A "fideszes maffiakormány" megmutatta az igazi arcát

Az MSZP a parlament összehívását követeli hétfőre vagy a két ünnep közötti időszakra - jelentette be Szanyi Tibor, a szocialista párt elnökségi tagja pénteken sajtótájékoztatón. Követelésüket az áfacsalási ügy fejleményeivel indokolta.

Szanyi Tibor azt mondta: azzal, hogy csütörtökön házkutatást tartottak a rendőrök Horváth András korábbi adóhivatali dolgozónál, a "fideszes maffiakormány" megmutatta az igazi arcát.

Megfogalmazása szerint a nyomozók "Rákosi Mátyás időszakát meghazudtoló" módon törtek rá Horváth Andrásra, aki pedig eddig is együttműködött a hatóságokkal.

Szanyi Tibor hozzátette: az egykori NAV-munkatárs állítása szerint korábban minden, birtokában lévő információt megosztott a Fidesz vezető politikusaival, de süket fülekre talált, ezért a nyilvánossághoz fordult, mire "a kormány lecsapott" rá, és meg akarja félemlíteni.

Az MSZP elnökségi tagja közölte, nem tudják, mit rejt Horváth András lefoglalt zöld dossziéja, de valószínűsítik, hogy az egykori adóhivatali dolgozó igazat mondott, amikor arról beszélt, hogy bizonyítékai vannak az adócsalásokra.

Szerinte a kormány bűnös módjára viselkedik, leleplezte önmagát, és a házkutatással minden bizonyítékot a saját kezébe vett.

Éppen ezért - folytatta - az MSZP kezdeményezi az Országgyűlés összehívását hétfőre vagy a két ünnep közötti időpontra, illetve hogy a parlament ez alkalommal hallgassa meg Pintér Sándor belügyminisztert és Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét, és ha szükséges, éljen további kezdeményezésekkel.

A szocialisták egyúttal újból beterjesztik az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentéséről szóló javaslatukat, mert szerintük ezzel is elejét lehetne venni az áfacsalásoknak.

Horváth András, a NAV volt munkatársa november elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

Szerző

Kiemelték és hatástalanították a budafoki bombákat

Publikálás dátuma
2019.03.23 15:27

Fotó: Facebook/ Mh. 1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred
Hajóról, csörlőkkel emelték ki a vízből tonnás súlyú amerikai bombákat, majd kiszerelték gyújtószerkezetüket.
Hozzálátott az óriási világháborús bombák kiemeléséhez szombat délután az Mh 1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós ezred szakértő csapata: mint Facebook-oldalukon is látható, egy hajóra állított daruról emelték ki az egyenként egytonnás amerikai gyártmányú robbanótesteket.  A két robbanótestet egyébként már tavaly októberben felfedezték, de a rendkívül alacsony, helyenként csupán 45 centis vízállás miatt akkor nem lehetett megoldani kiemelésüket. 

Kiszerelték a gyújtószerkezeteket

Délután fél öt előtt aztán a tűzszerészek kiszerelték a bombák gyújtószerkezeteit, és ezzel hatástalanították a robbanószerkezeteket. 
A műveletet megelőzően egy kilométeres körzetben ürítették ki a környékbeli épületeket – mivel a bombák rosszabb esetben ekkora hatósugárban szórhatnák szét repeszeiket – az evakuálás során pedig mintegy négyezer embernek kellett elhagynia ideiglenesen otthonát.  A bombák hatástalanítása után a  lakosok visszatérhetnek, a 6-os számú főúton és az érintett utcákban, valamint a MÁV Kelenföld-Érd alsó közötti vonalszakaszán ismét megindulhat a forgalom.
Frissítve: 2019.03.23 17:19

Páncélautót küldtek az Iszlám Állam hóhérának tartott férfiért, és Polt személyesen kért nyomozást ügyében

