"Azt hittem, december van, nem április 1.?"
"Mit szól ehhez most Szalai Ádám?"
"Attól, hogy nem beszél magyarul, még nem külföldi…"
Na, igen. Az ember ennyi idő elteltével is nehezen tudja eldönteni, hogy ámulatba essen vagy röhögésben törjön ki.
Azok után, hogy az MLSZ tárgyalt Bölöni Lászlóval, Fred Ruttennel, állítólag kereste a kapcsolatot Sven-Göran Erikssonnal, s felvetődött - legalábbis hír szintjén - Jupp Heynckes reaktiválásának terve is, a döntés olyan, mintha az MLSZ országos tréfával akarta volna földobni a magyar közhangulatot. Ha már úgy is nyakunkon a karácsony, rajta ne múljék semmi, legyen nagy a meglepetés, az ünnep legyen vidám, Pintér meg kapjon ajándékot, jókorát (feladó: Tarsoly Csaba).
Egyébként a sportsajtó állításával ellentétben Csányi Sándor sosem mondta, hogy külföldi lesz a kapitány. A megfogalmazott elvárások alapján (nagy szaktudás és tekintély, nemzetközi tapasztalat, efféle) való igaz, mindenki, aki gondolkodni képes és egy kicsit is ismeri a sportág honi viszonyait, külföldire számított. Ám az MLSZ elfelejtett kalkulálni azzal az aprósággal, hogy a szóban forgó tulajdonságokkal fölvértezett trénerekkel együtt jár az őszinteség. Márpedig kerek-perec megmondták, eredményt azonnal nem ígérhetnek, idő kell megismerni a játékosokat, a futballunkat, a sportág viszonyait, a kultúrát, miegymást. Épeszű edző nem mond olyat, hogy kijuttatja a válogatottat a következő Eb-re, tudva jól, hogy '86 óta tévénézői vagyunk minden világeseménynek.
Csányi utóbb elárulta, cirka 20 külföldi szakemberrel kerültek kapcsolatba, többükkel tárgyaltak is, majd mivel mindegyikük időt kért, ismét a magyar edzői piac felé vették az irányt. A 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon már 24 csapat szerepelhet, több esély nyílik végre kijutni egy tornára, és ezt az esélyt, ennyi szenvedés után, feltétlenül meg kell ragadni.
Ezzel az indokkal az MLSZ-vezetés tulajdonképpen deklarálta azt az álláspontját: a siker - amit hajlamos most mindenki eltúlozni, holott továbbra is roppant bizonytalan - mindennél fontosabb. Inkább elindulnak egy olyan úton, amelyen a profi világból érkezett edző nem akart velük tartani.
De Pintérrel megpróbáljuk.
Pintér szerint igenis teljesíthető a célkitűzés.
Ambiciózus edző, ne is vitassuk. Ez már akkor kiderült, amikor a Ferencváros vezetőedzőjeként azért viaskodott a klubvezetéssel, hogy minden egyes meccsre új öltönyt kaphasson, az a hét, amit rendelkezésére bocsátottak, nem volt elég neki. Becsvágya a 2003/2004-es idény végén még konkrétabban igazolódott: a zöld-fehérek bajnoki elsősége során ő vette át a serleget. A csapat élére a szezon közben érkezett. Garami Józseffel ugyan több pontot szerzett a gárda, mint vele, munkáját mégis csupán azzal köszönte meg, hogy játékosai előtt Múmiának titulálta. Föllépése annyira nem jött be futballistáinak, hogy menesztése után nyílt levélben számoltak be a problémákról. Az Index csütörtökön nyomban elő is kereste, hogy Leandrót buzi brazilnak nevezte, Tökölivel nem beszélt, volt, akit téglának akart beszervezni, folyton attól rettegett, hogy megfúrják.
A feje tetejére állt a világ (de legalábbis a sportsajtó) Pintér kinevezése miatt.
Fotó: Szalmás Péter/Népszava
Nyilván ahogy az ember öregszik, személyisége változik, talán ma már nem követi el azokat a hibákat, amiket anno. Bár nem véletlenül szokás mondani: a stílus maga az ember. Pintér a mai napig hajlamos önkívületi állapotban szitkozódni, bíróval, játékossal üvölteni.
Szakmai érveket sem lehet erényei között emlegetni. A megszerzett trófeái - legutóbb a Győrrel elnyert bajnoki cím és Szuperkupa - semmit nem ér, amennyiben neki is tevékeny része volt abban a történelmi leszerepelésben, amit a magyar klubcsapatok az idén nyáron az európai kupaporondon vittek végbe rekordgyorsaságú búcsújukkal.
Ami itthon valami, az odakint semmi.
Miért kell akkor egy olyan edzővel megpróbálni kijutni az Eb-re, akinek kinevezése minden tekintetben veszélyeket rejt? Miért tér le Csányi arról az útról, aminek végigjárását kinevezésekor ígérte? Miért nem azt a rizikót vállalta, amibe még belebukni is kellemesebb? Ide hívja Bölönit, és ha egy Európában is jegyzett, az utánpótlástól a válogatottig az egész rendszerre rálátó, mi több, hatással bíró, valódi szaktekintéllyel sem sikerül rendet tenni a sportágban, akkor aztán nyugodt szívvel mondhatja: ő megpróbálta. A közeg legyűrte.
A válasz vélhetően abban keresendő: belátta, hogy a hangzatos sportágfejlesztési koncepció - akárhogy is kozmetikázzák - totálisan eredménytelen. Van már futballfórum, ilyen-olyan adókedvezmény, stadionépítési program, de gyökeres változás Orbán százmilliárdos segítsége dacára sem várható. Ha kijutnánk Franciaországba, az gyógyír lenne sok mindenre, nem beszélve arról, hogy megmagyarázná, miért kell a mocsár közepén várépítésbe kezdeni? Csányi többször elismerte, időközönként megvitatja a futballügyeket a miniszterelnökkel. Nyilván most is többet diskurált vele, mint Kovács Árpáddal vagy Vizi E. Szilveszterrel… Orbán ma a kétharmad miatt mindent megtehet, de ha nem lesz eredmény záros határidőn belül, éppen a következő ciklus közepére válhat roppant kínossá, hogy a töménytelen pénzt úri passziójára herdálta. Akkortájt ér véget a következő kvalifikációs sorozat. Nem tudom, ez ilyen nyíltan megfogalmazódott-e közöttük, de erős a gyanúm.
Mindenesetre tévútra indulnak. Tegyük fel, hogy oltári mázlival a válogatott kvalifikálja magát az Eb-re (harmadik hely, pótselejtező, a legkönnyebb ellenfél). Odakint nem kapnánk durva verést? Mire lenne jó megint átélni Irapuatót, Amszterdamot vagy Bukarestet? Alapvető reformok nélkül hosszú távú fejlődés nem várható. A bravúr biztosan lökést adna a sportágnak, de aligha akkorát, hogy képes volna kiseperni az elmúlt évtizedek összes mocskát. Ahhoz sok időre, alapos építkezésre volna szükség. A politika azonban időhöz kötött. Nincsen 8-10 év kivárni a termést. Ahogy az elmúlt 20 évben egyetlen kormányzó párt se mert belekezdeni az elkerülhetetlen presztízsveszteséggel járó, átfogó reformokba, ugyanez történik most is labdarúgásban.
Mindez egyfelől annak a jele, hogy Orbánék képtelenek (kidolgozott koncepció mentén) tartalommal megtölteni a milliárdos sportágfejlesztést.
Másfelől pedig annak, hogy Orbán ugyan imádja a futballt, de a hatalmat még annál is jobban szereti
