavaly év végén milliós jutalmakat osztottak az önkormányzati vezetőknek és sok helyütt a városi cégek irányítóinak is, mire előbbieket Orbán Viktor arra "kérte", fizessék vissza vagy jótékonykodják el a bónuszt, mondván: "veszteséges országban nem lehet jutalmat fizetni". A Fidesz körlevélben szólította fel erre az érintett polgármestereket, hozzátéve: "természetesen a jutalom visszafizetése helyett a mandátum visszaadása is lehetséges alternatíva".

A botrány azután robbant ki, hogy a Blikk 32 fideszes polgármestert és alpolgármestert talált a fővárosban és a megyei jogú városokban, akik összesen 50 millió forint jutalmat vehettek fel az év végén. A mostani jutalmak miatt tiltakozó MSZP akkor is emlékeztetett, ha nincs az újságcikk, "elsunnyogják az egészet (...) éppúgy, ahogy a dupla költségtérítést is csak akkor fizették vissza, mikor fény derült rá".

A tárcák visszafogták magukat

A szerdai kormányülésen Navracsics Tibor közigazgatási miniszter azt mondta, a közigazgatásban 2013-ban jutalom kifizetése nem történt. Hasonló volt a helyzet tavaly is, miután év vége felé a kormány világossá tette, hogy "egyetlen egy minisztérium sem szakadhat el a valóságtól, és mivel 2012-ben Magyarországon nem volt gazdasági növekedés (...) béren felüli és béren kívüli juttatásokra nincs lehetőség semmilyen formában." Az állami szigor nemcsak a tárcáknál dolgozó több ezer "mezei" kormánytisztviselőre, de főnökeikre is áll: Orbán Viktor 2011-ben és tavaly is jutalom-stopot rendelt el, így sem neki, sem a tárcavezetőknek, de a minisztériumok államtitkárainak és azok helyetteseinek sem jutott pluszpénz.

Korábban, első kormánya idején Orbán még megengedőbb volt, bár csak 2000-ben és 2001-ben osztott jutalmat, utóbbi év végén 2-4 milliós prémiumokat is hazavihettek a kormánytagok. A korábban lapunkban közölt összeállításból az is kiderült, hogy a sokat szidott "elmúltnyolcévben", a 2002-2010 közötti kabinetek kevésbé jutalmazták magukat, mint a 1998-2002 közötti kabinet. Ráaádásul Orbán Viktorral szemben két elődje is lemondott milliós fizetéséről és ingyen dolgozott miniszterelnökként.

Igazodik Budapest

Tarlós István főpolgármester a kormánydöntést követően a fővárosi közgyűlés tegnapi ülésén felszólította a fővárosi cégvezetőket, hogy az állami cégvezetőkhöz hasonlóan ők se vegyenek fel kétmillió forint feletti prémiumot. Tavaly még nem volt ilyen szigorú a városvezetés: akkor több fővárosi cégnél az első számú vezetők összesen csaknem 50 millió forint prémiumot, illetve prémium-előleget kaptak.

Számos vállalatnál a menedzsment tagjai már előre felvettek előleget az akkor még számukra jóvá sem hagyott 2012-es prémium terhére. Megírtuk, hogy noha Tarlós István maga nem vett fel pluszpénzt tavaly, a főváros egyes vezetői és a Főpolgármesteri Hivatal dolgozói több mint 300 millió forint jutalmat kaptak az év végén; a 985 fős igazgatási apparátus munkáját fejenként átlagosan 314 ezer forint év végi jutalommal díjazták.