Publikálás dátuma
2019.03.23 14:52
F. Hasszán elfogása
Fotó: tek.gov.hu
Embercsempészés miatt ítélték el, végül a legsúlyosabb váddal kellett szembenéznie F. Hasszánnak. A fiatal férfi mindent tagad.
Polt Péter személyesen kért nyomozást a szír férfi, F. Hasszán ellen, akit a Fővárosi Nyomozó azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam magas rangú vezetőjeként kivégzésekben vett részt – tudta meg a Népszava a gyanúsított ügyvédjétől, Kelen Lászlótól. A hatóságokat jócskán megmozgatta az ügy: információink szerint a 27 éves férfit hat TEK-kommandós vitte el talpig fegyverben egy páncélautóval Nyírbátorból, ahol a Menekültügyi Őrzött Befogadóközpontban őrizték, és Budapesten hallgatták ki.
A 27 éves férfit nem sokkal korábban ítélték el korábban embercsempészés miatt – egy barátja feleségét vitte volna illegálisan Magyarországról Franciaországba, amikor december végén Ferihegyen lebuktatták. Felfüggesztett börtönbüntetés terhe miatt akarták kiutasítani az országból, amikor több külföldi terrorelhárító csoport – információink szerint az antwerpeni elhárítás - is jelzést küldött róla a magyar hatóságoknak.
Védencem ellen három pontban nyomoznak: találtak egy felvételt, amin ő – vagy egy rá hasonlító férfi – hangosan élteti az Iszlám Államot; azzal gyanúsítják, hogy 2016-ban, Homszban részt vett 20 ember meggyilkolásában; végül hamis iratok használatával is meggyanúsították – sorolta Kelen.
Az ügyvéd hozzátette, a vádhatóság mindhárom pontban csak valószínűsíti a férfi bűnösségét, aki egyébként következetesen tagad minden, ellene felhozott állítást. „Hang és írásszakértő részvételére is szükség lesz ahhoz, hogy kiderüljön, valóban védencem van a képeken, tényleg ő a kivégzések egyik elkövetője”. Kelen szerint sem bizonyított, hogy a szír állampolgárságú, de görög menekültstátusú férfi hamis papírokat használt – az ügyvéd szerint ezt a kormánysajtóban előszeretettel "migráns bankkártyának" nevezett szociális kártyával kapcsolatban vélelmezik; a férfi felesége viszont ugyanilyen papírokkal és kártyával élhet Görögországban.
Kelen László az üggyel kapcsolatban hangsúlyozta, védőként feladata , hogy bízzon védence állításaiban, ha azonban bebizonyosodik, hogy F. Hasszán tényleg bűnös, megérdemeltnek tartaná az akár életfogytiglani börtönbüntetést is. Az ügyvéd szerint azonban több olyan pont is van, ami a szír férfi ártatlanságára utal: F. Hasszán az eljárás során eddig végig következetesen ugyanazt állította, és akkor sem bizonytalanodott el, amikor megtudta: a beismerés esetén jóval enyhébb büntetést kaphat. „A terrorelhárító szolgálatoknak jóval többet ér egy beszédes rab, aki lebuktatja bűntársait és a terrorszervezet bujkáló tagjait, mint akit „csak” leültetnek – védencem ezt is megértette, mégis állította, hogy ártatlan, és bizonyítékot emlegetett, amik alapján nem vehetett részt a 2016-os gyilkosságokban” Az is ellentmondásos, hogy a magyar sajtóban elterjedt, a férfi a szíriai Homsz városában vett részt az Iszlám Állam mészárlásaiban, miközben Homsz 2016-ban már régóta a dzsihadistákkal is szembenálló Aszad-rezsim ellenőrzése alatt állt. 
F. Hasszán következő tárgyalására vasárnap kerül sor, ahol eldől, hogy a csak 72 órán át fenntartható őrizet után kiutasítják vagy le is tartóztatják. Ügyvédje az utóbbit valószínűsíti, mivel bűnösségének bizonyításához vagy cáfolatához hosszas eljárásra, külföldi hatóságoktól beszerzett információkra is szükség lesz. 
Annyi azonban biztos, hogy az eset politikai és kommunikációs szempontból úgy jöhet a kormánynak, mint egy falat kenyér: miután a Fideszt, „saját kérésére” felfüggesztették a Néppártban, csak még fontosabbá vált hangoztatni a sokszor ismételt alaptételt – vagyis a bevándorláspárti és bevándorláspárti erők küzdelmét, a migráció veszélyeit. Egy ilyen nyomozás pedig a gyanú megalapozottságától újabb témát, löketet ad bevándorlásról folytatott propagandának.
Frissítve: 2019.03.23 15:36