neonáci;Arany Hajnal Párt;

2013-12-19 10:47:00

Neonáci kapcsolatokkal vádolják a püspököket

A görög parlament 241 igen és 26 nem szavazattal, öt tartózkodás mellett törvénybe foglalta, hogy az Arany Hajnal neonáci párt nem részesülhet állami támogatásból. 

Október 23-án a törvényhozás már elfogadott egy jogszabályt, amely szerint nem kap állami támogatást az a tömörülés, amelynek vezetőjét, illetve képviselőinek egytizedét terrorizmussal és bűnszövetkezetben való részvétellel vádolják.

Az Arany Hajnal elnökét és a párt két képviselője október 3-án letartóztatták, mert a hatóságok bizonyítottnak találták, hogy bűnszövetkezetben vettek részt és erőszakos bűncselekményeket hajtottak végre. A neonácik összesen 18 képviselővel rendelkeznek a 300 tagú parlamentben. Azután indítottak razziát a párttal szemben, hogy szeptember közepén az Arany Hajnal egyik aktivistája meggyilkolta az antifasiszta rappert, Pavlosz Fisszaszt.

Újságíróra támadtak
A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) elítélte az Arany Hajnal aktivistáinak a Star TV újságírója elleni fellépését. Panajotisz Buszioszt fejbe verték, amikor december 10-én megpróbált beszámolni a párt egy eseményéről, operatőrét pedig harsogva szidalmazták. Jim Boumelha, az IFJ elnöke közölte, az Arany Hajnal tagjai megfélemlítik a média tagjait. 

Nikosz Mihaloliakosznál, valamint szóvivőjénél, Iliasz Kaszidiarisznál folytatott házkutatások során újabb olyan anyagokat találtak, amelyek újabb bizonyítékokat szolgáltathatnak a neonáci párt képviselői ellen. Mint a Kathmerini írta, a honatyákat akár hazaárulás miatt is vádat emelhetnek bizonyos hangfelvételek nyomán. A lap szerint video- és fényképfelvételek sora igazolhatja a vádat, amely szerint a párt erőszakos bűncselekményekben vett részt. Egyes fényképeken Kaszidiarisz gépfegyvert tart a kezében és a Klu Klux Klan egyenruháját viseli. A pártelnök szerint a képeken nincs semmi különös, csak edzett, hogy „ne legyen olyan kövér”, mint Evangelosz Venizelosz, szocialisták elnöke. Arra is megvolt a magyarázat, miért mutatkozott az amerikai fajgyűlölő szervezet ruhájában. Mint mondta, csak „karneváloztak”.

A napokban egy másik botrány is kitört a neonáci párt kapcsán. Az Arany Hajnal videofelvételt közölt, amelyen a neonáci párttal állítólag baráti viszonyt ápoló püspököket vették számba. A felvételen Mihaloliakosz azt állítja, Sparta püspöke egy idősek otthonának lakóit győzködte arról, hogy szavazzanak a neonáci pártra, s ő is hívta életre helyi szervezetüket. A főpap hivatala közleményben határolódott el a közléstől hangsúlyozván, hogy a püspök nem ártja bele magát a politikába. Szintén elhatárolódott a neonáci párt elnökének kijelentéseitől Pireusz és Kalavrita egyházmegyei vezetője is.