múltidéző;sportvilág;

2013-12-21 06:51:00

Sikeredzők búcsúja

Rohan az idő. Gyorsabb Usain Boltnál, sebesebb Djokovics szerváinál, s még Vettel sem győzi vele az iramot. Jön, megy, száguld, és mire felocsúdik az ember, mindent a feledés homályába lök. Tradicionális rovatunk ezen kíván segíteni, 12 hónap, 12 részben, hogy fölelevenítsük, mi történt az idén a sportvilágban. Júniusban a triplázó Bayernnek, no és a Roland Garrost nyolcadszor nyerő Nadalnak tapsoltunk.

A bajnoki cím és a Bajnokok Ligája-siker után a Német Kupát is megnyerte a Bayern München, mivel a sorozat berlini döntőjében 3-2-re legyőzte a VfB Stuttgart együttesét, s ezzel a német futball történetének első triplázója lett. Ekkor azt kérdeztük: még mit kellett volna megnyernie a bajorok trénerének, Jupp Heynckes ahhoz, hogy megőrizhesse a helyét a kispadon? Álnaív kérdés. A választ magunk is tudtuk. Ha a főnökség egyszer valamit a fejébe vesz, azt úgyis végrehajtja.

Mellesleg júniusban még úgy tűnt, hogy a bajor csapatnál sikert sikerre halmozó Heynckes esetleg egy másik edzőfenomén, a Madridból távozó José Mourinho helyére ül. De nem. Ehelyett visszavonult, s átadta a kispadot egy másik edzőzseninek, a katalán Josep Guardiolának. Tette mindezt szó nélkül. Nem úgy, mint Mourinho, aki hű maradt önmagához, s páratlan fény- és hangjelenségek közepette hagyta ott a királyi gárdát. Olyannyira, hogy az utolsó, Osasuna elleni bajnoki meccset pár pillanatra félbe kellett szakítani, mert a Mourinhót körülvevő fotósok hada zavarta a mérkőzést. A Real nyert, a portugál trénert néhányan kifütyülték, mások megtapsolták, ahogy ez már a futballban lenni szokott. S a napóra ment tovább a maga útján.

Június első napjaiban a sportszeretők - immár hagyományosan - Párizsra vetették vigyázó szemüket. A kérdés úgy merült fel: vajon képes lesz-e nyerni tizenegy év után a Roland Garros salakján a világ első számú, ráadásul kirobbanó formában lévő teniszezőnője, Serena Williams? A másik kérdés pedig így hangzott: megnyeri-e nyolcadszor is a Roland Garrost a hosszú sérülésből visszatérő Rafael Nadal? Nos, mindkét kérdésre igenlő válasz született. A 15-szörös GS-bajnok Serena - aki február óta nem veszített meccset - simán legyőzte a négyszeres GS-bajnok orosz Marija Sarapovát. Miért is ne tette volna? 2004 óta 13-szor találkoztak, s az amerikai hölgy pontosan 13-szor nyert. Az eredmény egy másik értékmérő szempontjából is borítékolható volt. Az amerikai hölgy ugyanis mintegy 50, az orosz szépség viszont "csak" 25 millió dollárt ütögetett össze eddigi karrierje során.

A férfiaknál nem annyira a döntő, sokkal inkább az elődöntő hozott rendkívüli izgalmakat. A balszerencse - a nézők szempontjából inkább szerencse - már az elődöntőben összehozta a világ jelenlegi legjobb férfi teniszezőit, Novak Djokovicsot és Nadalt. A spanyol a nyolcadik a szerb viszont élete első RG-győzelmére hajtott, ám ahhoz, hogy egyik vagy másik óhaj teljesüljön, kettejük közül az egyiknek búcsúznia kellett. Djokovics volt az. De nem adta olcsón a bőrét. Négy óra 37 perces csatában - amely tömény izgalmakat, szebbnél szebb megoldásokat, szinte minden szettben fordulatokat hozott - Nadal győzött, akinek a döntőben már nem okozott gondot a 31 évesen, élete első GS-döntőjét vívó honfitársa, David Ferrer legyőzése.

Júniusban az év első komoly nemzetközi kajak-kenu eseménye a portugáliai Eb volt. Storcz Botond szövetségi kapitány inkább amolyan erőfelmérőként tekintett erre a megmérettetésre az augusztusi világbajnokság előtt, de azért nyolc-tíz érmet remélt versenyzőitől. Nos, várakozása teljesült, de talán nem olyan megoszlásban, mint remélte. A magyarok ugyanis mindössze három aranyat, ugyanennyi ezüstöt és öt bronzérmet nyertek. Hogy aztán pár héttel később, a duisburgi világbajnokságon ismét taroljanak. Ahogy ezt megszoktuk tőlük.

De ez már egy másik hónap történése.