Koltai Róbert illetékes színészete

A hétfőn 70 éves Koltai Róbertből árad a szeretet. Legismertebb filmes figurája, a Sose halunk meg Gyuszi bácsija, aki lóversenyszenvedélyben és örökös pénzhiányban szenved, és végtelen svihák, mégis szeretetre méltó, mert ő is szereti az embereket, az életet pedig valósággal habzsolja.

Kisember, aki házaló vállfaárus, jóval jelentősebb formátum annál, mint amire jutott. Hogy úgy mondjam, nem lett belőle nagy ember, de lett belőle nagy fazon, aki remek dumájával, markáns karakterével, esendőséggel párosuló nagyotmondásával, megolvasztja az emberek szívét, még akkor is, ha éppen, amikor tarhál, próbálják menekülőre fogni. Lett belőle Dés László remek zenéjével színház is, Koltai Szolnokon és a József Attila Színházban egyaránt játszotta, aztán adta sportcsarnokokban is, de le kellett fújni a turné zömét, mert annyi év után a filmpremier óta, mégsem gyűlt össze olyan tetemes számú néző, ami egy ilyen ország körúthoz szükséges lett volna.

De Koltai váltig a legközkedveltebb színészek közé tartozik, megfordulnak utána az utcán, meg is szólítják, mosolyognak rá, puszta látványa jobb kedvre deríti az embereket. Hetvenedik születésnapja idején feltehető-a kérdés, hogy alakulhatott volna-e máshogy a pályája, lehetne-e mondjuk ő is meghatározó szakmai körökben agyondicsért, Kossuth-díjas színész, ahogy igencsak sokan azok, akikkel az ország akkori egyik legjobb, meghatározó színházában, a kaposváriban elindult. Hiszen gondoljunk csak legközelebbi barátjára, Jordán Tamásra, de Pogány Juditra, Molnár Piroskára, Básti Julira, Csákányi Eszterre, Máté Gáborra egyaránt, művészszínházak tagjaiként a magyar és a világirodalom remekműveiben játszottak és játszanak fontos szerepeket, és, ha döccent is olykor a pályájuk, megmaradtak a szakmai fősodorban. Robi pedig, ahogy mindenki szólítja, aki személyesen ismeri, díjak terén megragadt az érdemes művész címnél, hosszú ideje nem tagja egyetlen színháznak sem, itt-ott vendég, és utazó, könnyeden szórakoztató produkciókkal, meg saját műsoraival járja a vidéket. Még azt is állíthatná valaki, hogy perifériára szorult. Csak közben ott van neki az emberek mérhetetlen szeretete. És rendezett nyolc filmet, és színházi produkciókat, játszott olyan több százas sikerszériában, mint amilyen A miniszter félrelép volt a József Attila Színházban, ahol a Balfácánt vacsorára is ki tudja hány századik előadás felé halad az ő címszereplésével. Balfácánokból, kétbalkezesekből, az életben kevéssé boldogulókból tekintélyes mennyiséget játszott. És számtalan alkalommal szórakoztatott.

Ha amikor Kaposvárról a Nemzetibe kerül, nem slisszol vissza Kaposvárra, Pesten faképnél hagyva az akkor felbolydult méhkasra hasonlító, de már eredményeket felmutató Nemzetit, és aztán viszont Kaposváron egy idő után nem mond fel, valószínűleg másként alakul a pályája. De nyughatatlan volt, mert éppen megcsinálta első filmjét, a Sose halunk meget, kísérni akarta közönségtalálkozókra, filmbemutatókra, és ezért nem vállalta el Ascher Tamás rendezésében Luka pazar szerepét az Éjjeli menedékhelyben, ami miatt büntetésből a következő, amúgy már ráosztott fontos feladattól is megfosztották. A hatványozottan sérülékeny színész ekkor felmondott. Huszonöt év után úgy jött el Kaposvárról, hogy el sem tudott búcsúzni az ottani közönségtől. Feltehetően ekkor került ki meghatározó szakmai körök piksziséből. Maradt sok tekintetben szakmai szempontból magára, vált bizonyos tekintetben házalóvá. De ez a szabadság tette lehetővé, hogy filmeket készítsen, és rengeteg helyen föllépjen. És ő maximálisan úgy érzi, hogy a legkisebb településre is viszi magával a kaposvári szellemiséget.

Fáradhatatlanul jobbítja a már műsoron lévő produkciókat, kollégáinak szinte egyfolytában mondja, mit lehetne jobban és jobban csinálni, ötlethalmazokkal rukkol elő, egész impulzív lényével, hihetetlen energiáival serkenti a munkát. Komoly fájdalma, hogy egykori kaposvári rendezői nemigen nézik meg mit csinál, tán le is sajnálják. Egy-egy rossz megjegyzés, igazságtalannak ítélt, sajtóban megjelent kritikai szófordulat, évtizedekre nyomot hagy benne, időnként keserűen idézi ezeket.
Miközben dolgozik rendületlenül. Úgy tíz évvel ezelőtti gerincsérv műtétje után is szinte rögtön színpadon termett. Hatalmas szerencsejáték szenvedélye is zömében szakmai szenvedélybe torkollott. Közismert figurája, Illetékes elvtárs, aki aztán a rendszerváltás után úrrá avanzsált, aktuálisabb, mint valaha. Egy ideig pihentette ezt a kellemetlenül kártékony frátert, de érezte, újra elő kell vennie, sajnos megint megérett rá az idő. Hadováló, kérdéseket mellébeszéléssel lepasszoló, a kérdezőt letámadó, hazudozó hivatalnokból megint van bőven. Ért hozzá, hogy megmutassa a dolgok fonákját, kiváló improvizációs készségével, emberismeretével, a legvadabb kérdések esetén is állja a sarat. És, ha nem kap elég feladatot, keres magának. Méltán büszke lehet arra az estjére, ami már a századik előadás felé araszol. Móricz Zsigmond nagy port felvert, végtelenül őszinte naplójának részleteit éli meg a pódiumon. Ezúttal nem szórja a poénokat. Ez a komolyabbik arca. Az az énje, amivel Az ügynök halála fajsúlyos címszerepét adta Veszprémben, vagy az, amivel annyi és annyi szerepet játszott Kaposváron, például a Godotra várva című emblematikus Beckett darab véglényét, Osztrovszkij Erdő című darabjának csepűrágóját, vagy éppen Az öngyilkos címszerepét. Ezekben is volt humor persze, de hát állítólag Brecht mondta, hogy csak nevet az olyan színházon, amin nem lehet nevetni. Koltai pedig piszkosul tud nevettetni. Ami nem azt jelenti, hogy civilben humorzsák. Tud elesetten letargikus lenni, de amikor színpadra megy, feltöltődik energiával, méghozzá annyival, hogy másokra is átsugárzik belőle.

Jól tartja magát. Általában koránál fiatalabb szerepeket játszik. Változatlanul szeretetéhes és szeretetet ad. Olykor persze lehet azt érezni, hogy elveti a sulykot, netán már olcsó az, amit csinál, akár átcsap ripacskodásba. Máskor viszont könnyed bohóságokban is meghökkentő, akár könnyeztető, fájdalmasan szép helyzeteket teremt. Próbáltak zablát tenni szertelenségére, igyekeztek afelé terelni, hogy nőjön be a feje lágya, ami bizonyos mértékig még 70 évesen sem nőtt be, próbálták rábírni, hogy vegyen vissza magából. De megőrizte, elevenen tartotta izgalmas lényét, elementáris színészetét. Ő a Koltai. Ismerik, szeretik. És ő is szeret, akit csak lehet. Isten éltesse a végtelenségig.